Hasznos és jó dolog a korrupcióellenes harc. De a saját háztájon is rendet kell tartani. Mert könnyen megfúrhatják a DNA hajóját, ha nem vigyáz.
Bármilyen jól is szerepelt Laura Codruţa Kövesi a közvélemény előtt, amiért dicséreteket kap azoktól a tisztességes, becsületes polgároktól, akikhez szólt, egyértelmű, hogy elég sok sebezhetőség is van a DNA intézményének szintjén. Talán még természetellenes kapcsolatok is léteznek egyes ügyészek és egyes korrupciós ügyekkel gyanúsítható személyek között, mint például a ploieşti-i „elitegység” esetében. Az eddig elhangzottak, a felvételekről hallható dolgok, továbbá egyes ügyészek viselkedése alapján arra a következtetésre lehetne jutni, hogy helytelen dolgok is történtek ennél az egységnél! Persze, az lenne jó, ha nem így lenne és semmilyen kétség sem létezne az ügyészekkel kapcsolatosan.
Elképzelhető, hogy a DNA más struktúráiban is vannak ilyenfajta sebezhetőségek,
Bármilyen profi is lenne a korrupcióellenes intézmény főügyésze, Laura Codruţa Kövesi nehéz helyzetbe kerülhet, ha természetellenes kapcsolatok vannak egyes beosztottai és különféle alakok között.
Éppen ezekre számítanak a DNA halálos ellenségei, akik – ahogy azt mindnyájan láthatjuk – rendkívül szervezettek, tudják, mit csinálnak, jelentős forrásokkal rendelkeznek és igyekeznek minden lehetséges rést kihasználni az igazságszolgáltatás megtámadására. Ezeknek a támadásoknak megsemmisítő hatásaik és következményeik vannak, főleg, hogy azok a jelenlegi hatalom képviselőitől érkeznek, akik
Ez olyan, mintha visszatérnénk Adrian Năstase idejébe, amikor a büntetőügyesek azt üvöltözték, hogy politikai utasításra készülnek akták ellenük.
A főügyész nagyon jól tudja mindezt, amit az is bizonyít, hogy szinte minden nyilvános megszólalásban felhívja rájuk a figyelmet: „Itt nem Kövesiről vagy a DNA-ról van szó. A DNA nem egy ember, hanem egy intézmény. Ez a támadás nem Kövesiről szól, hanem a dolgukat végző ügyészekről, és az állam térdre kényszerítése, illetve a román állampolgárok megalázása a célja. Az igazságszolgáltatás több mint egy éve ostrom alatt áll. És ha megnézzük, ki támad, látjuk, hogy elítélt, bíróság elé állított vádlottakról van szó. Ők támadnak bennünket, nem a becsületes polgárok, hanem olyanok, akiknek van pénzük, vannak forrásaik és le akarják járatni mindazt, ami az utóbbi években történt.
A DNA egyik sebezhető pontja az az ügy lehet, melyben a katonai ügyészek Gabriel Opreát hivatallal való visszaéléssel, Mircea Duşát pedig okirat-hamisítással vádolják. A feljelentést a Bukaresti Katonai Fellebbviteli Bíróságának bírája tette 2016. október 6-án, de erről az ügyről nem lehet tudni, milyen nyomozati szakaszban van! Elképzelhető, hogy elévül, ha nem dolgoznak rajta?
A feljelentésben megemlítik egy magas rangú katonai magisztrátus, Buga Cezarian nevét, akiről azt mondják, hogy Oprea és Duşa törvénysértő módon léptette elő. A Bukaresti Katonai Fellebbviteli Bíróságon dolgozó Buga Cezarian magisztrátus-vezérőrnagyról megjelent egy dokumentum, mely azt bizonyítja, hogy a 80-as években műveleti tiszt volt a Belügyminisztérium egyik elitegységében annak ellenére, hogy a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) négy kérés nyomán, melyek közül az egyik a CSM-től (Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács – a szerk.) érkezett, kiadott egy igazolást arról, hogy
A közvéleménynek, a Laura Codruţa Kövesi főügyész által megszólított becsületes polgároknak erről a DNA által vizsgált ügyről is tudnia kell, milyen nyomozati szakaszban van, mint ahogy más fajsúlyos, fontos személyeket terhelő ügyekről is, hogy megelőzhetők legyenek a sebezhetőségek, mint a Microsoft- és más ügyekben, melyek elévültek. Nem ártana nagyobb átláthatóság, a közvéleményt rendszeresen tájékoztatni kellene a súlyos ügyekkel kapcsolatos nyomozások állásáról.
Éppen ezért nagyon fontos, hogy a DNA intézménye a saját portáján feltárja és megoldja a réseket, a sebezhetőségeket és a gondokat, hogy még hatékonyabb, még erősebb és hitelesebb legyen a korrupció elleni harcban. Ezáltal jelentősen csökkennének azoknak a lehetőségei is, akik folyamatosan és összehangoltan támadják a korrupcióellenes intézményt.
Jó dolgok a dicséretek, a méltatás és a bátorítások, melyeket Laura Codruţa Kövesi a nyilvános megnyilvánulásaiért kap, mint amilyen a legutóbbi is volt, amikor határozott választ adott az igazságszolgáltatást támadóknak, de ezek nem fedik el az intézmény sebezhetőségeit, ha nem foglalkoznak velük.
Az alcímeket a szerkesztőség adta.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
A székely emberek példátlan közfelháborodásának oka az anyagilag eleve kitettebb helyzeten túl az RMDSZ elmúlt évekbeli politikájában, valamint az elégedetlenséget kirobbantó adók természetében keresendő – mondja interjúnkban Toró Tibor politológus.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.