Amikor egy szász átver egy magyart

Nem siettem bírálni, hogy KI elnök egy „banális közigazgatási gesztussal” visszavonta a Románia Csillaga kitüntetést TL-tól. Miért nem írtam eddig erről:

1. Mivel senki sem várta el és nem várja el most sem tőlem, hogy véleményt mondjak a témáról, úgy döntöttem – eddig –, hogy nem foglalkozom vele, annak ellenére, hogy van tétje, méghozzá egyáltalán nem elhanyagolható (az 1989-es Forradalom értelmezése és a romániai magyarok helyzete).

2. TL „vitatott” szereplő/téma Romániában a romániai magyarok jogaival kapcsolatos tevékenysége miatt, és nem akarok minden áron állást foglalni e lépéseit illetően. (Tekintettel arra, hogy RO-ban már volt néhány közismert „vitatott téma”, mint például Verespatak ügye, úgy gondolom, hogy talán nem is baj, ha Tőkést is „vitatottnak” tartják).

3. Ködös emlékeim szerint TL 2013-as nyilatkozatait, melyeket most a rovására írnak, rosszul fordították – vagy inkább ellenséges szándékkal, tudatosan félremagyarázták –, és nem volt kedvem mélyre ásni azoknak a kijelentéseknek az eredeti, magyar nyelvű változatáért.

4. Látva, hogy a kitüntetés visszavonásáról szóló sajtócikkekből mintha tudatosan hagynák ki e lépés konkrét okát, csak nagyon ködösen bizonyos „múltbéli nyilatkozatokat” említve (mi a helyzet a szólásszabadsággal, KI úr?), egyértelmű volt számomra, hogy

valami nagyon nincs rendben ezzel az üggyel.

Mint ahogy az állam itthoni magyarok ellen irányuló cselekedeteinek legalább 90 százalékával sem (100 fellépésből nagyjából 90 diverzió és egyértelmű túlkapás, és legfeljebb 5-10 esetben van szó polgármesterek, szenátorok stb. tényleges korrupciós ügyeiről.)

5. KI utóbbi időben tapasztalható állásfoglalásai (a Voiculescu/A3-melletti stb.) számomra – stratégiai szemszögből nézve – sokkal intelligensebbeknek és kifinomultabbaknak tűnnek, mint azt hajlamosak lennénk hinni. (Ennek megfelelően, az Antena3-asok szimpátiáját pillanatnyilag megszerezve, KI nem ütközött média-ellenállásba ama tábor részéről, amikor bejelentették Laura Codruţa Kövesi megerősítését a DNA-s főügyészi tisztségben. KI ezáltal igyekezett összebékíteni a két szemben álló Romániát.)

Rendben… Akkor viszont miért vesztegetem az időm és írok erről pont most, miután a „vitatott téma” csaknem feledésbe merült? Például azért, mert nem merült annyira feledésbe, ahogy azt hinni lehetne. Ezt tapasztalom, ha elolvasom Daniela Raţiu elemzését az Adevărulban. A szerző megerősíti, hogy TL kijelentéseit tényleg félremagyarázták – valószínűleg azért, szerintem, hogy botránnyá dagasszanak egy amúgy egyáltalán nem botrányos és a román államra nézve nem sértő kijelentést. Konkrétan, ahogy azt akadémiai körökből származó hiteles források állítják, TL

NEM azt állította, hogy Magyarországnak protektorátust kellene bevezetnie

Erdély felett (megsértve ezzel Románia szuverenitását), hanem azt javasolta/kérte, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi státuszt” (az eredeti szövegben magyarul is szerepel a kifejezés – a szerk.) a romániai magyarok esetében – Ausztria tökéletesen törvényes kezdeményezéséhez hasonlóan, mely kijelentette, hogy védhatalomként lép fel az Olaszország területén élő dél-tiroliak esetében. (Egyfajta „magas szintű védelem” ez egy állam részéről az azonos etnikumú, egy másik államban számbeli kisebbségben lévő őshonos lakosság javára). Tehát: Laci versus Románia: 1-0!

