A Securitatéval fenntartott kapcsolat olyan, mint egy árnyék, melyet nem lehet átugrani (INTERJÚ)

A történet előzményei: 2018 tavaszán Madalin Hodor történész, a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) kutatója közzétette a a Ceaușescu-rezsim Külügyi Hírszerző Központjának egyik besúgólistáját, amely olyan hangzatos neveket tartalmazott, mint Ioan-Aurel Pop, a kolozsvári Babes-Bolyay Tudományegyetem rektora, a Román Akadémia elnöke, Cornel Nistorescu újságíró, IOn Coja ex-szenátor, Abraham Dorel szociológus, a CURS közvéleménykutatóintézet egyik alapítója stb. Részletek itt, meg itt – a szerk.

Riporter: Nagy hullámokat vetett a „200-ak listája”. Mióta van a CNSAS-nál ez a lista? Mi a története?

Germina Nagâţ: A lista egy akta része, melyet a 2006–2007-es, „nagy átvételként” ismert kontextusban létrejött egyik vegyes bizottsági ülés után kaptunk meg. Akkor sok ilyenfajta akta került az archívumunkba, melyeket általános,

nem nevesítő megnevezéssel vettünk leltárba, beleolvasás nélkül nem tudhatjuk, kiről vagy miről van szó bennük.

Ezek a Külügyi Hírszerző Szolgálattól (SIE), Ceauşescu hajdani Külügyi Hírszerző Igazgatósága irattárának tárolójától átvett kvóták és némiképp atipikusak, vagyis nem azon állományok szerint kategorizáltak, melyeket a legtöbb olvasó már ismer – hálózati akták a besúgók esetében, DUI-ok (hírszerzési megfigyelési akta – a szerk.) a megfigyelteknél, létesítményakták és így tovább. Csak beleolvasás után derül ki, hogy melyik kategóriába tartoznak, ráadásul nagyon sokszor nincs is nevesítve, „különféle dokumentumok” elnevezéssel kerültek át.

Mikor vette leltárba a CNSAS ezeket a SIE-tól vegyes bizottságon keresztül megkapott aktákat?

Még ma sincs mind leltárba véve, vagy pontosabban mondva nincs mindegyik levéltári szempontból feldolgozva, hogy azonosítani tudjuk mindazokat, akiket megemlítenek bennük, vagy legalább azokat, akik de facto főszereplőik. Ezek közül az akták közül egy részükhöz mi – itt a Vizsgálati Igazgatóságra utalok – csak 2015-ben kerültünk közelebb, mert le kellett zárni bizonyos közérdekű ellenőrzéseket, melyek a CIE állományhoz vezettek. Így jutottunk el a szóban forgó aktához is, de kihangsúlyozom, hogy nem az egyetlen ilyen jellegű. Márpedig a Vizsgálatinál szokványos eljárást követve valamivel többet tettünk az átlapozásnál. Bevittük az információt egy különleges adatbázisba, egy olyan alkalmazásba, mely

lehetővé teszi az adatok rendezését, majd bizonyos kategóriák – tisztek, besúgók, megfigyelt személyek – alapján történő megtalálását.

Ehhez az kell, hogy átolvasd és oldalról oldalra áttekintsd azt. Ha a listán szereplő nevek közül sokat 2015 előtt ellenőriztünk volna – ahogy az, különben, meg is történt –, akkor semmit sem találtunk volna róluk, nem tudtuk volna, hogy a Securitate együttműködőkként kategorizálta őket, ami azért nem egészen érdektelen információ. Mint ahogy azt sem tudtuk volna, például, hogy egy bizonyos személynek volt egy aktája, melyet – mondjuk – a forradalom alkalmával megsemmisítettek. A Vizsgálatinál az utóbbi években megszokott dolog a megsemmisített akták nyilvántartásának használata, ami egy másik létfontosságú adatbázis. Ismétlem és kihangsúlyozom, ezeket a munkaeszközöket a kollégáim az akták lapról lapra történő áttanulmányozásával hozták létre, mert az egyetlen módszer, melyre munkánk elvégzéséhez támaszkodhattunk. Mi egyáltalán semmit sem kaptunk meg a hajdani Securitate számítógépes nyilvántartásaiból, kizárólag a saját erőnkből boldogultunk.

