// 2024. október 23., szerda // Köztársaság kikiált., Gyöngyi
Románia

A Grindeanu-megoldás, avagy az új PSD-nemzedék: hatások és kockázatok

A titkosszolgálattal való fertőzöttség nagy kérdőjeleket vet fel bárki esetében, aki egy országot írányít.

Sorin Grindeanu politikai és szakmai profilja azt mutatja, hogy a PSD-sek (Szociáldemokrata Párt – a szerk.) új nemzedékéhez tartozik, ahhoz, amellyel a pártnak új szavazói kategóriákat sikerült magához vonzania és kényelmesen megnyernie a helyhatósági és parlamenti választást. A megszerzett szavazatokat maga mögött tudó, kormányzati és helyi közigazgatási tapasztalatú, a belső pártharcokban járatos, szilárd képzettségű Sorin Grindeanut Klaus Iohannis nem tudja majd egykönnyen elutasítani. A neve mellett szereplő nagy kérdőjel a SRI-vel (Román Hírszerző Szolgálat – a szerk.) meglévő kapcsolatra vonatkozik, de úgy tűnik, hogy Iohannis számára ez inkább adu.

Kihasználva a PSD-ellenes front ideológiai útkeresését (itt olvasható egy kitűnő elemzés Alexandru Gussitól), a PSD képes volt hiteles arcokat javasolni, akik megszerezhették azoknak a szavazóknak a támogatását, akik úgy érezték, hogy a vállaltan jobboldali pártok elhanyagolták őket. Sorin Grindeanu ilyenfajta szereplő, akinek a helyhatóságin sikerült győznie a PSD számára nagyon bonyolult Temes megyében.

Lehet, hogy a PSD döntésében, mellyel Grindeanut Temes megyében indította, Liviu Dragnea azon óhaja is benne van, hogy megszabaduljon a tisztségét fenyegető potenciális veszélyektől. Grindeanu tiszteletet élvez a pártban.

Tény, hogy Sorin Grindeanu kormányfőnek történő javaslásával

Liviu Dragnea egy mindenkinek megfelelő megoldást fogadott el.

* PSD: A PSD-s vezetők közül sokan örülnek, hogy egy Dragnea cilinderéből előhúzott személy (Sevil Shhaideh, aki a választási kampányban nem húzta az igát a párt seregével együtt) helyett most olyan jelöltjük van, aki mellettük gürcölt két kampányban, olyan párttagot, aki érti a helyi vezetők igényeit.

* Iohannis: Az elnök azt mondta, hogy egy büntetőügyek nélküli és alkalmas jelöltet akar. Úgy tűnik, Grindeanu mindkét feltételnek megfelel. Sőt: már rendelkezik a biztonsági ügyek kultúrájával, melyet a Nemzeti Hírszerző Akadémián (Academia Naţională de Informaţii – ANI) és a Diplomáciai Intézetben (Institutul Diplomatic) szerzett meg és járatos a SRI politikájában, tagja volt a szolgálatot felügyelő parlamenti bizottságnak.

* A szolgálatok (különösen a SRI): lásd fentebb. Azt hiszem, a Băneasa erdőben durrant néhány pezsgősdugó. Nehéz meghatározni Sorin Grindeanu kapcsolatát a szolgálatokkal, de megfigyelhető, hogy karrierjében 2012 után jelent meg a biztonsági és nemzetbiztonsági ügyek iránti érdeklődés. A hírszerző szolgálatokkal kialakult kapcsolatok logikusan következtek abból, hogy tagja volt a parlamenti felügyelő bizottságnak, de feltételezhetően távközlési miniszterként is voltak velük közös ügyei. A következtetés? Feltételezhető, hogy egy olyan ember, aki ki van téve a szolgálatok információinak, kultúrájának és ügyeinek, kesztyűs kézzel bánik majd a kormány forró területeivel (igazságügy, külső partnerségek).

Mi történik majd magával Liviu Dragneával?

Mindig az volt a nagy félelme, hogy elveszíti a pártot. Ennek fényében kellene értelmezni azt, hogy eredetileg Sevil Shhaideh-t javasolta, de az Antena 3-nak adott interjúban többször elhangzott kijelentését is, hogy Grindeanu nem hoz létre alternatív hatalmi pólust a pártban. Megszabadul ettől a gondtól Dragnea? Majd meglátjuk. De nem tenném fel az összes pénzemet egy olyan politikus feltételek nélküli behódolására, aki figyelemre méltó ütemmel vette a hatalom lépcsőfokait.

