// 2026. augusztus 14., péntek // Marcell

Az Amerika-párti politika ellentmondásai

// HIRDETÉS

Hiába lett Klaus Iohannis az első a Fehér Házba tartó futóversenyen, ha idehaza folyton szívatják Donald Trumpot.

Romániában felmerült egy imázzsal és közkommunikációval kapcsolatos gond. A folyamatosan „korrupcióellenes” oldalt támogató sajtó, melyhez az első forduló után Klaus Iohannis elnök is csatlakozott, hevesen Trump-ellenes álláspontra helyezkedett. Ez tényleg meglepő dolog volt, hiszen a román sajtónak sohasem voltak határozott véleményei az amerikai választásokkal kapcsolatosan, inkább a tisztelettudó távolságtartást választotta. Ezúttal, mintha az amerikai értelmezés szerinti liberális körök befolyása alá került volna,

a „korrupcióellenes” sajtó kitartó lejárató-kampányt folytatott Donald Trump jelölt és aztán elnök ellen,

ami annál is inkább abszurdnak bizonyult, mert a románok nemcsak nem szavaznak a tengerentúli választásokon, de semmilyen súlyuk sincs a globális politikai játszmában. A legkézenfekvőbb magyarázat nyilvánvalóan az, hogy az újságírók feladták a szakma által megkövetelt tárgyilagosságot és óvatosságot, másokat utánozva kapcsolódtak be a globális ideológiai harcba.

De a román sajtónak ez a liberális baloldali kiállása komoly gondot okozott a stratégiai koherenciában. Hiszen ugyanez a sajtó, mely bizonyos kezdeti habozások után elfogadta Klaus Iohannist, most nem tudja, hogyan egyeztesse össze a Trump-ellenes pamfleteket Románia elnökének a Fehér Házhoz való közeledésével.

Azt lehetne felvetni állításunk ellen, hogy a médiának nincs keresnivalója ebben az általános politikai kommentárban. Valójában a sajtó a világon mindenhol megszűnt a negyedik hatalmi ágnak lenni és – kevés kivételtől eltekintve – a politika függeléke lett. A mi esetünkben a Klaus Iohannist egy második mandátumhoz segíteni képes sajtó Trump-ellenes volt, ami meghökkentő helyzetbe hozza a román közvéleményt, hiszen egy hete a bukaresti elnök káprázatos sikeréről olvashat, akit más keleti vezetők előtt fogadnak a Fehér Házban, de ugyanakkor arról is értesül, hogy az amerikai elnök egy leváltás küszöbén álló méltatlan ember. Ráadásul Iohannis elnöknek gondot okoz, tekintettel arra, hogy saját támogatói közül is aláássák egyesek a sikerét.

Érdekes dolog történt az egyesült államokbeli választás után.

A román politikai táborok elindították a „ki lesz az első a Fehér Házban” versenyt.

A PSD elnöke, Liviu Dragnea sietett megragadni az alkalmat, azt remélve, hogy Donald Trump megválasztása a román politikával kapcsolatosan is szemléletváltáshoz fog majd vezetni. Egy Washingtonban elfogadott PSD-nek nagyobb esélye lett volna a 2019-es elnökválasztáson. De Liviu Dragnea washingtoni expedíciója feleslegesnek bizonyult, hiszen még túl korai volt és amúgy sem rendelkezett a szükséges forrásokkal. Ezzel szemben Klaus Iohannis tovább várt és tényleg el is jutott a Fehér Házba, ami a mandátuma első évei után elszenvedett népszerűségvesztés kompenzálásában segít neki. Úgy tűnik, Iohannis elnök egyesült államokbeli látogatásának a román belpolitika számára nagyobb jelentősége van, mint a NATO vagy a regionális politika számára.

De ha az elnökhöz kedvezően viszonyuló sajtó továbbra is folytatja Donald Trump lejáratását, akkor végül nagyon rossz szolgálatot tesz majd neki. Ez olyan, mint amikor gyengébb csapatot versz meg fociban. Sikernek siker, de nem lehet vele dicsekedni. Így még az egyesült államokbeli látogatás is inkább paradoxnak tűnik majd, ha nem éppen nevetségesnek.

A román sajtó hangadóinak ideológiai elköteleződése végül kedvezőtlenül hat majd ki a helyi politikára, hiszen

nem támogathatod következetesen az atlantista irányvonalat, ha elfogadhatatlannak tartod az amerikai adminisztrációt.

A tegnapi (június 8-i – a szerk.) kongresszusi meghallgatás után szertefoszlott egyesek Trump elnök menesztésével kapcsolatos reménye, ami az egész világot arra kényszeríti majd, hogy változtasson a hozzáállásán. Az FBI volt vezetője, James Comey gyengének és habozónak bizonyult, semmilyen egyértelmű bizonyítékot sem hozott fel vádjai alátámasztására. Csak annyit tudott a világnak megmutatni, hogy önmagával kapcsolatosan bizonytalan és félős ember. „Miért nem mondta az elnöknek, hogy nem beszélhet vele a vizsgálatról?”, kérdezték tőle. „Mert nem voltam elég erős”, válaszolta.

Valószínűleg senki sem kételkedik abban, hogy Donald Trump elnök megpróbálta befolyásolni az FBI vezetőjét, de másrészt az is egyértelművé vált, hogy csakis Comey bizonytalansága dolgozhatott volna az elnök érdekében.

Nem világos – legalábbis, ha ettől kezdve Donald Trump túlélésében fognak bízni –, hogy Romániában miként fér ez majd meg a liberális baloldal hevességével. Mint ahogy a Trump és Oroszország közötti kapcsolatokról sem lehet majd ugyanolyan könnyedséggel beszélni. Iohannis elnök az összes ellentmondást valószínűleg hosszú hallgatásokkal fogja megoldani, de a mellette felsorakozó sajtó kénytelen lesz csillapítani az idioszinkráziákat.

 

Az alcímeket a szerkesztőség adta.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A mélyülő energetikai válság a mélyülő politikai válsággal együtt elhozhatja a hét szűk esztendőt

Varga László Edgár

Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn

Szántai János

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem is olyan magától értetődő a román-moldovai unió

Sólyom István

Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.

 

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix
Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?
Krónika

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?

Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.

Untold, avagy Kolozsvár feladása
Főtér

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj
Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellnesst állított le ideiglenesen a közegészségügy
Székelyhon

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellnesst állított le ideiglenesen a közegészségügy

Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.

// még több főtér.ro
Különvélemény

A mélyülő energetikai válság a mélyülő politikai válsággal együtt elhozhatja a hét szűk esztendőt

Varga László Edgár

Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn

Szántai János

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem is olyan magától értetődő a román-moldovai unió

Sólyom István

Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.

 

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

// HIRDETÉS