// 2024. december 3., kedd // Ferenc, Olívia
Kommunizmus

A totalitárius gonosz „jósága”

// HIRDETÉS

Régen minden jobb volt? A végtelen sorok, tojásjegyek és két órányi párttévé világában? S ha igen, mi volt az, ami jó volt? Andrei Pleșu írása.

A Főtér RoMánia rovatában a romániai román nyelvű média olyan véleményanyagait szemlézzük, amelyek vagy az itteni magyar közösséggel, a román-magyar kapcsolatokkal foglalkoznak, vagy a nyilvánosságot, a közbeszédet foglalkoztató forró témákat taglalnak.

Jelen szöveg a Dilema Veche oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

A kelleténél gyakrabban halljuk, hogy „régen minden jobb volt”. Hol azt, hogy akkor volt román acéliparunk, petrolkémiánk és teherautó-gyártásunk, hol azt, hogy Ceauşescu metrót, tömbházakat és egy autópályát is épített, hol azt, hogy akkoriban nem volt munkanélküliség, mindenkinek volt háza, „szakszervezetis” üdülése, ingyenes volt az oktatás és hasonlók.

Figyelemre méltó, hogy az ilyenfajta „nosztalgia” által elcsábítottak közül sokan „fiatalok”,

akik 1989-ben még tízévesek sem voltak. Tehát azt ismételgetik, jókora tájékozatlansággal, amit otthon hallanak, a szülőktől és a nagyszülőktől. Ha megkérdezzük tőlük, mégis mi volt annyira rossz, ha már ennyire jó volt akkor, nem értik, mit mondunk. Felfoghatatlannak tartják, hogy akkoriban nem juthatott az ember (csak nehezen, szerencsével vagy ismerősök révén) WC-papírhoz, gyufához, húshoz, tejhez, citromhoz és egyebekhez. Hihetetlennek tartják, hogy akkoriban – hosszú órákra – megszakították az áram- és melegvíz-szolgáltatást, valószerűtlennek tartják, hogy esténként csak két-három órás tévéműsor volt, nagyrészt „Nicu bá”-val (Nicolae Ceauşescu – a szerk.) a főcelebi szerepben. Ha az ember meg akarta őrizni a „normalitást”, a bolgár tévét nézte. És azt sem tudják elképzelni, hogy egész falvakat, városi lakónegyedeket és műemléképületeket romboltak le, meg azt sem, hogy az ideológiai cenzúra szűrőjén kellett átmennie mindennek, ami megjelent. A külföldre utazás rendkívüli nehézkességéről, a diákoknak és egyetemi hallgatóknak a haza termőföldjein történő „önkéntes” dolgoztatásáról, a koreai mintát követő dicsőítő nacionalizmusról és sok más hasonlóról már nem is beszélve.

Ilyen emlékek mellett nem kerülhetjük el, hogy feltegyük magunknak a kérdést:

minek került mégis sor az 1989. decemberi forradalomra?

Azonnal érkezik a válasz: először is, a „forradalom” kifejezést idézőjelbe kell tenni. Ezután az összeesküvéses és áldozati szerepben tetszelgő magyarázatok következnek: államcsíny, bolygószintű románellenes összeesküvés, tömeges átverés (hogy elhitessék, a kapitalista rendszer jobb a kommunista rendszernél…), a sorosista–zsidó–szabadkőműves, magyar–szovjet, dáko-géta-ellenes háttérhatalom szervezkedései.

