// 2026. augusztus 14., péntek // Marcell

A választási kampány „legszebb” szlogenjei

// HIRDETÉS

De tényleg, ilyen mélyrepülés még nem volt. Mintha a pártok verekednének A leghülyébb szlogentulajdonos címért.

Tekintettel arra, hogy a választás már itt van a nyakunkon, itt az ideje figyelmesen elemeznünk a fő pártok, vagyis azon szervezetek választási szlogenjeit, melyek a felmérések alapján valószínűleg bent lesznek a Parlamentben, nem foglalkozva a PRU-val (Egységes Románia Párt – a szerk.) és a Szövetségünk Románia párttal (ANR), melyek a leghangosabbak közzé tartoznak, de mégsem kerülnek majd be.

Véleményem szerint ezeknek a szlogeneknek három jellemvonásuk van:

ötlettelenek, általánosak, továbbá nincs egyértelmű és pontos célközönségük.

A három jellemvonás egyetlen közös nevezőre szűkíthető: a pártok – színezetüktől függetlenül – mindenkihez és senkihez sem szólnak. Kétségtelennek tűnik számomra, hogy a szlogenek nem kommunikációs szakemberek művei. És nem hiszem, hogy a pénz hiánya volt a fő ok (bár egy igazi profi nagyon drága), hanem inkább az, hogy a társadalmon belül, mint ahogy a pártokon belül is az az ostoba divat terjedt el, hogy nincs szükségünk profikra. Miért ne lennénk erre mi is képesek, végső soron? Pedig nem vagytok! Az előző választásokra külföldi szakértőket hívtak, vagy tapasztalt román szociológusokhoz folyamodtak. A jövendőbeli képviselők maguk is tapasztaltak voltak. Nem az utca által javasolt tejfölösszájú ifjoncok vagy olyan nyolcvanasok voltak, akik derűsen arról beszélnek, hogy gyakorlás közben akarják kitanulni a politizálást. Ilyenfajta balesetre valamivel korábban került sor. Akkoriban, amikor két népdalénekesből lett parlamenti képviselő. Csakhogy ma ez általános gyakorlatnak tűnik. Azt lehetne mondani, hogy 2016-ban a süket jelöltek (akiknek, paradox módon, nem ártana egy kis némaság!) összefogtak a vak választóikkal a profizmus ellenében. 

„Romániáért harcolunk!”

Vegyük sorra a szlogeneket. Az RMDSZ-é a legmegdöbbentőbb. Igaz, hogy ez a legötletesebb is. „Mentsétek meg Erdélyt Bukaresttől!” Az irredenta áthallás sokakat feldühített. De van még egy gond: a szlogen talán jó lett volna a tavaszi helyhatósági választásra, de illogikus a parlamenti esetében: a parlamenti képviselők Bukarestben töltik az idejüket és nem a Háromszéken, és nehezen tudom elhinni, hogy a szenátusi vagy képviselőházi regátiak és olténiaiak közepette be tudják majd tartani az ígéretüket, így hát tiszta képmutatás a hegyeken túli magyarokra való hivatkozás. A felelősség áthárítása.

„Romániáért harcolunk!”, kiáltja a PMP (Népi Mozgalom Párt – a szerk.). Mindenki azért harcol, amiért tud, egyesek néhány megyéért, mások az egész országért. Több politikai intelligenciát vártam volna el a PMP vezetőjétől. Ma minden bizonnyal jobb lett volna az a szlogen, mellyel a minap a Főpolgármesteri Hivatalt nyerte el, méghozzá úgy, hogy nem 2, hanem 4 százalékról indult: „Vigyázz, mert jön!”. Ki tudja, talán elijesztett volna néhány százaléknyi Băsescu-ellenest. A kommunista ízű, mélységesen banális szlogen az osztályharcos társadalom küzdelmi nyelvezete iránti szeretetét idézi fel: harc, front és az összes többi.

„Visszaadjuk Romániát a románoknak!”

pöffeszkednek az ALDE-s (Liberálisok és Demokraták Szövetsége – a szerk.) urak. Micsoda pszichoanalízisre alkalmas állítás! Kettőből egy: vagy azt képzelik, hogy Románia az övék, vagy azt, hogy képesek kiragadni az ellenség (nemzeti, nem osztályjellegű, hogy világos legyen) kezéből, és visszaadni azt a román népnek. Az ALDE megvédi saját szegénységét és szükségleteit, és a népet is. Azt a gondolatot veri bele a románok agyába, hogy az országot a földjeivel, szőlőivel, erdőivel, gyáraival és üzemeivel egyetemben áruba bocsájtották, és már csak ők menthetik meg. De ki volt hatalmon, amikor ez a szerencsétlenség történt? A tengeri- és hegyimentők után, íme, olyan politikusaink is vannak, akik megmentik magát a nemzetet, vagy ami még megmaradt belőle, miután szintén ők veszejtették el. Sírjunk, vagy nevessünk?

„Merj hinni Romániában!”

Az ötlettelenség csúcsát a két legnagyobb párt, a PSD (Szociáldemokrata Párt – a szerk.) és a PNL (Nemzeti Liberális Párt – a szerk.) szinte azonos szlogenje képviseli: „Merj hinni Romániában!”, így hangzik Liviu Dragnea és társai felszólítása; „Merj hinni a tisztességes emberek által vezetett Romániában!”, így hangzik Alina Gorghiu és társai imperatívusza. Az előbbiek javára szól az őszinteség árnyéka: legalább nem állítják, hogy tisztességesek. Amúgy nem igazán látom be, hogy miért kellene engem arra felszólítani, hogy higgyek Romániában. Természetesen én és még sokan mások is hiszünk Romániában. Csakhogy egy hónap múlva – ilyen régóta írom ezeket a sorokat! – nem Romániáról kell majd szavaznunk, hanem a pártok jelöltjeiről, akik – még ha úgy is képzelik – nem Románia. Nem lett volna becsületesebb, ha arra kérnek minket, hogy bízzunk bennük? Na, ez lett volna az igazi merészség!

Nicuşor Dan USR-je (Mentsétek meg Romániát Szövetség – a szerk.) – ennek a fiúnak még családneve sincs – felfuvalkodottan úgy véli, hogy „15 százalékot kapunk”, mintha ezt a számot fordítva kellene olvasni: „USR, végre, van kivel!”. Kétlem, hogy olyan politikusok, akik fakultatív dolognak tartják a helyesírást, képesek lennének bármit is megmenteni… A vesszőügyet félretéve, nehogy kákán is csomót kereső bölcsésznek tartsanak – mint a hajdani latintanár, aki folyamatosan elbocsátotta a szolgálókat, mert nem beszéltek helyesen –, csak annyit mondok, hogy az olyan félig kész politikusokat szeretném a parlamentben látni, mint Vlad Alexandrescu, még más figyelemre méltó harcostársak hiányában is (mi erre a francia kifejezés, chère Clotilde Armand?).

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix
Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Krónika

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Több száz embert verhetett át Untold-belépőkkel egy kolozsvári férfi – hírek pénteken
Főtér

Több száz embert verhetett át Untold-belépőkkel egy kolozsvári férfi – hírek pénteken

A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj
Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellnesst állított le ideiglenesen a közegészségügy
Székelyhon

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellnesst állított le ideiglenesen a közegészségügy

Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.

// még több főtér.ro
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS