30 évnyi általános lopkodás után nem remélhetünk csodákat

Jelen szöveg a Republica oldalán megjelent cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Sajnos, mostanában meddő vitának vagyunk tanúi arról, mit kell tennünk társadalomként, hogy mindenkinek jobb legyen. Az egyik oldalt az utópisztikus baloldal képviseli, mely azt mondja, hogy hagyjuk az államot úgy, ahogy van, sőt, adjunk neki még több pénzt, hogy segíthesse a szegényeket, a másikon az árnyalatlan jobboldal, mely azt mondja, hogy egy büdös frászt, aprócska államot akarunk, amúgy legyen anarchia és bakancs a pofába.

Véleményem szerint a következő dolgokra van szükségünk:

1. Meg kell értenünk, hogy kik vagyunk.

Ismerd meg önmagad. A fiatal és naiv balos ifjúságnak az a nagy gondja, hogy a gazdag országok szociálpolitikáit másolja. De azok a gazdag országok azért rendelkeznek azokkal a politikákkal, mert megengedhetik maguknak. Ott már magas az életszínvonal és jelentős az újraosztási erő.

Így aztán megengedhetik maguknak, hogy különféle politikákkal zsonglőrködjenek: az EK-nak ott a free NHS, Svédország az állami nyugdíjról áttért a részben magánjellegűre, Hollandiának magán egészségügyi rendszere van, Franciaország is módosítani fogja a nyugdíjrendszerét és így tovább. De ezekben az országokban az a közös, hogy mind gazdagok. Mit jelent, hogy gazdagok? Azt, hogy nagy abszolút termelékenységük van, vagyis magas a termelt javak és szolgáltatások egy főre eső összege.

Mi nem vagyunk gazdag ország. Nálunk alacsony az abszolút termelékenység. Ne hagyják magukat átverni a Szociáldemokrata Párt (PSD) termelékenység-növekedéséről szóló diskurzusa által, amiben bajnokok vagyunk. A növekedés viszonylagos, azaz egy nagyon alacsony abszolút termelékenység felől egy kevésbé nagyon alacsony felé haladunk. De az továbbra is kicsi. Jelenleg ez a mi tragédiánk. Így aztán nyilvánvaló, hogy Romániában nem lehet a gazdag országok újraosztási szociálpolitikáit alkalmazni, mert nekünk nincs mit újraosztanunk.

2. Tehát mit tegyünk? Próbáljunk meg a termelékenység határán növekedni.

Vagyis állítsunk elő többet azokból a javakból és szolgáltatásokból, amelyekre van kereslet. Ehhez azt a rendszert kell bátorítanunk, amely képes létrehozni e javakat és szolgáltatásokat, amelyet a gazdag országokban alkalmaznak: a szabadpiac kapitalista rendszerét. Ez működik, akár tetszik, akár nem. Márpedig nálunk nem nagyon működik, mert belefullad a bürokráciába, a magas tranzakciós költségekbe, a cégeket nehéz létrehozni, az ötletek nehezen keringenek, papírhegyre van szükség, az adózási jogi keret évente módosul, a szerződéseket nem lehet bíróságon érvényesíteni és ezekből következően nehezen állítunk elő javakat és szolgáltatásokat.

A közpolitikáknak elsősorban csökkenteniük kell a bürokráciát a cégek létrehozásánál, segíteniük kell a start-up-okat, össze kellene kapcsolniuk az egyetemeket a magánszektorral a technológiai határvonal növelése érdekében, és fel kellene számolniuk a korrupciót és az alkalmatlanságot.

Ez nem feltétlenül kisebb vagy kevesebb, mint inkább hatékonyabb állami intézményeket jelent.

3. Fel kell hagynunk a szegénységet idealizáló retorikával.

A szegénység nem erény. A szegény embereket nem fogja segíteni, ha az állam növeli a szociális segélyezési politikákat, a nyugdíjakat és a közalkalmazotti fizetéseket, miközben a termelékenység továbbra is alacsony marad. A szegénységet ideiglenesen leemeli egyesek válláról és kiterjeszti mindenki vállára, mert az állam hiteleket vesz fel, hogy mindezeket az ajándékokat kifizethesse, a hitelek pedig pénzbe kerülnek, a pénz leértékelődik, a befektetők menekülnek és végül mind szegényebbek leszünk.

Valódi harcot kell folytatnunk a szegénység ellen, hogy lehetővé tegyük az emberek számára kikerülni a szorult helyzetükből és jövedelmet építhessenek fel maguknak ahelyett, hogy felülnének az opportunista kormányok ámításának, hogy tartsák a markukat abban a reményben, hogy leesik majd nekik valami, ha megfelelő módon szavaznak.

4. Az állam támogatási forrásait olyan területekre kell irányítani, ahol tényleg támogatásra van szükség:

idősek, hátrányos helyzetű gyermekek, fogyatékosok, erőszaknak és gazdasági lezüllésnek áldozatul esett emberek. Nem lehet úgy társadalmat építeni, ha a sikeresek megfeledkeznek arról, hogy közösségben élnek és arról, hogy vannak felebarátaik, akik valódi segítségre szorulnak. Az állam intézményeinek ezen a téren társadalmi beilleszkedési projekteket kell végrehajtania, mérnie kell az eredményeket, foglalkoznia kell a lehetőségekkel nem rendelkező gyermekek oktatásával, akár más országok segítségét is kérve, vagy megengedve a magánszektor szerepvállalását.

5. 30 évnyi általános lopkodás után nem reménykedhetünk csodákban.

El kell fogadnunk, hogy az átlag román egyhamar nem rendelkezik majd a francia vagy a svájci életszínvonalával. Ezt a tényt nem lehet figyelmen kívül hagyni, bár – mint minden emberi lény – ő is megérdemelné, hogy jobban éljen. De a dolgok nem így működnek. Ez a világ még mindig gazdasági versenyen, gazdagság létrehozásán és termelékenységen alapul, mert ilyen az emberi természet. Felgyorsíthatjuk ezt az utolérési igyekezetet, kihasználhatjuk azt a rendkívüli történelmi esélyt, hogy az Európai Unió része vagyunk, de mindnyájunknak erőfeszítéseket kell tennünk. Egy kevésbé korrupt és hozzáértőbb állam felépítése mellett, mely segíti a kreatív és ötletekkel rendelkező románt, nem pedig eltöri a lábait, bizonyos mindenki által osztott értékek körüli kollektív tudatot is növelni kell.