Mădălin Hodor tagja volt annak a csapatnak, mely nyilvántartásba vette ezeket az aktákat?

Igen és ennek nagyon egyszerű oka volt. Mădălin egy másik kollégával együtt már évek óta kezeli a Securitate és a Milícia alkalmazottait tartalmazó elektronikus nyilvántartást. Abba kerülnek be a tisztekre vonatkozó információk, aktakivonatok és aztán ezeket a más intézményekkel folytatott levelezés alapján egészítik ki. Ezért a folyamatért közvetlenül Mădălin és a munkatársa a felelősök. Ezek szokványos, a munkaköri leírásban szereplő műveletek és tevékenységek és ez a mindennapi munkájuk. Ha a Vizsgálatinál dolgozol, akkor

természetes dolog, hogy hozzáférhetsz az összes állományhoz, mely hasznos és releváns a megoldandó feladatok szempontjából.

Ezt azért mondom, mert úgy tűnik, hogy a Kollégium egyes tagjai – sajnos – nem értik, hogy mi történik és azzal vádolják a vizsgálatokat lefolytatókat, hogy „kiváltságos módon olvasnak bele aktákba”. Ez az a kiváltság, amely a munkádból fakad, ha nem űzöl gúnyt belőle… Azért, hogy el tudják képzelni, miről beszélek, szintén azért, hogy elvégezhessük a dolgunkat, hogy bíróság elé állíthassuk a szekusokat, a Vizsgálatinál létrejött egy katalógus, mely a tisztek aláírás-mintáit tartalmazza. Ez több ezer aláírást tartalmaz, melyekhez nevek, rendfokozatok, tisztségek és egyebek társulnak. Ezek kiegészítik aztán a tisztek életrajzi és szakmai kartotékait, melyeket megtalálhatnak a honlapon és melyeken Mădălin is dolgozott.

Odáig fajult a helyzet, hogy maga a CNSAS Kollégiuma fenyegette meg büntetőfeljelentéssel Mădălin Hodort. Vagyis a Securitate leleplezésére létrehozott intézmény azért zaklatja, mert leleplezte azt. Kívülről nagyon furcsának látszik…

Igen, odáig mentek, hogy „büntetőssel” fenyegették meg és mindezt egy 6 hónapja zajló üldözés után. Nem számított semmilyen racionális érv, semmilyen részletes beszámoló ennek az embernek a munkájáról, semmi. Már a legelején sok gyanút tisztázhattam volna,

hogy elkerülhetők legyenek a Stamatoiu listája kapcsán elhangzott ostoba és tendenciózus kérdések,

mely listát most Mădălin Hodor nyakába varrnak. Persze, ha valaki megkérdez, de nemcsak nem kérdezett tőlem senki semmit, de beszélni sem hagytak… Azt hiszem, hogy jogom lett volna elmondani ezt-azt, mert 17 évig az igazgatója voltam, a főnöke lettem, amikor akkreditálta magát, amikor átvette a másolatokat és amikor nekiállt írni. Tudtam, hogy miként és hogyan került kapcsolatba az aktával, tudtam, hogy nem tett semmi abnormálisat, vagy törvénytelent. A védelmére felhozott egyetlen érvem sem számított. Csak a fegyelmi bizottságban sikerült tisztáznom bizonyos dolgokat – például a Vizsgálati Igazgatóságnál zajló „kiváltságos anonimizálás”-sal kapcsolatos ostobaságot, ami szemenszedett hülyeség, és néhány hétig a közéletben keringett, a központi lapokat is beleértve, a Kollégium üléseiről már nem is beszélve. Valójában az anonimizálás az elfogadott normák szerint történt, amelyekről a Kollégium egyes volt tagjainak úgy tűnt, hogy fogalmuk sincs… Könnyesre röhöghetnénk magunkat, ha nem lenne groteszk és ha mindezekre nem az állam pénzén kerülne sor.

