-
Az Európai Unióból való kilépési szándékának mielőbbi hivatalos bejelentésére szólították fel Nagy-Britanniát pénteken az uniós intézmények vezetői.
- írta közös közleményében Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság, Donald Tusk, az Európai Tanács és Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke, illetve Mark Rutte, az Európai Unió soros elnökségét jelenleg betöltő Hollandia kormányfője.
Mint írták, az uniós intézmények készen állnak arra, hogy zökkenőmentesen, azonnal elindítsák a kiválási tárgyalásokat Nagy-Britanniával, amelynek során a felek megegyeznek a kilépés feltételeiben.
E folyamat lezárultáig azonban a szigetország továbbra is az Európai Unió teljes jogú tagjának számít, annak minden jogával és kötelezettségével. A közösségi jogot Nagy-Britanniának teljes mértékben alkalmaznia kell mindaddig, amíg az ország hivatalosan ki nem lép az unióból - olvasható a dokumentumban.
A nyilatkozatban hangsúlyozták, hogy a Nagy-Britannia távozása után bennmaradó tagországok továbbra is elkötelezettek az unió egységének megőrzése mellett. „Az unió a kerete a közös politikai jövőnknek. Összeköt minket a történelem, a földrajz és a közös érdekek, s ezek alapján fogjuk fejleszteni az együttműködésünket” - írták az uniós intézmények vezetői. Sajtótájékoztatóján Jean-Claude Juncker leszögezte, hogy
Juncker a nyilatkozatot ismertetve abbéli reményét fejezte ki, hogy Nagy-Britannia a jövőben is közeli partnere lesz az Európai Uniónak. Mint mondta, a kilépési egyezménynek mindkét fél érdekeit tükröznie kell, kiegyensúlyozottnak kell lennie.
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.
Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?
A legfontosabb változás, hogy vidéki környezetben csak tervhez és bejelentéshez lenne kötött a legfeljebb 150 négyzetméteres alapterületű, egyszintes önálló lakóházak építése, nem kellene építkezési engedélyt is kiváltani.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Mínusz 9,2 Celsius-fokot mértek hétfőre virradóan Csíkszeredában; ez volt a leghidegebb október 20-i reggel a meteorológiai mérések kezdete óta.
Egyre hevesebb vita bontakozik ki a brassói Transilvania Egyetem körül, miután a vezetőség megerősítette: a nappali tagozatos hallgatók számára kötelező a kurzusokon való részvétel.
Több mint 5000 szövetséges katona és 1200 harci jármű részvételével megkezdődik hétfőn Romániában és Bulgáriában a NATO Dacian Fall 2025 (DAFA 25) fedőnevű hadgyakorlata – közölte a román hadsereg vezérkara.
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.