// 2024. december 3., kedd // Ferenc, Olívia
Románia

A földrajz bosszúja: Romániának muszáj barátkoznia a visegrádi négyekkel

// HIRDETÉS

Az ország szeretne Európa magjához tartozni, de ahhoz Magyarországon és szomszédain keresztül vezet az út.

A cím első mondatát Robert Kaplantól kölcsönöztem, még akkor is, ha Románia esetében a földrajznak az utóbbi időben inkább pozitív szerepe volt, releváns stratégiai pillérként körvonalazódva az EU és a NATO határánál. Összekapcsoló, szűrő és szakértelmi, ismereti és érték-kivetítő térségi státusszal Kelet és a volt szovjet térség felé, de ugyanakkor kapcsolati elemként is a Nyugat-Balkán, a közel-keleti térség, Észak-Afrika felé, ami különleges stratégiai relevanciájú specifikus tulajdonságokkal és távlatokkal ruházott fel minket. De íme, ugyanez

a földrajz most a korlátait is megmutatja

és kihangsúlyozza az egyesült európai térben a szomszédos övezetek közötti gondokat. Valóban, Románia törekvései és az ambíciós szint, a politikai profil és a közvélemény támogatása a jelenlegi és távlati európai integráció magja felé tol minket. Ez egy politikai szinten vállalt, a közéletben konvergens és politikai szinten alapvető módon támogatott opció.
A Parlamentben nincsenek szélsőséges, eurofób, populista pártok, a polgárok többsége az euroatlantival együtt továbbra is támogatja az európai integrációt, egyaránt kiállva az Amerikai Egyesült Államokkal fenntartott stratégiai partnerség, a NATO-tagság és az európai integráció mellett. Másrészt a földrajz és az európai szomszédság miatt

Európa magja felé magyar szomszédainkon, a visegrádi térség államain keresztül vezet az út.

Sőt, szárazföldön még a Schengen-övezetbe is a Magyarországgal meglévő nyugati határunkon keresztül tudunk belépni. Igaz, hogy a globalizálás miatt a világ kisebbé, lapossá, közelivé, barátságossá és ismerőssé, egymástól függővé és nagy távolságra kihatóan kölcsönös hatásúvá vált, de a térbeliséget szigorúan elektronikusan vagy légi úton nem lehet kompenzálni (mely szintén alá van vetve a szomszédság szabályainak, ahogy arra az amerikai stratégiai partnereink is rájöttek az afganisztáni és főleg iraki hadjárat során, amikor nem használhatták az incirliki bázisukat).

Röviden, ahhoz, hogy fizikailag eljuss Nyugat-Európába, mindenképpen keresztül kell menned Közép-Európán és a visegrádi térségen. Sőt, e tényhelyzet miatt gyakorlatilag

Románia regionális együttműködésre van ítélve a közvetlen szomszédaival.

Pragmatikusan szemlélve a dolgokat, teljes mértékben kötelező egy ilyenfajta kapcsolatépítési irányvonal és ez meg is jelenik a román külügyminisztérium cselekvési irányaiban. De ennek a tényhelyzetnek mélyebb szintű stratégiai és biztonsági jelentései is vannak, amelyek az adott szomszédokat magukba foglaló európai szintű opciók figyelembe vételét is megkövetelik.

Természetesen nehezen élnek együtt demokratikus, liberális, európai elvek és értékek populista, elszigetelődés-párti, bevándorlásellenes, sőt eurofób kísértésekkel, hogy a térség bizonyos államai által végrehajtott illiberális pszeudo-demokráciák felé sodródásokról vagy az európai maggal szembeni erőszakos és konfrontációs megközelítésekről ne is beszéljünk. Amikor a szomszédaid dekonstruktivista értelemben beszélnek reform-elvárásokról, európai szankcióformák célpontjaivá válnak és azzal vádolják a Nyugatot, Macron Franciaországát, hogy nem szeretik Közép-Európát, akkor

sérül Románia esélye is arra, hogy bekerüljön az európai magba

és erőteljes, mondjuk úgy, az európai elkötelezettségeket kiegészítő regionális alkalmazkodásokat és elköteleződéseket igényelnek, melyek képesek az európai integráció legbensőségesebb folyamataihoz való tartozásra vonatkozó törekvések szintjének megfelelő tartalmat, realizmust és alkalmazhatóságot nyújtani.