A vádak, melyekkel a dokumentumok ismertetésével, vizsgálatokkal és kihallgatásokkal eltelt 6 hónap után Mădălint most illetik, észbontóak és néha-néha bunkó jelzőket is tartalmaznak.

Ami történik, az érthetetlen. Magyarázatokat követeltek tőle arra a helyre vonatkozóan, ahol az aktát olvasta – vagyis, miért a Vizsgálatinál lévő helyiségben került kapcsolatba az aktával, ahol 25 másik emberrel együtt nap, mint nap dolgozik és miért nem a földszinten, az olvasóteremben olvasta, amelyet a kérelmezők használatára szántak?! A vizsgálat eljutott a regiszterek szakaszához, hogy a „regiszterek rendőrsége” szakasznál tartunk, vagyis aszerint állapítjuk meg a bűnösséget, hogy milyen regiszterben írt alá, nem a számára engedélyezett akkreditálási kérések szerint…

A CNSAS-ból hány tisztviselő akkreditált kutató?

Nagyjából ötvenen vannak, nemrég számoltam meg őket, éppen a CNSAS honlapján. 50 köztisztviselő és a Kollégium 11 jelenlegi és volt tagja akkreditált. Ne kérdezze tőlem, hogy hol olvasnak és melyik regiszterben írnak alá…

Önmagában az a lista a tét, politikailag ennyire zavaró volt? Miért?

Nyilvánvalóan zavart, bár technikai értelemben nem kellene tétje legyen, számomra egyértelműen túl van értékelve. A CNSAS archívumából sokkal látványosabb dokumentumokat is közzétettek már egyes személyek együttműködéséről a Securitatéval. A lista csak egy elem, amelyből elindíthatsz egy vizsgálatot, nem mond el egy teljes történetet, nem bizonyítja, hogy mennyire volt komoly vagy súlyos egy bizonyos személy kapcsolata a Securitatéval. Csak azt jelzi, hogy bizonyos irányban van még mit kutatni. Semmi esetre sem elég ahhoz, hogy valakiről kimondd, a törvény értelmezése szerinti együttműködő volt, és bíróság elé vidd az ügyet. Minden név azon a listán valószínűleg más történetet mesél el.

Nagyon furcsa a lista körül kirobbant hisztéria.

2-3 évvel ezelőtt néhány külső kutató bizonyos kézírásos dokumentumból, bizonyos szakmailag megvizsgálható hírszerzési jegyzékből kiindulva leplezték le Mugur Isărescut (jelenleg a Román Nemzeti Bank kormányzója – a szerk.). Ha engem kérdeznek, az egy részleteiben látványosabb eset volt, de nem lett belőle sem belső vizsgálat a CNSAS-nál, sem botrány. Miként értelmezzük ezt? Azt, hogy külső szakértők nyugodtan publikálhatnak aktákból származó dokumentumokat, míg az akkreditált alkalmazottak ezt nem tehetik meg, mert kevesebb joguk vannak?! Ki és milyen törvény alapján döntötte ezt el?!

Mi ezeknek a belső kutatóknak a feladata?

