// 2026. augusztus 14., péntek // Marcell

Az egyetlen igazi román a parlamentben: Kelemen Hunor!

// HIRDETÉS

Nem tudjuk, hogy ez jó, vagy éppen ellenkezőleg. A szövegből mindenesetre az derül ki, hogy talán mégis jó.

Statisztikai adat a PSD 3., Viorica Dăncilă kormányának bizalmat szavazó parlamenti ülésről: a szónoki emelvényről felszólalók nem kevesebb, mint

90 alkalommal mondták ki a „románok” és „Románia” szavakat.

Dăncilă asszony azért, hogy mindenkit meggyőzzön, „büszkeséggel és tisztelettel” fog kormányozni. Dragnea úr azért, hogy megvédje a szuverenitást – annyit megjegyeznék, hogy nem árulta el, ki készül megtámadni minket. Turcan asszony azért, hogy kimutassa a PSD-vel (Szociáldemokrata Párt – a szerk.) szembeni undorát, Barna úr pedig azért, hogy metaforákból többet tud, mint a többiek együtt.

Igazi hazafiaskodó delírium, amit tapssal és lábdobogással támogattak meg.

Ha itt megállnék a felszólalók felsorolásában, akkor semmi újat nem mondanék a román politika debilitásáról 2018-ban, a centenáriumi évben, melyet a forradalom utáni leggyengébb parlamenti összetétellel fogadtunk.

De igazságtalanság lenne meg nem említenem – még ha megkésve is –, hogy a Parlament szónoki emelvényéről nemcsak üres szavak hangzottak el.

„2016-ban Romániában

7.694.000 személyt fenyegetett a szegénység és a társadalmi kirekesztettség.

Ehhez a számhoz még hozzá kell számítani csaknem egymillió mélyszegénységben élőt. Az Európai Unió tagállamai közül Romániában van kitéve a legtöbb gyermek a szegénység veszélyének, ez a növekvőben lévő 49,2 százalékos arány pedig csaknem kétszerese az Európai Unió átlagának. A helyzet 2017-ben sem változott jó irányba. Az, hogy milyen választ fog adni erre az óriási kihívásra a kormány és a politikai osztály, sokkal fontosabb, mint a mindenféle témákról zajló meddő vita, melyek látszólag időszerűek, de valójában csak újra kiemelik a hatalomért folyó elkeseredett harc dimenzióját.”

„Bukarest az egyetlen főváros az Európai Unióban, melyet egyetlen másik európai fővárossal sem köt össze autópálya, arról nem is beszélve, hogy már

2018-ban járunk és az ország történelmi régiói között nincsenek autópálya szintű összeköttetések”.

„Ha csak egy pillantást vetünk az egészségügyi rendszerre, akkor azt tapasztaljuk, hogy 16.000 orvos külföldön dolgozik”.

„Romániában egy cég bejegyzése legjobb esetben is két hetet igényel, míg – például – Észtországban, mely hozzánk hasonlóan szintén 1989 után rajtolt, ehhez a szokványos formasághoz 18 perc kell. Nem nap, nem óra, perc!”

„A tömeges kivándorlások, az oktatási rendszer gyakori reformjai miatti munkaerőhiány akutabb, mint valaha. Ha az utóbbi 28 év trendjei folytatódnak továbbra is, akkor Romániának újabb 28 év múlva

jóval kevesebb, mint 17 millió lakosa lesz és ebből nagyjából 4 millió lesz aktív.”

„Ebből egyetlen következtetést lehet levonni: teljes mértékben hiányzik az elképzelés, akut módon hiányzik egy országprojekt. Annyira tragikus helyzet felé közeledünk, hogy bármi másról szóló vita a parlamenti választást kevéssel több mint egy évvel ezelőtt megnyerők és az ellenzékben lévők között időpazarlás és teljesen irreleváns, hogy 2020-ig megszavazunk-e még 3, 4, 5 kormányt, vagy ha az ellenzék képes lesz-e meghirdetni valamilyen hiteles projektet egy másik többség számára, vagy csak leragad az előrehozott választás utópiájánál és egy nem-PSD-s kormányfő követelésénél anélkül, hogy képes lenne életképes, az összes ellenzékben lévő párt által elfogadott javaslattal előállni. Ezek irreleváns kérdések.”

Ironikus, de ezeket a románok által nap, mint nap átélt Romániáról szóló mondatokat

nem Viorica Dăncilă, Liviu Dragnea, Raluca Turcan vagy Dan Barna mondta, hanem Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Józan elemzés és következtetés egy identitárius elhajlás által terhelt centenáriumi évkezdetben, melyben a politikai osztály egy minden eddiginél mélyebb bizalmatlanság közepette agresszíven hazafiaskodó diskurzussal próbálja magát kétségbeesetten legitimálni. Valójában mindenki megpróbál elleplezni valamit. A PSD – a diktatórikus tendenciákat nap, mint nap tápláló mohóságot; a PNL (Nemzeti Liberális Párt – a szerk.) – egy alternatívának szánt politikai test általánossá vált metasztázisát; az USR (Mentsétek meg Romániát Szövetség – a szerk.) – a tinédzseres politikai dilettantizmust. De egy társadalomra nézve semmi sem lehet veszélyesebb a hazafiság indecens mutogatásánál. Márpedig egy ilyen kontextusban

Kelemen Hunor megmutatta, képes nagyobb hazafi lenni, mint az összes többi együttvéve.

Érdemes elgondolkodni Eminescu néhány során, akiről január 15-én, a nagy zsivajban – Nagy-Britannia nagykövetén kívül – szinte senki sem emlékezett meg: „Bármilyen formákat öltene is a közélet és bármilyen neveket adnánk azoknak a formáknak, szervi hátterük ugyanaz, mint a múltban. Egy ember átkeresztelése nem változtatja meg; a tényálláson nem változtat, ha demokratikus rezsimmé nevezünk át egy régi oligarchiát.”

U. i.: A kormány beiktatására összehívott parlamenti ülésen elhangzott összes beszéd itt olvasható.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Krónika

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix
Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj
Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellnesst állított le ideiglenesen a közegészségügy
Székelyhon

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellnesst állított le ideiglenesen a közegészségügy

Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.

// még több főtér.ro