Tehát úgy gondolom, hogy a romániai opció stratégiai és szemléleti természetű elemeinek rögzítése, az USA-val, Németországgal és Franciaországgal közvetlen kapcsolatban álló globális jelenlétének, szerepének és elkötelezettségeinek körvonalazása után ezeknek az opcióknak, törekvéseknek és elkötelezettségeknek a valóságba való átültetése a visegrádi térséghez tartozó közvetlen szomszédainkkal kialakított közvetlen kapcsolatokat tesz szükségessé. A NATO kontextusában már van egy működő 9 tagú bukaresti formátum, a NATO keleti határánál már működik a Lengyelország–Románia–Törökország agglutinációs és stabilitási hármas, tehát az európai dimenzióban is be kell indítani és meg kell erősíteni a szomszédokat magukba foglaló formátumokat. Éppenséggel a kétoldalúakkal kezdve, a Lengyelországgal meglévő kitűnő és erősödő kapcsolaton túlmenően.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem foglalkozik az állam megfelelően az emberek digitális képzésével?

Fall Sándor

Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.

Még néhány keresetlen szó Iohannis úr páratlan politikai pályafutásáról

Varga László Edgár

A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Négyezer eurón múlott az ötéves Balog Ronaldo sakkvilágbajnokságon való részvétele

Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.

A blues Kolozsváron is ugyanazt csinálja, mint Memphisben: istenesen odavág

Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nincs megállás Erdélyben
Főtér

Nincs megállás Erdélyben

Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.

Rekord részvétel mellett zajlik a parlamenti választás
Krónika

Rekord részvétel mellett zajlik a parlamenti választás

Megnyitottak vasárnap reggel 7 órakor a Romániában kialakított szavazókörzetek: országszerte csaknem 19 ezer szavazóhelyiségbe várják a szavazásra jogosult több mint 18 millió román állampolgárt, megválasztani a parlament és a szenátus tagjait.

Kezdi kiverni a biztosítékot Bukarestben Georgescu TikTok-kampánya – hírek kedden
Főtér

Kezdi kiverni a biztosítékot Bukarestben Georgescu TikTok-kampánya – hírek kedden

Észbe kaptak a román hatóságok, rácsuknák az ajtót a Călin Georgescut kezére. Eközben Háromszéken macsetével gyilkolt egy részeg férfi.

Hargita megye teljesített a legjobban a választási részvétel tekintetében a parlamenti választásokon
Székelyhon

Hargita megye teljesített a legjobban a választási részvétel tekintetében a parlamenti választásokon

Újabb választást tartanak vasárnap Romániában, ezúttal a parlament összetételéről döntenek a romániai választópolgárok.

Győzött a PSD, előretört a román szélsőjobb, küszöb fölött az RMDSZ a felmérések alapján
Krónika

Győzött a PSD, előretört a román szélsőjobb, küszöb fölött az RMDSZ a felmérések alapján

A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte az 1989-es romániai rendszerváltást követően 10. alkalommal rendezett parlamenti választást a 21 órás urnazárás után közzétett felmérések eredményei alapján.

Hivatalos eredmények: hat százalék fölött az RMDSZ, élen a PSD
Székelyhon

Hivatalos eredmények: hat százalék fölött az RMDSZ, élen a PSD

Magas feldolgozottságú hivatalos részeredményeket közöltek már hétfőn reggel a 2024-es romániai parlamenti választásokról. Az RMDSZ 6 százalék fölött teljesített.

// még több főtér.ro
Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől
2023. szeptember 25., hétfő

Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől

Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?
2022. december 02., péntek

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?

Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete
2022. október 28., péntek

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete

Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.