Mi történik majd Romániával, hogyan alakul majd a kormányzás? Korai még erről beszélni. Csak két elemünk van: a PSD programja (nagyon sok populista, valamint megvalósítható ígéretekkel is) és a Sorin Grindeanuval kapcsolatos korábbi tapasztalat. Azok közül, akik már dolgoztak vele együtt a Parlamentben, a kormányban és a helyi közigazgatásban, sokan azt mondják, hogy gondosan bánik a költségvetésekkel, mindig végigviszi a vállalt feladatokat, ideológiailag inkább középen áll és nem tűnt korrumpálhatónak. Belemegy majd Grindeanu abba, hogy adóügyi kalandba kergesse az országot csak azért, mert a párt az összes javasolt lépés végrehajtását kéri majd tőle, a következményektől függetlenül? Majd meglátjuk, de nem tűnik kalandor alkatnak.

Tehát, inkább pozitív értékelés érkezett azok részéről, akik ismerik.

De marad még egy vitás kérdés.

„Még csak nem is gond, hogy érintkezésbe került a SRI-vel. Egy olyan kormányfőnél, aki a korruptak vagy a tolvajok telefonszámos füzetében szerepel, jobb egy olyan, aki érti egy bonyolult térség bonyolult időszakban létező biztonsági kihívásait”, mondta nekem valaki, akinek elege van a PSD-n belüli korrupt vagy korruptakat védő személyekből. Lehet, hogy így van. Lehet, hogy pillanatnyilag ő a helyes megoldás, ebben a belső és külső konjunktúrában, amikor az igazságszolgáltatás ellen a PSD egyes vezetőinek személyes érdekei miatt indított támadások újra destabilizálhatnák az országot.

De lehet, hogy ez a túl sok SRI-vel, túl sok biztonsági kultúrával való fertőzöttség hosszú távon káros lesz. Egy olyan politikai és szakmai profillal rendelkező személynek, mint Sorin Grindeanu egy ideális helyzetben nem lett volna szüksége ilyen támaszokra. Lehet, hogy ezek a támaszok valójában nem is léteznek, de ezek az életrajzi részletek zavarók egy olyan országban, ahol egyre több tisztségviselő tűzi ki a gomblyukába a szolgálatok valamelyik iskolájában szerzett oklevelét. Zavaró, mert hosszú távon elriaszthat egyes normális embereket attól, hogy belépjenek a politikába és a közigazgatásba. Zavaró, mert megszünteti az esélyegyenlőséget. Hogyan kerülhetnék döntéshozói helyzetbe, ha nem akarom kijárni az ANI-t?, kérdezték ezek közül egyesek, joggal. Mint ahogy ez a kérdés merül fel egyes tisztességes vállalkozókban is, akik arra ébrednek, hogy mágikus erejű versenytársak győzik le őket. A váll-lapos demokrácia országa, ahogy azt 2014-ben Dan Tăpălagă plasztikusan leírta, nem hazudtolja meg magát.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Különvélemény

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Sólyom István

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Nagyítás

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 2. rész

Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.

Modern szolgasorsban Székelyföldön

Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

// ez is érdekelheti
Harmincöt év után is nagyot üt a ’89-es forradalom a filmvásznon
Főtér

Harmincöt év után is nagyot üt a ’89-es forradalom a filmvásznon

Pattanásig feszülő idegek a forradalom előestéjén: Bogdan Mureșanu első, remek nagyjátékfilmje igazi közönségkedvenc.

Repülés közben kikapcsolódott a felszerelése, életét vesztette egy siklóernyő-oktató Brassó megyében
Krónika

Repülés közben kikapcsolódott a felszerelése, életét vesztette egy siklóernyő-oktató Brassó megyében

Meghalt vasárnap egy barcaszentpéteri siklóernyő-oktató, akinek repülés közben kikapcsolódott a felszerelése és lezuhant a magasból – közölte a Brassó megyei rendőrség.

Megtalálták a kirándulás közben eltűnt kisfiút
Székelyhon

Megtalálták a kirándulás közben eltűnt kisfiút

A keresőcsapatok kedden délután megtalálták a kiskorút, aki a Szovátához tartozó Szakadát település erdei területén tűnt el a délben.

Alacsonyan szállt egy autó a dél-erdélyi autópályán, több mint 3000 lejes bírság volt a „jutalom”
Krónika

Alacsonyan szállt egy autó a dél-erdélyi autópályán, több mint 3000 lejes bírság volt a „jutalom”

Óránként 210 kilométeres sebességgel száguldott egy autós vasárnap az A1-es jelzésű dél-erdélyi autópálya Déva és Nagylak közötti szakaszán – közölte a rendőrség.

Elfogadta a szenátus az AUR tervezetét, amely megszüntetné a székelyföldi románok „diszkriminációját”
Székelyhon

Elfogadta a szenátus az AUR tervezetét, amely megszüntetné a székelyföldi románok „diszkriminációját”

Hallgatólagosan elfogadta hétfőn a szenátus a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) törvénytervezetét arról, hogy a többségi nemzethez tartozó állampolgárok a nemzeti kisebbségekével azonos feltételek mellett alakíthatnak egyesületeket.

// még több főtér.ro
Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől
2023. szeptember 25., hétfő

Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől

Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?
2022. december 02., péntek

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?

Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete
2022. október 28., péntek

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete

Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.