A belső kutatók pontosan ugyanolyanok, mint a Kollégium által akkreditált külső kutatók. Akkor is, ha a CNSAS alkalmazottja vagy, nem számít, hogy melyik főosztályon, akkreditáltnak kell lenned, hogy másolatokat igényelhess és aztán arról írhass, ami érdekel. Az alkalmazottak többsége történelmet, jogot, szociológiát végzett, nagyon soknak mesteri és doktori fokozata van. Észbontó dolog lenne megtiltani nekik, hogy akkreditálják magukat. Ráadásul törvénysértő is lenne, mert a törvény nem tartalmaz ilyen jellegű korlátozást. Miként tilthatnád meg egy alkalmazottnak, aki ugyanazt az eljárást teljesíti, mint egy külső kutató – kérést nyújt be, azt engedélyezik, kifizeti a másolatokat, nyugta alapján átveszi azokat –, hogy írjon az általa talált dokumentumokról? Ráadásul ezeknek az embereknek van munkaköri leírásuk. A munkaköri leírások, már a Vizsgálati Igazgatóság létrehozása óta, nem véletlenül tartalmazzák a kutatási projektekben való részvétel lehetőségét.

Cinikus és – ismétlem – törvénysértő lenne megtiltani nekik az akkreditálást.

Ez nem tintanyalói és bürokratai munka, ez olyan történészeknek való munka, akik készek nagyon nehéz munkát végezni, bizonyítékokat keresni és gyűjteni, mint valamiféle ügyészek. Természetes dolog, hogy egyesek publikálni szeretnének.

Mădălin Hodort a CNSAS már megbüntette, miközben – ismétlem – olyasmit tett, ami megfelel a CNSAS küldetésének és végső soron a közérdeknek is.

Igen, három hónapig csökkentett fizetést kapott, visszavonták az akkreditálását (miután azt „felfüggesztették”, holott ez a lépés sem a törvényben, sem a szabályzatban nem szerepel), megtiltották neki, hogy másolatokat kérjen ki és írjon. Annak ellenére, hogy kutatóként nagyon jó munkát végzett, főleg a forradalom alatti események tanulmányozásában. Cikkei, melyek egy része éppen az önök folyóiratában jelent meg, segítették a Katonai Ügyészséget és remélem, hogy ez a vádiratban is látható volt. Vagyis az intézmény falhoz állítja az egyik alkalmazottját, aki minden értelemben a törvényes küldetését, vagyis a leleplezést támogatja. És

mindezt azért, mert egyes emberek, akik szerepelnek egy Securitate által összeállított listán, nagyon megharagudtak.

A CNSAS-ra, nem a listát összeállító és őket „együttműködők”-nek nevező szekusokra. Csak arra haragudtak meg, aki közzétette azt. Ezt nem értem. Ha teljesen ártatlan vagy, akkor mi bánt jobban, az a tény, hogy a Securitate készített egy listát, melyen egy lejárató címkét aggatott rád anélkül, hogy tudtál volna, vagy az, hogy egy kutató megtalálta és közzétette a listát?

Milyen jelentősége van a listának? Ez egy Stamatoiu tábornok kérésére készült lista?

Igen, egy összefoglaló lista az Igazgatóság vezetője részére. Á, és el kell még mondani, hogy a dokumentum eredeti és hiteles, nem a CNSAS gyártotta. De amikor elemezzük, akkor fontos árnyalni a kérdést: mit nevezett „forrás”-nak a Securitate. Bárki lehetett forrás, ha a Securitate úgy akarta, akár úgy, hogy együttműködési megállapodás alapján információkat kértek tőled, akár úgy, hogy a szekus meglátogatott az irodában és hivatalos minőségben elbeszélgetett veled, számukra csak az információ megszerzése számított.

De egyáltalán nem vagy hibás, ha fogalmad sincs, hogy kivel beszélgetsz!

Nem vagy hibás, de számukra az etikai aspektus nem számított. Ezeket a különbségtételeket mi tesszük most, amikor minden esetet külön értékelünk.

Minden „forrás”-nak megvan a maga története.

