A Colectiv tanulsága: nem csak a nagykorrupciót kell irtani

Hiába hagyjuk, hogy eluralkodjon rajtunk a szomorúság és a düh, hiába keresünk mindenféle célpontokat, melyeken kitölthetjük a mérgünket. Meg kell értenünk, hogy a Colectiv klubban bekövetkezett tragédiára nem kerülhetett volna sor, ha egyes köztisztséget ellátó személyek tették volna a dolgukat. Itt van az igazi gond, itt kell a válaszokat keresni.

Jó, hogy az ügyészek őrizetbe vették a klub három tulajdonosát, de azért legyünk egy kicsit őszinték. Önök szerint azért hazudtak és verték át a rendszert, mert ilyen ördögiek?

Vagy azért, mert a rendszer hagyta magát becsapni?

Azt hiszi valaki, hogy a fővárosban megnyithatnál egy klubot egy pincében, tűzoltósági engedély nélkül, egyetlen ki- és bejárattal, és hétvégéről hétvégére több száz nézős koncerteket szervezhetnél, ha azok, akiknek az a dolguk, hogy ebben megakadályozzanak, nem hunynának szemet? Még nem tudjuk, hogy ebben az esetben is fizettek-e csúszópénzt a 4. kerületi Polgármesteri Hivatal engedélyéért. Azt azonban biztosan tudjuk, hogy Piedone (Cristian Popescu Piedone, a kerület UNPR-s polgármestere – a szerk.) tisztviselői tartottak ellenőrzést a klubban, de nem fedezték fel az igazi gondot. Nem értettek a tűzvédelmi előírásokhoz, nem ez volt az ellenőrzés célja, mentegetőznek most a városháza felelősei.  És különben is, a klub vezetője a saját felelősségére azt nyilatkozta, hogy minden rendben van és ők ezt elfogadták. Piedone magyarázkodásai észbontóak, ezt kollégáim bebizonyították, de ezt akarom mondani: függetlenül attól, konkrétan mit fognak találni a nyomozók, igazából az egész rendszer bűnös.

A Colectiv klub tulajdonosai valószínűleg azt tették, amit sokan mások ebben az országban: szlalomoztak a különféleképpen értelmezhető törvények, engedélyezési irodák, több-kevesebb eszű hivatalnokok között, itt-ott hagytak egy-egy ajándékot vagy figyelmességet, szépen rámosolyogtak egy hivatalnoknőre, hogy hunyjon szemet, ha hiányzik egy papír. Ahogy a románok szokták mondani, boldogultak egy olyan rendszerben, ahol az a fő gond, hogy valójában

senki sem vállalja a felelősséget a tetteiért.

Persze, a Colectiv működését biztosító iratokon vannak hivatalos aláírások, köztük Piedone polgármesteré is, de azt hiszik, hogy ezeknek az embereknek egyetlen pillanatig is eszükbe jutott, hogy felelősségre vonhatók, ha valamilyen tragédia történik a klubban? Biztosra mondom, hogy nem. A tisztviselők pedig nem félnek aláírásuk következményeitől, mert tudják – és ez már többször is bebizonyosodott –, hogy semmi bajuk sem lesz, ha hibáznak.

Még most is, amikor az ügyészek minden eddiginél jobban figyelik a közintézményeket, a felelősség vállalása inkább kivételnek számít. A polgármesteri hivatali tisztviselő a polgármestertől lefele az egész hierarchián keresztül tudja, hogy amíg nem kapják rajta kenőpénzzel a zsebében, az ügyész nem tud mit kezdeni vele. Következésképpen vagy nem fogad el kenőpénzt, vagy megtalálja a módját, hogy jobban eldugja. És különben is, ha figyelembe vesszük, hány millió euróról van szó Oprescu (Sorin Oprescu bukaresti főpolgármester – a szerk.), vagy Chiliman (Andrei Chiliman 1. kerületi polgármester – a szerk.) büntetőaktáiban, meggyőződésem, hogy sok tisztviselő abban reménykedik, senki nem foglalkozik majd az aprópénzükkel. Ráadásul, ha nem is megvesztegetésről van szó, hanem csak egy nem szándékos hibáról, a közalkalmazottak eleve úgy gondolják, hogy védve vannak a törvény öklével szemben.

Sokan azt fogják mondani, hogy jogosan, hiszen ahány milliót kifizetnek ebben az országban megvesztegetésre, az lenne a csúcs, ha az ügyészek az X tisztviselő által elfogadott csokoládéval, vagy kávéval, esetleg Y tisztviselő hivatali gondatlanságával foglalkoznának. Rossz hírem van. A Colectiv klub tragédiájánál nem egy több millió eurós lenyúlásról van szó. Még azt sem tudjuk biztosan, fizettek-e bármilyen megvesztegetést a 4. kerületi Polgármesteri Hivatalban a klub működéséhez szükséges iratok megszerzéséért. Lehet, hogy csak egy kapkodó, vagy ügyekkel túlterhelt tisztviselő gondatlanságáról van szó. De az okoktól függetlenül, a következmény súlyosabbnak bizonyult a DNA által vizsgált összes magas szintű korrupciós ügy bármelyikénél. Mert ezeknek a fiataloknak az élete nem fejezhető ki pénzben.

A Colectiv klub tragédiája rámutat arra, hogy

a közintézményekben zajló alacsony szintű bűnözésre is oda kell figyelnünk.

