Ha már készen van. Minek annyit dolgozni? Igaz, hogy egyszer már alkotmánysértőnek minősítették. De sebaj.
A Grindeanu-kormány újra előveszi a Liviu Dragnea által 2013 végén javasolt és az Alkotmánybíróság által 2014 januárjában megakadályozott nagy decentralizálási tervet. A bíróság akkor egyhangúlag úgy döntött, hogy a Ponta-kormány által
A Regionális Fejlesztési Minisztérium egy kormányhatározat-tervezetet kezdeményezett az általános decentralizálási stratégiáról, mely általánosságban gyakorlatilag a Liviu Dragnea által négy évvel ezelőtt beterjesztett törvény rendelkezéseit veszi át. Pontosabban mondva a stratégiában átvett általános célkitűzés új hatáskörök átadása – a felügyeletiek és ellenőrzésiek kivételével – a helyi hatóságok – polgármesteri hivatalok, helyi és megyei tanácsok – szintjére, melyek nagy részét jelenleg a minisztériumok kihelyezett igazgatóságai gyakorolnak. A 2013-as javaslatban is szerepelt a kihelyezett részlegek átadása a helyi hatóságoknak és csak a felügyeleti és ellenőrzési hatáskör maradt volna központi szinten. Ez utóbbit a helyi hatóság is gyakorolhatja majd az engedélyek, vélemények és beleegyezések kibocsátásával kapcsolatos hatáskörének megfelelően.
A Ponta-kormány 2013 novemberében felelősségvállalással elfogadott egy hasonló decentralizálási tervet, amit Alkotmánybíróság (CCR) bírái 2014 januárjában összességében alkotmánysértőnek nyilvánították és ez a hajdani USL-ben (a Szociáldemokrata Pártból és a Nemzeti Liberális Pártból létrejött Szociál-Liberális Szövetség – a szerk.) szakadáshoz vezetett, ami 2014 végére formálisan is megtörtént. Itt olvashatók az okok, melyekre hivatkozva a CCR elutasította a törvényt.
de ezúttal a stratégiát kormányhatározatban fogadnák el, az érintett minisztériumok pedig hatástanulmányt készítenének egy átadási normaszöveg kidolgozása érdekében.
A decentralizálásba bevont területek: mezőgazdaság, művelődés, idegenforgalom, környezetvédelem, egészségügy, oktatás és iskolán kívüli tevékenységek, ifjúság és sport.
A közvitára bocsájtott stratégia szerint, a központi közigazgatás szintjéről a helyi hatóságok szintjére átadott összes hatáskör szigorúan az országos politikák/stratégiák és a helyi szinten hatályos szabályozások megvalósításával kapcsolatos, és ezeket a gyakorlásukhoz szükséges források – emberi, pénzügyi és anyagi erőforrások – fogják kísérni.
„A hatásköröknek a központi közigazgatás szintjéről a helyi közigazgatási hatóság szintjére történő átadásának lehetőségével kapcsolatos döntés megalapozása érdekében a decentralizálási folyamatnak alávetett hét területért felelős minisztériumok hatástanulmányokat dolgoznak majd ki és terjesztenek elfogadásra a kormány elé. Ezen hatáskörök elfogadását követően és az eredményektől függően döntenek majd azon ágazati törvénytervezetek kidolgozásának lehetőségéről, melyekkel decentralizálják majd a hatásköröket, a decentralizálásról szóló 195/2006. sz. kerettörvény és a decentralizálásról szóló, utólagosan módosított és kiegészített 195/2006. sz. kerettörvény végrehajtási utasításainak elfogadásáról szóló 139/2008. sz. kormányhatározat rendelkezéseinek megfelelően”, rögzíti a stratégiatervezet.
Itt olvasható az általános decentralizálási stratégia tervezete.
Itt olvasható az indoklás.
Mi kerül át a központból helyi szintre
A helyi hatóságok hatáskörébe kerülnek a mezőgazdaság és vidékfejlesztés területére vonatkozó országos politikák és szabályozások, melyeket jelenleg az alábbiak gyakorolnak:
a) megyei és bukaresti mezőgazdasági igazgatóságok
b) megyei talajtani és agrárkémiai tanulmányokat végző hivatalok;
c) az Országos Halászati és Vízgazdálkodási Ügynökségnek alárendelt regionális fiókok.
A stratégia szerint megyei szintre kerülnek:
a) a megyei, illetve bukaresti művelődési és nemzeti örökségvédelmi igazgatóságok által gyakorolt hatáskörök;
b) a következő hatáskörök: a közigazgatási-területi egység köztulajdonában lévő, történelmi műemlékként nyilvántartott épületek koncesszióba adásának, közhasznú intézményeknek történő ingyenes használatba adásának vagy bérbeadásának véleményezése; a B-osztályú történelmi műemlékeken végzett beavatkozások véleményezése; a B-osztályú történelmi műemlékek osztályba sorolásának vagy besorolásuk megszüntetésének véleményezése; a B-osztályú történelmi műemlékek védelmi övezeteinek, vagy a B-osztályú történelmi műemlékeket tartalmazó védett épített övezetek létrehozásával, kijelölésével és szabályozásával kapcsolatos településfejlesztési és területrendezési dokumentációk véleményezése.
A stratégia szerint, a következő hatásköröket adnák át a helyi közhatóságoknak:
a) idegenforgalmi engedély kibocsájtása;
b) az idegenforgalom terén zajló, jelenleg az Országos Idegenforgalmi Hatóság (ANT) által gyakorolt engedélyezések, véleményezések és minősítések.