Ezért kell egyéni bizonyítási eljárást lefolytatni a bíróság számára és ezért nem listák, hanem különálló esetek alapján indulnak perek. Ez a román törvény egyik sajátossága és nagyon egyetértek vele. Más országokban együttműködői listákat tettek közzé és mindenki sietett megtapsolni ezt a fajta, csoportos leleplezést: „Íme, milyen bátrak mások, több ezer nevet tesznek közzé, nálunk pedig alig egy-egy név kerül nyilvánosságra, csipesszel kicibálva!” Márpedig csak az eseti elemzés lehet teljes. Egyesek vizsgálat alatt beszéltek, másokat zsarolásra, egyesek önként, másokat megfizettek, egyesekkel olyan emberek kerültek kapcsolatba, akikről nem tudták, hogy rezidensek vagy tisztek és így tovább. Nem értem ezt a veszett reakciót Stamatoiu listájával kapcsolatosan, mely csak a kezdete a történetnek, semmiképpen sem a végeredménye. Eddig már számtalan listát hoztak nyilvánosságra, könyvekben, tanulmányokban, többek között a CNSAS által kiadottakban is. Az ezen a listán szereplő személyek valószínűleg érzékenyebbek… Ha csak akármilyen Popescuk vagy Ionescuk szerepeltek volna azon, akkor nem lenne semmi gond. Másképp mondva, legyen csak leleplezés, de nem akárkié…

Minek kellene következnie? Megteszi a CNSAS, pontosan úgy, ahogy mondja, hogy folytatja ezt a nyomozást? A Revista 22 hivatalosan kérte ezt.

És meg is fog történni mindazok esetében, akik még életben vannak és ellenőrizhetők (törvény által előírt tisztséget, vagy méltóságot töltenek be). Majd esetről esetre kiderül, hogy miről volt szó.

Egyesek esetében találnak majd együttműködői aktát, másoknak lehet, hogy nincs, talán a Román Kommunista Párt (PCR) hierarchiájához tartoztak és megsemmisítették az aktájukat,

de az áldozatok aktáiban nyomokat lehet találni. Elvileg, ha tudod, hogy közöltél bizonyos információkat, akkor meglepetésekre számíthatsz, még akkor is, ha azt reméled, vagy arról biztosítottak, hogy megsemmisítették az aktádat. 26 kilométernyi archívum van, melyekben lehet bizonyítékokat találni, ahogy az sok esetben már bebizonyosodott, melyek közül valószínűleg Rodica Stănoiu esete volt a leghíresebb. Nem volt hálózati akta, de több tíz hírszerzési jegyzéket találtak. Hol? Az áldozatok aktáiban. A kollégáim teszik majd a dolgukat, ebben biztos lehet, függetlenül attól, hogy hívják az ellenőrzés alatt állót. Sokkal „nagyobb” neveket is vizsgáltak már, mint amilyenek Stamatoiu listáján szerepelnek. Amikor a jegyzék a Kollégium elé kerül, akkor majd tudjuk, hogy miként állunk. Addig felesleges ez az egész cirkusz.

De számítanak még az ilyenfajta leleplezések? Mert ez nem akadályozza őket sem a karrierjükben, sem másban. Nem nagyon működnek már az erkölcsi, etikai kritériumok.

Nem értek egyet önnel. Az eddigi történéseket úgy értelmezem, hogy valami mégiscsak dolgozik, tekintettel arra, hogy egyesek ennyire hevesen megharagszanak, ha megtalálják a nevüket egy DIE-forrásokat tartalmazó listán, holott az nem elég, hogy a törvény értelmezése szerinti informátoroknak minősítsék őket. Arra gondolok, hogy

ha ez annyira halott, irreleváns téma lenne, akkor semmilyen reakció nem érkezne, de íme, a reakció létezik és elég erőszakos.

Ez azt mutatja nekem, hogy a téma nem vált halottá. A Securitatés kapcsolat olyan történet, mely követ téged, mint valami árnyék, nem tudsz megszabadulni tőle, nem tudod átugrani az árnyékodat, ahogy arra a közmondás is figyelmeztet. Az árnyék követ téged és néha még egy pofont is lekever…

Mit jelent egy CIE-akta, miben különbözik azt a belföldi ügyekkel foglalkozó Securitate által készített aktáktól?

