A választási kampány „legszebb” szlogenjei

Tekintettel arra, hogy a választás már itt van a nyakunkon, itt az ideje figyelmesen elemeznünk a fő pártok, vagyis azon szervezetek választási szlogenjeit, melyek a felmérések alapján valószínűleg bent lesznek a Parlamentben, nem foglalkozva a PRU-val (Egységes Románia Párt – a szerk.) és a Szövetségünk Románia párttal (ANR), melyek a leghangosabbak közzé tartoznak, de mégsem kerülnek majd be.

Véleményem szerint ezeknek a szlogeneknek három jellemvonásuk van:

ötlettelenek, általánosak, továbbá nincs egyértelmű és pontos célközönségük.

A három jellemvonás egyetlen közös nevezőre szűkíthető: a pártok – színezetüktől függetlenül – mindenkihez és senkihez sem szólnak. Kétségtelennek tűnik számomra, hogy a szlogenek nem kommunikációs szakemberek művei. És nem hiszem, hogy a pénz hiánya volt a fő ok (bár egy igazi profi nagyon drága), hanem inkább az, hogy a társadalmon belül, mint ahogy a pártokon belül is az az ostoba divat terjedt el, hogy nincs szükségünk profikra. Miért ne lennénk erre mi is képesek, végső soron? Pedig nem vagytok! Az előző választásokra külföldi szakértőket hívtak, vagy tapasztalt román szociológusokhoz folyamodtak. A jövendőbeli képviselők maguk is tapasztaltak voltak. Nem az utca által javasolt tejfölösszájú ifjoncok vagy olyan nyolcvanasok voltak, akik derűsen arról beszélnek, hogy gyakorlás közben akarják kitanulni a politizálást. Ilyenfajta balesetre valamivel korábban került sor. Akkoriban, amikor két népdalénekesből lett parlamenti képviselő. Csakhogy ma ez általános gyakorlatnak tűnik. Azt lehetne mondani, hogy 2016-ban a süket jelöltek (akiknek, paradox módon, nem ártana egy kis némaság!) összefogtak a vak választóikkal a profizmus ellenében. 

„Romániáért harcolunk!”

Vegyük sorra a szlogeneket. Az RMDSZ-é a legmegdöbbentőbb. Igaz, hogy ez a legötletesebb is. „Mentsétek meg Erdélyt Bukaresttől!” Az irredenta áthallás sokakat feldühített. De van még egy gond: a szlogen talán jó lett volna a tavaszi helyhatósági választásra, de illogikus a parlamenti esetében: a parlamenti képviselők Bukarestben töltik az idejüket és nem a Háromszéken, és nehezen tudom elhinni, hogy a szenátusi vagy képviselőházi regátiak és olténiaiak közepette be tudják majd tartani az ígéretüket, így hát tiszta képmutatás a hegyeken túli magyarokra való hivatkozás. A felelősség áthárítása.

„Romániáért harcolunk!”, kiáltja a PMP (Népi Mozgalom Párt – a szerk.). Mindenki azért harcol, amiért tud, egyesek néhány megyéért, mások az egész országért. Több politikai intelligenciát vártam volna el a PMP vezetőjétől. Ma minden bizonnyal jobb lett volna az a szlogen, mellyel a minap a Főpolgármesteri Hivatalt nyerte el, méghozzá úgy, hogy nem 2, hanem 4 százalékról indult: „Vigyázz, mert jön!”. Ki tudja, talán elijesztett volna néhány százaléknyi Băsescu-ellenest. A kommunista ízű, mélységesen banális szlogen az osztályharcos társadalom küzdelmi nyelvezete iránti szeretetét idézi fel: harc, front és az összes többi.

„Visszaadjuk Romániát a románoknak!”

pöffeszkednek az ALDE-s (Liberálisok és Demokraták Szövetsége – a szerk.) urak. Micsoda pszichoanalízisre alkalmas állítás! Kettőből egy: vagy azt képzelik, hogy Románia az övék, vagy azt, hogy képesek kiragadni az ellenség (nemzeti, nem osztályjellegű, hogy világos legyen) kezéből, és visszaadni azt a román népnek. Az ALDE megvédi saját szegénységét és szükségleteit, és a népet is. Azt a gondolatot veri bele a románok agyába, hogy az országot a földjeivel, szőlőivel, erdőivel, gyáraival és üzemeivel egyetemben áruba bocsájtották, és már csak ők menthetik meg. De ki volt hatalmon, amikor ez a szerencsétlenség történt? A tengeri- és hegyimentők után, íme, olyan politikusaink is vannak, akik megmentik magát a nemzetet, vagy ami még megmaradt belőle, miután szintén ők veszejtették el. Sírjunk, vagy nevessünk?

„Merj hinni Romániában!”

Az ötlettelenség csúcsát a két legnagyobb párt, a PSD (Szociáldemokrata Párt – a szerk.) és a PNL (Nemzeti Liberális Párt – a szerk.) szinte azonos szlogenje képviseli: „Merj hinni Romániában!”, így hangzik Liviu Dragnea és társai felszólítása; „Merj hinni a tisztességes emberek által vezetett Romániában!”, így hangzik Alina Gorghiu és társai imperatívusza. Az előbbiek javára szól az őszinteség árnyéka: legalább nem állítják, hogy tisztességesek. Amúgy nem igazán látom be, hogy miért kellene engem arra felszólítani, hogy higgyek Romániában. Természetesen én és még sokan mások is hiszünk Romániában. Csakhogy egy hónap múlva – ilyen régóta írom ezeket a sorokat! – nem Romániáról kell majd szavaznunk, hanem a pártok jelöltjeiről, akik – még ha úgy is képzelik – nem Románia. Nem lett volna becsületesebb, ha arra kérnek minket, hogy bízzunk bennük? Na, ez lett volna az igazi merészség!

Nicuşor Dan USR-je (Mentsétek meg Romániát Szövetség – a szerk.) – ennek a fiúnak még családneve sincs – felfuvalkodottan úgy véli, hogy „15 százalékot kapunk”, mintha ezt a számot fordítva kellene olvasni: „USR, végre, van kivel!”. Kétlem, hogy olyan politikusok, akik fakultatív dolognak tartják a helyesírást, képesek lennének bármit is megmenteni… A vesszőügyet félretéve, nehogy kákán is csomót kereső bölcsésznek tartsanak – mint a hajdani latintanár, aki folyamatosan elbocsátotta a szolgálókat, mert nem beszéltek helyesen –, csak annyit mondok, hogy az olyan félig kész politikusokat szeretném a parlamentben látni, mint Vlad Alexandrescu, még más figyelemre méltó harcostársak hiányában is (mi erre a francia kifejezés, chère Clotilde Armand?).