A talajszintűre, mert a szerencsétlenségek onnan indulnak ki. Jó lenne, ha az ügyészek Piedone esetében nemcsak a nagy, a városháza által megkötött több millió eurós szerződéseket néznék meg, hanem a 4. kerületi cégek működésére vonatkozó aktákat is. És ugyanezt kellene megtenniük minden közintézményben.

Beigazolódott, hogy nagyon szoros kapcsolat van az alacsony szintű és a súlyos bűnözés között. A legrosszabbra számíthatsz egy olyan polgármesteri hivatalban, ahol káosz uralkodik, az alkalmazottak megvesztegethetők, gondatlanok, lusták stb.

A bűnözés fertőző, állították James Q Wilson és George Kelling kriminológusok, az úgynevezett „betört ablak elmélet” megalkotói. A New York-i hatóságok a 90-es években kezdték átültetni a gyakorlatba a tanulmányaikat, hogy lecsökkentsék a bűnözés mértékét az utcákon, és mintául szolgálhatna arra, hogyan kell alulról felfele és nem fordítva kiirtani egy gondot.

A „betört ablak elmélete”

röviden arról szól, hogy ha az emberek három napon át minden nap elhaladnak egy betört ablak mellett és azt tapasztalják, hogy azt nem javítják ki, gyorsan arra a következtetésre jutnak, hogy ez senkit sem érdekel, nem fontos, senkit sem fognak felelősségre vonni az ablak betöréséért. Hamarosan egyre több ablakot fognak betörni, a törvénysértések pedig elszaporodnak: a betört ablakokon keresztül tolvajok fognak behatolni, akik mindenféle dolgokat tulajdonítanak majd el, fokozódik a vandalizmus, nő a rablások száma és így tovább. A gond megoldásához a betört ablak kijavítása az első dolog.

Ezt az elméletet először a New York-i metró esetében alkalmazták, ahol a 80-as évek közepén minden évben 2.000 gyilkosság és 600.000 súlyos bűncselekmény történt, a szerelvényeket graffitik lepték el és szinte mindenki jegy nélkül utazott. A 90-es években radikális változás következett be: a gyilkosságok száma kétharmaddal csökkent, a súlyos bűncselekményeké pedig megfeleződött. A 90-es évek végére ezek száma 75 százalékkal lett kevesebb.

Mi történt?

A metró igazgatója és a rendőrfőnök, a „betört ablak elméletét” felkaroló David Gunn és William Bratton megtisztították a szerelvényeket a graffitiktől, ami rendkívül költséges művelet volt. Aztán totális háborút hirdettek azok ellen, akik jegyvásárlás nélkül kerülték ki a beléptető kapukat. A becslések szerint a kérdéses időszakban naponta 170.000 ember játszotta ki a rendszert. A metrórendőrség teljes létszámát a bejáratok őrzésére vezényelték ki, a csalni próbálókat pedig megbilincselték, az őrsre vitték és bűnvádi feljelentést tettek ellenük.

Gunn és Bratton lépéseit keményen bírálták. A város lakosainak többsége eszement dolognak tartotta, hogy több millió dollárt költenek a szerelvények lemosására és a jegy nélkül utazók elfogására, miközben ennél sokkal súlyosabb gondok voltak: a New York-i metrón embereket lőttek le, raboltak ki, erőszakoltak meg. Ennek ellenére ők ketten töretlenül folytatták, mert határozott meggyőződésük volt, hogy a bűnözés fertőző jellegű és az alapjainál kell megakadályozni. És igazuk volt: azok közül sokan, akiket a beléptető rendszer kijátszása miatt tartóztattak le, veszélyes bűnözőknek bizonyultak, vagy azért, mert büntetett előéletűek voltak, vagy azért, mert jogtalanul volt náluk fegyver.

1994 után, amikor Rudolph Giuliani lett a polgármester, William Brattont kinevezték a New York-i rendőrség élére. Ebben a tisztségben ugyanazt a stratégiát alkalmazta, mint a metrónál és

az „apróságokra” összpontosított:

a lakótelepi semmirekellők, a kereszteződésekben szélvédőket mosók, vagy az utcán szemetelők letartóztatására. „Ha az utcán vizelsz, bilincsbe vernek és börtönbe kerülsz”, magyarázta filozófiáját Bratton. Észbontó, üvöltözték akkor is a kritikusok. De mindegyik elnémult, amikor a városi bűnözés, akárcsak a metrónál, drasztikusan csökkent, New York pedig Amerika egyik legbiztonságosabb városává vált.

A fenti példa egyetlen dolgot bizonyít: a nagy szerencsétlenségek, a súlyos bűncselekmények, a nagykorrupció pontosan úgy alakul ki és terjed el, mint a vírusok, amikor kedvező körülmények közé kerülnek: rendetlenség, hanyagság, látszólag ártalmatlan kisszintű megvesztegetés kell hozzá. Ahogy mások, 20 évvel ezelőtt, úgy kezdtek el a nagybűnözés ellen harcolni, hogy az ökoszisztémáját semmisítették meg, ugyanúgy kell a romániai korrupció ellen is harcolni. A gondot nem tudjuk megoldani, ha megelégszünk a nagyhalak letartóztatásával és hagyjuk tovább virágozni ezt a közintézményekben létező kártékony rendszert. A Colectiv tragédiája pedig átalakulhat és megsokszorozódhat, vagy egy magas szeizmikus kockázatú, vendéglőnek helyet adó épület, egy súlyos építési hibák ellenére átvett híd, vagy egy árvízveszélyes területen építési engedélyt kapott ház összeomlásával.