Ugyanezek a rendelkezések a kormány által felelősségvállalással elfogadott 2013-as törvényben is, és ezek kiterjedtek a panziók, idegenforgalmi tájékoztatási központok, közétkeztetési egységek működésének engedélyezésére, valamint az idegenforgalmi fogadóegységi struktúrák – szállodák, szállások, motelok, panziók stb. – minősítésére. Ezen kívül helyi szinten engedélyezték volna a vízi, parti szórakoztatási tevékenységeket, az ökoturisztikai tevékenységeket, valamint itt véleményezték volna a településfejlesztési és építési dokumentációkat.
A stratégia értelmében, az Országos Környezetvédelmi Ügynökségnek (ANPM) alárendelt megyei környezetvédelmi ügynökségek a helyi hatóságokhoz kerülnének át. Ezek lesznek felelősek az idegenforgalmi célokat szolgáló partszakaszok karban- és tisztán tartásáért.
A helyi hatóságok vennék át a megyei és bukaresti közegészségügyi igazgatóságok hatásköreit, csak az egészségügyi felügyeleti hatáskörök képeznének kivételt. A megyei igazgatóság alárendeltségében működnek a diagnosztikai és kezelési központok, a saját bevételből és az egészségbiztosítási rendszeren keresztül finanszírozott egészségügyi központok, a fizetős poliklinikák, az egészségügyi berendezések megyei karbantartó és javító központjai.
A stratégia szerint meg kell vizsgálni az iskolán kívüli tevékenységekre vonatkozó országos politikák és szabályozások végrehajtásával kapcsolatos hatáskörök megyéknek, illetve municípiumoknak történő átadási lehetőségét, melyeket jelenleg az alábbiak gyakorolnak:
a) megyei szintű gyermekpaloták;
b) közigazgatási-területi egységek területén található gyermekklubok;
c) közigazgatási-területi egységek területén található iskolai sportklubok.
A stratégia számításba veszi azoknak a hatásköröknek az átadását a megyéknek vagy municípiumoknak, melyeket jelenleg az alábbiak gyakorolnak:
a) a megyei, illetve bukaresti megyei sport- és ifjúsági igazgatóságok;
b) a megyei, illetve bukaresti üdülőközpontok;
c) a megyei, illetve bukaresti egyetemi művelődési házak;
d) a közigazgatási-területi egységek területén található sportklubok és sportközpontok.
Fura, amikor egy nyugati ember „kommunista”, de nincs annál groteszkebb, mint amikor valaki egy posztkommunista országban dicsőíti az eszmét. Az oktatásnak is feladata, hogy felkészítse a fiatalokat: tudják megvédeni magukat minden ideológiával szemben.
Avagy miért fagyoskodik Otilo odakint az ajtó előtt?
Lövétei Lázár László legújabb kötetének kolozsvári bemutatóján jártunk, és bár nem terveztük, hogy megírjuk, végül mégis megírtuk, mert érdemes volt. A többi csak elmélet.
A hajdan országos hírű báznai fürdő jelen pillanatban vajúdik: az új belülről feszíti kifele a szétlopott, tönkretett régit. Jó lenne, ha nem szörnyszülött bújna elő a nehéz szülés végén.
Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?
Legalább 30 ezer résztvevőt vár a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) a vasárnapra meghirdetett bukaresti „demokráciatüntetésre”.
Január elsején a Schengen-térség teljeskörű tagja lettünk. Felszámoltuk a határátkelőket, megünnepeltük a szabad határátlépést. Merengések az elmúlt évek határtapasztalatairól.
A hagyományos, szép magyar nevek mellett filmekből inspirálódott, különös, idegen hangzású nevekre bukkantunk a Sepsiszentgyörgyön született babák jegyzékében.
Bár korábban cáfolta a lehetőségét, Tánczos Barna pénzügyminiszter most közölte, hogy az áfaemelés lehetőségét is vizsgálják a költségvetési hiány lefaragását célzó intézkedések sorában.
Január 13-tól ismét jegyezhetők az 1, 3 és 5 éves futamidejű Tezaur államkötvények, amelyek évi 7, 7,5 és 7,8 százalékot kamatoznak – jelentette be pénteken a pénzügyminisztérium.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Az ukrán vezetés afféle adu ászként csapta ki a jogszabályt az asztalra. A kisebbségi közösségek szerint viszont inkább arról szól, hogy kiszúrják vele a nagyvilág szemét.
Az ukrán vezetés afféle adu ászként csapta ki a jogszabályt az asztalra. A kisebbségi közösségek szerint viszont inkább arról szól, hogy kiszúrják vele a nagyvilág szemét.
A román politikai elit képtelen felfogni, hogy ha szeretné megnyerni magának a magyar nemzetiségű román állampolgárokat, akkor Bukarestnek egy ahhoz hasonló stratégiára van szüksége, mint amit Budapest gyakorol több mint egy évtizede.

Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.
Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.
Közvetlen demokrácia és közvetett diszkrimináció: az SZNT elnöke terjedelmes interjúban fejthette ki álláspontját a román nyelvű közönségnek.
Közvetlen demokrácia és közvetett diszkrimináció: az SZNT elnöke terjedelmes interjúban fejthette ki álláspontját a román nyelvű közönségnek.
Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.
Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.
George Friedman szerint ez is egy lehetséges opció, de nem valószínű, mert kudarccal végződne.
George Friedman szerint ez is egy lehetséges opció, de nem valószínű, mert kudarccal végződne.
Van-e jövője a monarchiának? Lehet, de nem nálunk – véli a volt román külügyminiszter.
Van-e jövője a monarchiának? Lehet, de nem nálunk – véli a volt román külügyminiszter.
Marin Gherman az orosz–ukrán háború kitörése után menekült Romániába. Most összegezte a tapasztalatait.