-
Ion Iliescu egykori államfő szerint a választási csalásokat megelőző rendszer jó és szükséges.
„Kontinuitásra, következetességre van szükségünk a romániai demokrácia megerősítésében, a heyhatósági választások pedig ennek jó kifejeződése. Másrészt biztosítanunk kell a nyitást a jobb és újabb felé” – nyilatkozta bele az elé tartott mikrofonokba Iliescu, miután szavazott Bukarestben.
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.
Az állatvédelemről sokáig legfeljebb akkor esett szó, amikor egy-egy megrázó eset felkavarta a közvéleményt. Az elmúlt évtizedekben azonban csendes, mégis mélyreható változás zajlott le Erdélyben. Riportunkban ennek az átalakulásnak jártunk utána.
A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.
Középkorú férfira támadt rá egy medve pénteken délután a patakfalvi házának kertjében – az áldozatot kórházba szállították, a nagyvadat pedig kisvártatva kilőtték.
Adrian Cozma Szatmár megyei nemzeti liberális párti (PNL) képviselő, a román képviselőház alelnöke és családja Dubajban rekedt, miután az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított támadás nyomán törölték a légi járatukat.
Sárkányok, birodalmi intrikák és grandiózus csatajelenetek nélkül is lehet jó Trónok harca-sorozatot készíteni. Sőt, a Hét királyság lovagjának „alulnézete” igazi vérfrissítésnek számít a nagyköltségvetésű high-fantasy produkciók között.