-
Az MSZP-Párbeszéd szerint a rekordközeli választási részvétel a kormányváltó szándékot jelzi.
Budai Bernadett, az MSZP szóvivője vasárnap este a fél hetes, 68,13 százalékos részvételi adatok ismeretében az MTI-nek az MSZP-Párbeszéd újbudai eredményvárójának helyszínén azt mondta, úgy tűnik, kiemelkedően magas, várhatóan rekordközeli lesz a részvétel.
Felhívta a figyelmet arra, Budapesten az országos átlagot meghaladó lehet a részvételi arány. A szóvivő úgy értékelt: az országban megmozdult valami, az emberek elhitték, hogy leváltható az Orbán-kormány és le is akarják váltani.
„Meggyőződésünk, hogy a mostani magas részvétel az mindenképpen a kormányváltó (...) szándékot tükrözi” – fogalmazott.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Példamutató becsületességéért részesült elismerésben egy kézdivásárhelyi diák, aki több mint ezer lejt talált az utcán, és saját elhatározásából átadta a pénzt a rendőrségnek.