Sőt, a magyarországi HVG politikai hetilap egyik elemzőjének értelmezése szerint mind Magyarország, mind Románia, tehát MINDKETTEN, az 1996-ban aláírt jószomszédsági és együttműködési szerződés értelmében, betöltik a szomszédos országban élő saját kisebbségeik védelmezőinek szerepét azzal, hogy a másik felet felkérhetik az aláírt megállapodás betartására. Ebből az következik, hogy amit TL mondott, az nemcsak helyes volt, de egyenesen banális, méghozzá úgy, hogy még csak fel sem fogta szavainak banalitását. Ez azonban nem akadályozta meg a romániai sajtóban és blogoszférában tanyázó hivatásos diverzionistákat abban, hogy felháborodjanak egy olyan viharon, mely egy pohárban robbant ki… víz nélkül. Laci versus Románia: 2-0! Azt hiszik, hogy ennél nevetségesebb már nem lehetett a helyzet? De igen! Azzal, hogy néhány helyes és banális kijelentés miatt visszavonta Tőkés Lászlótól Románia Csillagát, Klaus Iohannis elnök bebizonyította, hogy tényleg lehetséges! Tehát: Laci versus Románia: 3-0!

OK, de tényleg nincs semmi hibája ennek a Tőkés Lászlónak?

Azon a nagyon autoriter viselkedésen kívül, amit a múltban, a magánéletében neki tulajdonítottak – ami a jelenleg helyzetben irreleváns dolog –, mégis lenne valami. A román nacionalista oldal felől (ld. pl. a România Mare hetilapot), TL gyakran szembesült azzal a váddal, hogy „Magyarországnak akarja odaadni Erdélyt” – anélkül, látszólag, hogy perdöntő bizonyítékok lettek volna legalább egy ilyen értelmű szándékra vagy diskurzusra. De íme, ezek a bizonyítékok léteznek (nincs sok, de van) – egy (választási) szlogen formájában, melyek megtalálhatók egy Erdélyről szóló, a TL által elnökölt Erdélyi Magyar Néppárt által forgalmazott könyvben, valamint TL 2012-es európai parlamenti választás alatti kampányszlogenjeiben. Az 1848-as magyar forradalom egyik szlogenjének felelevenítéséről – pontosabban az 1848. március 15-i forradalmárok kiáltványának 12. pontjáról: az „Unió Erdéllyel”-ről van szó.

A kérdéses szlogen szerepeltetése egy könyvben nem illegális, még akkor sem, ha ezzel a megalomagyar nacionalizmust kívánják felszítani, de egy választási kampány alatti alkalmazása (méghozzá Románia területén) egyértelmű, ezen ország ellen irányuló üzenetet közvetít. Emlékszem, hogy éppen Segesváron láttam a plakátot. (Csodálkozom azonban, hogy miért nem léptek fel akkor a román hatóságok – komolyan kérdem…) Nem igényel magyarázatot, hogy mennyire felesleges, kontraproduktív, sőt egyenesen veszélyes egy ilyenfajta szlogen a magyar közösségre nézve. Ez olyan, mintha Vadim Tudornak, Gheorghe Funarnak, a PUNR-nek (Román Nemzeti Egységpárt – a szerk.) és a PRM-nek (Nagy-Románia Párt – a szerk.) már a legelejétől kezdve igaza lett volna: Tőkés és a magyarok, amikor jogokat követelnek, valójában egyetlen dolgot akarnak: Erdélyt Magyarországhoz csatolni! Íme, egy hivatkozás TL euroképviselő egyik hírleveléhez, amelynek fejlécén a szlogen szerepel…

F_ck! Laci versus Románia: 3-1. Vagy 3-2? Vagy 3-3? Vagy 3-10? Nem tudom – válasszák ki, amelyik tetszik!

