-
– mondja Szilágyi Zsolt, kölcsönös tiszteletben akarunk élni a románokkal, és békésen akarunk harcolni a jogainkért.
Az EMNP elnöke újra síkra szállt a régiósításért. Szerinte a történelmi régiók újraélesztésével kell kialakítani Románia új közigazgatási régióit, és az ott élők ne „Bukarest feneketlen zsákjába” töltsék az adóikat, hogy Európa legdrágább autópályája épüljön belőlük.
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.
Nyíltan felsorakozott a Demokratikus Koalíció (DK) mögé Lakatos Péter, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének egykori elnöke, aki egyetért Dobrev Klára ellenzéki alakulatával, hogy a határon túli magyaroknak nem kellene szavazniuk az anyaországi választáson.
A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.
Középkorú férfira támadt rá egy medve pénteken délután a patakfalvi házának kertjében – az áldozatot kórházba szállították, a nagyvadat pedig kisvártatva kilőtték.
Adrian Cozma Szatmár megyei nemzeti liberális párti (PNL) képviselő, a román képviselőház alelnöke és családja Dubajban rekedt, miután az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított támadás nyomán törölték a légi járatukat.
Sárkányok, birodalmi intrikák és grandiózus csatajelenetek nélkül is lehet jó Trónok harca-sorozatot készíteni. Sőt, a Hét királyság lovagjának „alulnézete” igazi vérfrissítésnek számít a nagyköltségvetésű high-fantasy produkciók között.