-
a kiáltványt, amelyben ismételten megállapítja, hogy
„Románia nem tartja be önként vállalt nemzetközi kötelezettségeit, kiemelt figyelemmel az Európa Tanácshoz való csatlakozáskor vállalt, a tanács 1201/1993 számú ajánlásának teljesítésére;
Románia nem tartja tiszteletben a Kisebbségi Keretegyezményben és a Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Chartájában foglalt kötelezettségeit;
Románia nem veszi figyelembe az Európai Unió javaslatait, amikor regionális reformot, az ország közigazgatási átalakítását tervezi.
Románia nem veszi figyelembe saját állampolgárainak demokratikusan kinyilvánított akaratát.”
Kéri, hogy a román kormány folytasson az autonómiát célzó párbeszédet az SZNT-vel és a székelyföldi önkormányzatokkal. A kiáltvány teljes szövege itt olvasható.
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.
Nyíltan felsorakozott a Demokratikus Koalíció (DK) mögé Lakatos Péter, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének egykori elnöke, aki egyetért Dobrev Klára ellenzéki alakulatával, hogy a határon túli magyaroknak nem kellene szavazniuk az anyaországi választáson.
A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.
Középkorú férfira támadt rá egy medve pénteken délután a patakfalvi házának kertjében – az áldozatot kórházba szállították, a nagyvadat pedig kisvártatva kilőtték.
Adrian Cozma Szatmár megyei nemzeti liberális párti (PNL) képviselő, a román képviselőház alelnöke és családja Dubajban rekedt, miután az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított támadás nyomán törölték a légi járatukat.
Sárkányok, birodalmi intrikák és grandiózus csatajelenetek nélkül is lehet jó Trónok harca-sorozatot készíteni. Sőt, a Hét királyság lovagjának „alulnézete” igazi vérfrissítésnek számít a nagyköltségvetésű high-fantasy produkciók között.