És ha valaki mégis megteszi, legyen ő bármilyen párthű, levágják a fejét.
Egy kis hűhó kerekedett ki abból az interjúból, melyet Eugen Teodorovici úr a múlt hét közepén adott a Digi 24 tévéadónak.
Nem azért, mintha a volt PSD-elnök (Szociáldemokrata Párt – a szerk.) és miniszterelnök Victor Pontához közeli személynek ismert Teodorovici úr valamiféle hallatlan támadásokat intézett volna El Lider Maximo, vagyis Liviu Dragnea úr ellen. Egy mérnököcske ellen, aki Románia teljhatalmú urának képzeli magát és Nicolae Ceauşescu egyfajta alteregójaként viselkedik. Vagy azért, mert Teodorovici úr aláásta volna Mihai Tudose kormányfő tekintélyét, akármilyen kevés is az, akinek tiszteletbeli tanácsadója már csak néhány óráig volt azután, hogy válaszolt Claudiu Pândaru és Florin Negruţiu pontosan célzott kérdéseire.
Nem, szó sincs róla.
Teodorovici úr merészelt nagyon gyakran megjelenni a tévében (halálos bűn!),
Mint például azt, hogy Ionuţ Mişa úr, a Tudose-kormány pénzügyminisztere egy sor nem helyénvaló kijelentést tett. Vagy azt, hogy semmilyen formában nem indokolt egy megastadion Alexandriában (Liviu Dragnea származási helye, Teleorman megyeszékhelye – a szerk.). Vagy azt, hogy az Egyház bevételeire adót kellene kivetni, mert végre az Egyháznak is fel kellene fognia, hogy a XXI. században élünk.
Szó se róla, az Egyház, bármelyik felekezetről lenne is szó, nagyon jól ismeri az érdekeit és azt, hogy miként kell azokat a XXI. század gazdasági normáinak megfelelően kezelnie. Hiszen különben miként lehetne magyarázni – például – Vád, Felek és Kolozs Érsekségének nemrégi nyilvános bejelentését, hogy Electrica-részvényeket vásárolt? És ez csak egy a BOR SA (Román Ortodox Egyház „Részvénytársaság” – a szerk.) kereskedelmi műveleteiből, melynek Igazgatótanácsát maga Dániel pátriárka vezeti. A fentebbi példához csak azért folyamodtam, mert kézenfekvő volt, hiszen én magam is „haszonélvezője” vagyok annak az elektromos áramnak, melyet az a cég szolgáltat, melynek részvényeit most már az említett Érsekség is birtokolja. Következésképpen a saját bőrömön érzem a szolgáltatások minőségét és azt, hogy miként lehetett maximális profitot kisajtolni a fogyasztók rovására. A számlabefizetési pénztárak előtti sorok hossza több mint releváns.
Nincs kétségem afelől, hogy a sokak által jó közgazdásznak tartott Eugen Teodorovici úr nemcsak ezeket a dolgokat ismeri részletekbe menően, hanem azt is,
Volt pénzügyminiszterként és abban a minőségében, mellyel az interjú készítésekor rendelkezett, ugyanez a Teodorovici úr a lehető legjobban tudta, milyen rosszul áll az ország költségvetése és milyen égető a kormányon lévők számára, hogy túlélési megoldásokat találjanak. Márpedig ezek egyike egy ilyenfajta adó lenne.
De Klaus Iohannis elnök vagy Liviu Dragnea úr Teodorovici kijelentésével kapcsolatos kritikáitól függetlenül nem hiszem, hogy az Egyházra kivetett adóval kapcsolatos javaslat volt Tudose kormányfő tiszteletbeli tanácsadója on the spot leváltásának oka.
Eugen Teodorovici úr igazat mondott, amikor szembeszállt Sevil Shhaideh kormányfő-helyettes pántlikázott döntésével, aki óriási összeget engedélyezett egy megastadion felépítésére Teleorman fővárosában. Márpedig, ha valaki
Vasárnap, a TVR1 Claudiu Lucaci által készített Ultima ediţie (Utolsó kiadás – a szerk.) című műsorában a művelődésügyi és nemzeti identitási miniszter, Lucian Romaşcanu úr mindenféle szónoki gyakorlatokat végzett. De végül az interjú készítője által sarokba szorítva Romaşcanu úrnak el kellett ismernie, hogy a PSD–ALDE (Szociáldemokrata Párt – Liberálisok és Demokraták Szövetsége – a szerk.) januártól, kormányra kerülésétől vasárnapig, július 16-ig semmit sem tett a Nagy Egyesülés Centenáriumának megünnepléséért. Romaşcanu úr még azt is elismerte, hogy fel akarják számolni a Centenáriumi Főosztályt.
Ha ezt követően Romaşcanu úr nem vetette volna be elismert szóművészi tehetségét, akkor egyáltalán nem kizárt, hogy a műsor során elismert igazságok neki is az állásába kerültek volna.
Az alcímeket a szerkesztőség adta.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Az elmúlt évek egyik legsúlyosabb erdélyi műemléki eseménye rázta meg a szakmát és a helyi közösséget. A szilágycsehi református templom tornyának az összeomlása kapcsán a felújítást tervező szakember, Makay Dorottya nyilatkozott a Krónikának.
További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.
45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.