Nos, a pre-decemberi időket megtapasztalt emberként egy újabb képpel szolgálhatok a totalitárius „jóságról”, amin a „nosztalgiázók” nem szoktak elgondolkodni. Ez nem azt jelenti, hogy mentegetni szeretném a gonoszt, hogy lecserélném a jelent a kommunista múltra, hogy vak vagyok arra a masszív politikai, társadalmi, gazdasági, geopolitikai jóra, melyet a marxista-leninista rezsim összeomlása hozott maga után, az összes ezzel járó hiányosságokkal. Azt akarom mondani, hogy a negativitásnak vannak paradox előnyei. Azt, hogy – teológiai értelemben – a világ, meghatározásából adódóan, „bukott” és így aztán egyetlen „receptje” sem lehet tökéletes, mint ahogy azonban egyetlen ellentétes recept sem lehet egyöntetűen fekete. Bármilyen kontextusban megmenthetjük magunkat, hebeghetünk-haboghatunk a Mennyországban, de kényelmesen „megvigasztalódhatunk” a Pokolban. Minden „államrendnek” lehetnek kellemetlen hatásai: a jólét elbutíthat, mint ahogy a szegénység és a mindenféle nélkülözés gonosszá tehet.

A Jót el lehet puskázni, a Gonosz kicselezhető vagy hasznosítható.

Íme, néhány a jóvá változtatható rosszból, saját és nemzedékem fiatalkorából (még egyszer: az akkori „jó” elérése a rendszer ellenében, nem annak köszönhetően történt):

1) „Késztetésekben” szegény világban éltünk. A csábítások és választási lehetőségek kis száma lehetővé tette a lényeg, az időtlen értékek felé fordulást;

2) A kulturális elszigeteltség – Noica úr gyakran elmondta – lehetővé tette a könyv „nagy sugárútjainak” gyakori felkeresését: a szabad világban az akadémiai „karrier” szigorú „szakosodásra”, másodrangú kommentátorok tanulmányozására kényszerített, miközben itt nyugodtan megmaradhattál Platónnál és Arisztotelésznél…

3) A rosszul fizetett és a proletár „termelékenység” mellékletévé száműzött intellektuális munka megőrzött egy nemes ingyenességi nimbuszt. Kedvtelésből csináltunk olyasmit, amit a versenyképességre és szakmai-társadalmi relevanciára odafigyelő nyugati kolléga pragmatikus megfontolásokból is tett. Stilisztikai téren is jelentkezett egy furcsa előny: állításainkban nem lehettél túlságosan szókimondó (főleg, ha azok nem voltak „megfelelőek”) és ez helyet teremtett a kifinomult utalásoknak, az iróniának, a felforgató sorok-közöttiségnek, a támadó kitérésnek…

4) A politikum megfellebbezhetetlen masszivitása váratlan hatásként éppen önmaga kiszorítását eredményezte, továbbá az „ideológia” kontextuális kényszerességének hiányát;

5) A remény dimenziója jelenlévőbb és intenzívebb volt, mint a beletörődésé vagy az üres „elkötelezettségé”.

A Gonosz világában szélesebb és patetikusabb elvárásai vannak az embernek, mint egy viszonylag jó világban;

6) A kommunizmusban a Gonosz „lokalizált”, könnyen azonosítható, pofátlansága evidens… A „bonyolultabb” világokban diffúz, ködös, nehezebben diagnosztizálható és nehezebben kezelhető;

7) Az önkényességgel és ellenségességgel terhelt kontextus az „alkalmazkodások” és kompenzáló „kisiklások” kiterjedt tárházát nyitotta meg: egyesek számára ez maga a kultúra, a tanultság „marginalitása” volt (úgy élni, mint Sylvestre Bonnard, in angello cum libello, vagy mint Noica Păltinişon), mások számára a hit (az „add meg a császárnak, ami a császáré” bölcsesség kockázatos és megalkuvó következményével), a szakma, a család, a baráti kör, a bohém életmód, a dráma viccekkel, káromkodással, gúnyolódással való enyhítése. Az ideál az volt, hogy ne kössünk kompromisszumokat, vagy ne túl nagyokat. „Mentségeket” bármikor találhattunk: éppen azt reméltük, hogy megjelenhet egy könyvünk, útlevelet kapunk, megszerezhetünk – „pult alól” – bizonyos hiánycikkeket és így tovább.

Specifikus hibáink is voltak.