A CIE-akták nagyrészt tisztek által összeállított dokumentumokat tartalmaznak. A CIE-források nem nagyon írnak, vagy nagyon ritkán. Általában véve egy különleges munkamódszerről van szó, mely eltér a belfölddel foglalkozó igazgatóságokétól. Ezért nehezebb CIE-forrásokat az összes formális, különösen az Alkotmánybíróság által 2012-ben bevezetett kritériumokat betartva leleplezni. Létezik egy bírósági döntés, mely drasztikusan korlátozza a tisztek által összeállított dokumentumok felhasználását bizonyítékként az együttműködői minőség megállapításában.

Ez azt jelenti, hogy ezeket az embereket nem lehet majd leleplezni?

Le lehet majd leplezni őket, ha nem is feltétlenül bíróság eljárásban, hanem egy olyan igazolás preambulumában, mely részletesen elmeséli majd kapcsolatukat a Securitatéval.

Ráadásul ritkán jutott el valaki egyenesen a CIE-forrási „rangig”. Sokaknak a belföldi egységeknél is van előtörténetük. Ami pedig a Bíróság által 2012-ben bevezetett törvényi korlátozásokat illeti, ezek zavarják, de nem akadályozzák meg a leleplezést, véleményem szerint. Azonnal megmagyarázom. Vannak olyanok, akik együttműködtek a Securitatéval, kötelezvényeket, hírszerzési jegyzékeket és más hasonlókat írtak alá és akiket már nem tudunk bíróság elé állítani, vagy a törvényben szereplő meghatározás, vagy a Bíróság 2012-es döntése után. Az ő esetükben a CNSAS egy „preambulumos” igazolást ad ki, mely néha még az aktánál is tartalmasabb. Ez dühítő, egyesek nagyon hangosan reagálnak, inkább a preambulum miatt vannak felháborodva, mint egy esetleges per miatt. Idővel megértettük, hogy egyszerűbb a világ előtt azzal védekezni, hogy „semmit sem ismerek be, bíróság elé megyek velük”, mint egy zavaró történet kapcsán magyarázkodni. Egyrészről a CNSAS-tól kapott dokumentum következtetése megfelel neked, mert az igazolásban az áll, hogy – a törvény értelmezése szerint – nem voltál együttműködő, másrészről a következtetést megelőző történet néha nevetségessé tesz.

De a bíróságon akár veszíthetsz is…

Persze, de mondok egy példát, mely megmutatja, milyen fontos lehet egy együttműködés nem létezéséről szóló igazolás preambuluma. Nem tudom, hallott-e róla, de Monsignor Robu (Ioan Robu bukaresti római katolikus érsek – a szerk.) két évvel ezelőtt éppen egy CNSAS által kiadott igazolás, mondjuk úgy, bevezető része miatt indított pert. Úgy vélte, hogy a túlságosan részletes preambulum ártott a hírnevének és beperelt bennünket, Sergiu Andon volt az ügyvédje. Az igazolás preambulumának megsemmisítését kérik és most a fellebbezési szakaszban vagyunk.

De az igazolás preambuluma szerepel a törvényben?

Nem szerepel így, expressis verbis benne, de a törvény egyik rendelkezéséből következik, mely szerint

bármely román állampolgár megtámadhat egy CNSAS-igazolást 30 napon belül, hogy megjelent a honlapon, ha valamiféle gyanú él benne a tartalmát illetően.

Márpedig az igazolás vitatásához minden tartalmi elemmel rendelkezned kell, különben nem érvelhetsz a szavazás tisztességtelensége mellett. Tehát szükséged van preambulumra.

Ahhoz, hogy megtámadj egy együttműködés hiányáról szóló igazolást?

