-
Tóthfalusi András nem az RMDSZ, hanem a Szövetség Románia Haladásáért (UNPR) listáján jutott be a kolozsvári önkormányzatba, ahol a PSD-ALDE frakciónak lett tagja. Itt épp az alpolgármester személyére szavaz.
Az ünnepi alakuló ülés után kérdeztük meg, hogyan és miért került a magyarok körében nem igazán népszerű UNPR városi tanácsosi listájára. Úgy, hogy felkérték, a felkérésre aludt egyet, majd elfogadta – válaszolta magyarul és nagyon készségesen.
Elmondta, szoftverfejlesztő mérnökként dolgozik, immár itthon, Kolozsváron tíz éve. 1998-ban végezte el az egyetemet, utána rögtön külföldön kezdett el dolgozni Finnországban, Franciaországban, az Egyesült Államokban.
Hároméves kisgyermek édesapja, és mióta hazaköltözött és családot alapított, azóta zavarja pár dolog a város életében, amin változtatni szeretne, ezért vállalta a helyi tanácsosi megbízatást.
Rögtön meg is választották a külkapcsolatokért és testvérvárosi kapcsolatokért felelős szakbizottság elnökévé. Azért, mert Gergely Balázs nem vállalta az elnökséget, avatott be rögtön „kulisszatitkokba” Tóthfalusi András.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Jó tempóban halad az autópálya építése Maros megyében és a Lőrincfalva-Ákosfalva-Nyárádszereda szakaszon egyre több, a gépkocsiforgalmat érintő változásra lehet számítani.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.