A románok a túlzásba vitt alkalmazkodással – nagyon-nagyon sokáig – elszalasztották a valódi, hatékony, kockázatos ellenállást

(a kivételektől eltekintve: Paul Goma, Doina Cornea, Dorin Tudoran, Radu Filipescu, Mircea Dinescu, Gabriel Andreescu, Vasile Paraschiv, Dan Petrescu és mások, nem sokan). 1989 után nagy kormányellenes gesztikulálással szereztük vissza „helyrehozatlan becsületünket”, vagy úgy, hogy megalkottuk „kultúrán keresztül kifejtett ellenállás” vitatható fogalmát. Más volt kommunista országokban a dolgok másképp néztek (és néznek) ki.

Ismétlem: nem egy olyan korszak tisztára mosása volt a célom, amilyet egyetlen emberi közösségnek sem kívánok. Csak azt akartam elmagyarázni, miként lehet még a Gonoszt is megemészteni, „megváltani”, túlélési forrásként megélni. A „világiasság” státusza a veszteségek és hasznok néha kiszámíthatatlan adagolását teszi lehetővé. Még börtönviseltek között is láttam olyanokat, akik kiszabadulásuk után szabad emberként alkalmazkodási válságokon mentek keresztül. Ez nem a börtön idealizálását jelenti. Amikor pedig azt mondják nekem, hogy „régen minden jobb volt”, akkor ne acéliparról és tömbházakról beszéljenek nekem, hanem – legalább – a sorscsapás lehetséges gyógyító fonákjáról…

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem foglalkozik az állam megfelelően az emberek digitális képzésével?

Fall Sándor

Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.

Még néhány keresetlen szó Iohannis úr páratlan politikai pályafutásáról

Varga László Edgár

A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Négyezer eurón múlott az ötéves Balog Ronaldo sakkvilágbajnokságon való részvétele

Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.

A blues Kolozsváron is ugyanazt csinálja, mint Memphisben: istenesen odavág

Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nincs megállás Erdélyben
Főtér

Nincs megállás Erdélyben

Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.

Rekord részvétel mellett zajlik a parlamenti választás
Krónika

Rekord részvétel mellett zajlik a parlamenti választás

Megnyitottak vasárnap reggel 7 órakor a Romániában kialakított szavazókörzetek: országszerte csaknem 19 ezer szavazóhelyiségbe várják a szavazásra jogosult több mint 18 millió román állampolgárt, megválasztani a parlament és a szenátus tagjait.

Kezdi kiverni a biztosítékot Bukarestben Georgescu TikTok-kampánya – hírek kedden
Főtér

Kezdi kiverni a biztosítékot Bukarestben Georgescu TikTok-kampánya – hírek kedden

Észbe kaptak a román hatóságok, rácsuknák az ajtót a Călin Georgescut kezére. Eközben Háromszéken macsetével gyilkolt egy részeg férfi.

Hargita megye teljesített a legjobban a választási részvétel tekintetében a parlamenti választásokon
Székelyhon

Hargita megye teljesített a legjobban a választási részvétel tekintetében a parlamenti választásokon

Újabb választást tartanak vasárnap Romániában, ezúttal a parlament összetételéről döntenek a romániai választópolgárok.

Győzött a PSD, előretört a román szélsőjobb, küszöb fölött az RMDSZ a felmérések alapján
Krónika

Győzött a PSD, előretört a román szélsőjobb, küszöb fölött az RMDSZ a felmérések alapján

A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte az 1989-es romániai rendszerváltást követően 10. alkalommal rendezett parlamenti választást a 21 órás urnazárás után közzétett felmérések eredményei alapján.

Hivatalos eredmények: hat százalék fölött az RMDSZ, élen a PSD
Székelyhon

Hivatalos eredmények: hat százalék fölött az RMDSZ, élen a PSD

Magas feldolgozottságú hivatalos részeredményeket közöltek már hétfőn reggel a 2024-es romániai parlamenti választásokról. Az RMDSZ 6 százalék fölött teljesített.

// még több főtér.ro
Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől
2023. szeptember 25., hétfő

Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől

Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?
2022. december 02., péntek

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?

Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete
2022. október 28., péntek

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete

Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.