A következtetést vitatod, ahogy Traian Băsescu esetében történt, például. Az együttműködés hiányáról szóló igazolást Dan Voiculescu megtámadta és a CNSAS két-három évnyi pereskedés után győzött. Az igazolásnak egy preambuluma is volt, mely – véleményem szerint – Băsescu számára kedvező volt, de Dan Voiculescu nem értett egyet azzal a következtetéssel, hogy nem sorolták be az együttműködői kategóriába.

Tehát bárki megtámadhat egy ilyenfajta igazolást?

Bármelyik román állampolgár. Tudom, hogy abszurdnak tűnik, de nem az. Egy igazolás közigazgatási irat, természetes, hogy biztosítani kell a megtámadhatóságát. Számomra Monsignor Robu helyzete furcsábbnak tűnik, mert ebben az esetben az igazolást éppen a kedvezményezett támadja meg.

Mi lehet a következmény, ha nyer?

Veszélyes precedenst teremthet, mely komoly hátrányt okozhat a leleplezésnek általában. Az én szemszögemből nézve, egy részletes preambulummal rendelkező igazolás igazi leleplezés, mert abban

minden dokumentumot, kötelezvényt, hírszerzési jegyzéket, nyugtát megemlítenek, mindent részletesen leírnak, ezek a részletek pedig rendkívül fontosak a közvélemény számára.

Talán még fontosabb, mint egy egyszerű hír arról, hogy „a CNSAS bíróság elé állította Gipsz Jakabot”. Hányan mennek majd el a bíróságra elolvasni az idézést? Vagy hányan olvassák el a Hivatalos Közlönyt, ahol közzéteszik a jogerős ítéleteket? Fogadni mernék, hogy senki.

Annyi év óta benne van a CNSAS-ban, sok Kollégiumot látott. Hogyan néz ki ez a Kollégium, melynek most tagja?

Csak hat hónap telt el, azt hiszem, még túl korai következtetéseket levonni. De a legnagyobb csalódást egy olyan személy okozza, aki a harmadik mandátumánál tart, azt gondolnád, hogy van tapasztalata, a régi és az új törvény alapján is dolgozott. Cazimir Ionescu úrra utalok. A Stamatoiu listája ügyben, teljes megdöbbenésemre, totálisan irracionálisan viselkedett, figyelmen kívül hagyta a törvény célját, az intézmény feladatát, a közérdeket, mindent. Teljesen elfogadhatatlannak tartom a Mădălin Hodor ellen indított vendettáját, amibe az egész Kollégiumot bele akarja rángatni.

Cazimir Ionescu úr ellen büntetőeljárás folyik a bányászjárási ügyben. Hogyan egyeztethető össze a CNSAS-s tisztség az emberiesség elleni bűncselekmények vádjával?

Pontosan fogalmazva vádlotti minősége van, szabad lábon folyik ellene vizsgálat emberiesség elleni bűncselekmény elkövetésének vádjával. Én egyértelműen elmondta a véleményemet már azon a napon, amikor megszavazták a CNSAS Koordinációs Büróját. Itt nincs szó személyes szimpátiákról vagy antipátiákról. A köztisztségben lévő vádlottak által oly kényelmesen hangoztatott ártatlanság vélelmén túlmenően a CNSAS az emberi jogokkal foglalkozik. Az emberiesség elleni bűncselekményeket, melyekkel Cazimir Ionescu urat vádolják, pontosan e jogok súlyos megsértéseként határozzák meg. Számomra tartalmi, alapvető, nem pedig formai összeférhetetlenségnek tűnik. Mădălin Hodor számára sajnálatos módon ő is hasonló véleményen volt egyik cikkében, mely önöknél jelent meg, amikor azt pletykálták, hogy Cazimir Ionescu úr a Kollégium elnökségére ácsingózik. Az intézmény szerencséjére ez az elnöki kinevezés nem történt meg. De íme, most megjött a „számla”, ezen zaklatás formájában, mely a törvénnyel és a CNSAS feladatával is ellentétes.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.