// 2026. február 28., szombat // Elemér

Orbán: Győztünk!

// HIRDETÉS

-

Magyarország nagy győzelmet aratott, „sorsdöntő győzelmet arattunk” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap éjjel a kormánypártok budapesti eredményváró központja, a Bálna előtt a Fidesz-KDNP győzelmét hozó parlamenti választás után.

„Győztünk!” – ezzel kezdte beszédét az összegyűlt tömeg előtt a kormányfő, a Fidesz elnöke, aki úgy fogalmazott: a magas részvétel minden kétséget zárójelbe tett.

„Egy nagy csata van mögöttünk, sorsdöntő győzelmet arattunk, lehetőséget kaptunk, lehetőséget teremtettünk magunknak, hogy megvédjük, megvédhessük Magyarországot” – mondta Orbán Viktor.

Kiemelte: Magyarország még nem tart ott, ahol szeretnék, de már elindult a saját maga választotta útján. „Együtt fogunk ezen az úton végigmenni” – ígérte a kormányfő.

A miniszterelnök köszönetét fejezte ki a választóknak, külön a Fidesz-KDNP-re szavazóknak, amiért kitartottak mellettük az elmúlt években.

Köszönetet mondott továbbá a külhoni magyaroknak, akik „segítettek megvédeni az anyaországot”, valamint Jaroslaw Kaczynskinek, a lengyel kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt elnökének és Mateusz Morawiecki lengyel kormányfőnek is a támogatásért.

Emellett megköszönte a Fidesz segítőinek, önkénteseinek munkáját, továbbá azoknak is köszönetét fejezte ki, akik „imádkoztak értünk és értem”.

Végül feleségének, Lévai Anikónak mondott köszönetet.

„Mindent köszönök, Soli Deo gloria” – zárta szavait Orbán Viktor, majd a Fidesz és a KDNP vezető politikusai a Bálna előtt összegyűlt emberekkel elénekelték a Kossuth-nótát, ezt követően pedig a Himnuszt.

A miniszterelnök a Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok! köszöntéssel búcsúzott.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Káosz a fejekben: amikor gyerekek ölnek, késelnek, vernek és bántalmaznak

Sánta Miriám

Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.

„Ne legyen adóemelés!” De aztán mégis lett adóemelés. Amikor az RMDSZ közvetlenül farkasszemet néz a dühös választóival

Fall Sándor

A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy MI-„énekesnő” berúgta az ajtót és azóta megy a kultúrhiszti a mioritikus hazában

Szántai János

A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Sólyom István

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Valós riport a nagyváradi premontrei apát elhalasztott kilakoltatásáról
Főtér

Valós riport a nagyváradi premontrei apát elhalasztott kilakoltatásáról

Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.

Európa legveszélyeztetettebb örökségi helyszínei közé került egy erdélyi református templom
Krónika

Európa legveszélyeztetettebb örökségi helyszínei közé került egy erdélyi református templom

Európa legveszélyeztetettebb örökségi helyszínei közé került a Hunyad megyei Őraljaboldogfalván található református templom. A felbecsülhetetlen értékű freskókkal díszített műemlék megmentése most nemzetközi összefogással indulhat meg.

Hogy kerül a dilettáns festőcsizma a múzeumi asztalra?
Főtér

Hogy kerül a dilettáns festőcsizma a múzeumi asztalra?

A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.

Kifejlett nőstény medve támadt egy férfira Patakfalván – frissítve
Székelyhon

Kifejlett nőstény medve támadt egy férfira Patakfalván – frissítve

Középkorú férfira támadt rá egy medve pénteken délután a patakfalvi házának kertjében – az áldozatot kórházba szállították, a nagyvadat pedig kisvártatva kilőtték.

„Vagy a régi bánya indul újra, vagy újat nyitunk”. Parajd polgármestere a katasztrófa sújtotta település jövőjéről
Krónika

„Vagy a régi bánya indul újra, vagy újat nyitunk”. Parajd polgármestere a katasztrófa sújtotta település jövőjéről

Új árvízvédelmi rendszert építtet a román kormány 332 millió lejes beruházással a Korond-patakon, amely alapvetően befolyásolhatja Parajd jövőjét. Nyágrus Lászlót, Parajd polgármesterét kérdeztük a beruházás részleteiről és az új bánya lehetőségéről.

Elővette az etnikai kártyát egy AUR-os tanácsos Marosvásárhelyen
Székelyhon

Elővette az etnikai kártyát egy AUR-os tanácsos Marosvásárhelyen

Bocsánatkérésre szólította fel Frunda Csenge marosvásárhelyi tanácsos Bungardean Emilian AUR-os önkormányzati képviselőt, aki azt állította, hogy ő nem tud románul. A felszólított tagadta ezt és azzal hárított: „mind testvérek vagyunk”.

// még több főtér.ro