Tehát e szemszögből nézve az illetékes fórumok, bizottságok és hatóságok joggal hivatkozhattak volna arra, hogy a kitüntetett személy (TL)

nem tartja tiszteletben Románia alkotmányát, sőt, úgy általában Romániát sem.

Ezt mégsem tették, hanem a védhatalmi érvet vették elő, amit protektorátussá torzítottak. Mottó: Miért lennének a dolgok túl egyszerűek és egyértelműek? – jobb, ha minél inkább elbonyolítjuk és összekuszáljuk őket!

Epilógus: Ennek a történetnek van még egy utolsó, talán még meglepőbb és fájdalmasabb fordulata (ezúttal nem Tőkésre, hanem holmi Funarra és a társaira nézve). A nemzetközi közjog és e terület (egyes) szakértői általi értelmezése szerint amikor egy állam (pl. Románia) megtagadja egy őshonos népességtől (pl. a székelyektől/magyaroktól) az államon belüli BELSŐ önrendelkezés jogát – ahogy azt teszi, és ezt újra sajnálattal mondom ki, azzal, hogy megtagadja az ezzel a területtel kapcsolatos számos nemzetközi norma és szerződés betű- és szellemhű alkalmazását –, akkor

az őshonos lakosság elnyeri a KÜLSŐ önrendelkezési jogot,

vagyis az elszakadási, vagy az általa lakott területeknek egy szomszédos, azonos etnikumú államhoz történő csatolásának jogát… És voltaképpen tökéletesen logikus, hogy végső soron az ember előnyt élvezzen holmi olyan struktúrákkal szemben, melyeket… ember hozott létre (vagyis államok, esetleg ellenséges rendfenntartó erők, önkényes politikák, az etnodemográfiai valóságnak fittyet hányó alkotmányok stb.). Ha nem az ember élvezne elsőbbséget (egyénként és közösségként), akkor saját kitalációnk, illetve (esetleg nacionalista, esetleg éppenséggel… néhai) elődeink kitalációinak és szándékainak rabszolgáivá válunk, akik bizonyos állami struktúrákat hoztak létre és ma igazságtalanoknak, elavultaknak, sőt, a valóságtól elrugaszkodottaknak tartott politikákat dolgoztak ki.

A magyarok, tehát, elméletileg, a nemzetközi joggal összhangban azt mondhatnák, hogy mivel Románia 1990 után is folytatja az erdélyi (és moldvai) magyar közösségek asszimilációjára és szétforgácsolására irányuló neo-ceauşiszta projektjét,

az ország területi integritásának LEGITIM joga már NEM abszolút és elidegeníthetetlen,

hanem szembekerül egy másik, ugyancsak LEGITIM joggal: az azt lakó őshonos népességek önrendelkezési jogával. És mégis: mennyiben segít rajtad ez a jog, mellyel esetleg rendelkezel – de ezzel is csak papíron és anélkül, hogy a körülötted lévők tudnák, hogy téged megillet –, amikor a más csoportokhoz tartozó polgártársaid semmibe vesznek, vagy éppenséggel ellenségesek veled szemben? Ezért az Unió Erdéllyel fantazmagóriás szlogen és az is marad – mindaddig, míg érvényben maradnak azok a kulcstényezők és geopolitikai viszonyok, melyek az 1918 előtti Magyarország széteséséhez és Erdély (valamint Magyarország egyes keleti vármegyéinek) Romániához való csatolásához vezettek.

U. i.: Régóta szeretnék bemutatni néhány (belső és külső) önrendelkezési jogra vonatkozó írást, melyekre 2014-ben bukkantam két németországi szakkönyvtárban, nevezetesen a regensburgi Institut für Ostrecht-ben és a müncheni Ludwig-Maximilian Egyetem Jogi Karának nemzetközi jogi könyvtárában.

A címeket és alcímeket a szerkesztőség adta.