// 2026. október 12., hétfő // Miksa

Eldőlt: Brexit lesz

// HIRDETÉS

-

Noha a közvélemény-kutatások azt mutatták, hogy a britek az EU-ban maradás mellett foglalnak állást a csütörtöki népszavazáson, a szavazatok 75 százalékos százalékos feldolgozottsága nyomán az eredmény 52%-48% a kilépés javára.

Ez az eredmény azt követően alakult ki, hogy az összesen 382 szavazókörzetből 319 esetében számolták meg a szavazatokat.

A részvételi arány igen magas, 72,2 százalékos volt, erre 1992 óta nem volt példa.

A Brexit-pártiak győzelmének hírére az angol font hatalmasat, közel 10 százalékot zuhant a dollárhoz képest.

Nagy-Britannia 43 éve, 1973-ban csatlakozott az Európai Unió elődszervezetéhez, a Európai Gazdasági Közösséghez. Két évvel később is tartottak egy népszavazást arról, hogy Nagy-Britannia az EGK tagja maradjon-e, de akkor a brit választók kétharmada a bennmaradásra voksolt.

Nigel Farage, az euroszkeptikus UKIP vezetője, aki az elmúlt húsz évben az EU-ból való kilépés mellett kampányolt, péntek hajnalban azt mondta: ez az egyszerű, tisztességes emberek győzelme, június 23-a pedig a függetlenség napjaként fog bevonulni a történelembe.

Farage azonnali lemondásra szólította fel az ellentábor vezetőjét, az EU-ban maradás mellett kampányoló David Cameron kormányfőt. Ezzel szemben olyan Brexit-párti nagyágyúk, mint Boris Johnson volt londoni polgármester és Michael Gove igazságügyi miniszter levelet írtak Cameronnak és arra biztatták, hogy az eredményektől függetlenül maradjon tisztségében.

Skócia függetlenedik?

A Brexit-tábor győzelme felveti az újabb skóciai függetlenségi népszavazás lehetőségét is, miután Skóciában a 32 választókörzet mindegyikében a bennmaradás hívei kerültek többségbe.

Nicola Sturgeon skót miniszterelnök, a Skóciát kormányzó Skót Nemzeti Párt (SNP) vezetője pénteken már alig burkolt utalást is tett erre, kijelentve: az eredményekből egyértelmű, hogy Skócia népe az Európai Unióban látja országa jövőjét.

Nem azonnali a kilépés

A népszavazási eredmény nem jelenti azt, hogy Nagy-Britannia azonnal kilép az Európai Unióból. A lisszaboni szerződés vonatkozó cikkelye két évig terjedő tárgyalási folyamatot irányoz elő ilyen esetekre a kilépési feltételekről, és ez meghosszabbítható, ha ebbe az összes EU-tagállam beleegyezik.

A referendum előtt a brit kormány visszatérő érve volt a bennmaradás mellett, hogy Brexit esetén akár egy évtizedig elhúzódó tárgyalássorozat és az ezzel járó bizonytalanság várhat Nagy-Britanniára.

Sturgeon elődje, Alex Salmond – aki a 2014 szeptemberében tartott, az elszakadást ellenző tábor győzelmével végződött első függetlenségi népszavazás után adta át helyét a jelenlegi skót kormányfőnek, és most a brit parlament alsóházában képviseli skóciai választókörzetét – a minap már az új függetlenségi referendum lehetséges időpontjára is egyenes utalást tett. Az EU-népszavazás kampányának egyik televíziós vitaműsorában kijelentette: Brexit esetén már a kilépés feltételeiről szóló tárgyalások két évben megszabott időszaka alatt meg kellene rendezni az újabb skóciai függetlenségi népszavazást.

Salmond véleménye szerint ha Skóciát „akarata ellenére kirángatnák az EU-ból”, akkor az újabb függetlenségi referendumon a skótok többsége már megszavazná az elszakadást Nagy-Britanniától.

A Sinn Féin, az Észak-Írországot kormányzó koalíció második legnagyobb pártja, a britellenes katolikus mozgalom vezető politikai ereje szintén népszavazást helyezett kilátásba „az ír sziget egyesítéséről”, miután Észak-Írországban 56 százalékos többségbe kerültek az EU-tagság hívei.

Jóval nehezebb lehet a munkavállalás Nagy-Britanniában

A Brexit-párti kampány vezetői által a népszavazás előtt felvetett tervek alapján ha Nagy-Britannia kilép az Európai Unióból, az ausztráliai elbírálási rendszerhez hasonló, pontozásos módszerre alapuló bevándorlási szabályozást kellene meghonosítania az EU-tagállamokból érkező munkavállalókkal szemben.

Ezt a tervet Boris Johnson volt londoni polgármester és a Brexit-párti kampánytábor másik frontembere, Michael Gove igazságügyi miniszter terjesztette elő június elején. Az elképzelés alapján Nagy-Britannia 2020-ra, a következő brit parlamenti választások idejére honosítaná meg az új bevándorlási mechanizmust, amely különböző kritériumok alapján, pontozásos rendszerrel bírálná el a letelepülési és munkavállalási kérelmeket a külföldi EU-tagállamokból érkezők esetében is.

A tervezett kritériumok között szerepel az angol nyelv magas szintű ismeretének megkövetelése, és annak előírása, hogy minden külföldi jelentkezőnek az adott munkakör betöltéséhez szükséges szakképesítése legyen.

Ha ez a terv megvalósul, az véget vetne az uniós állampolgárok jelenlegi szabad nagy-britanniai munkavállalásának, jóllehet a már Nagy-Britanniában élő és dolgozó külföldi EU-munkavállalókra visszamenőlegesen az új szabályozás nem vonatkozna.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Game over vagy új játék betöltése – van-e még biztonsági mentés a romániai klasszikus politikában?

Fall Sándor

A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Sánta Miriám

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
Krónika

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

A mioritikus politikus, a kivándorló románok, a bevándorló idegenek és az őshonos gyűlölet
Főtér

A mioritikus politikus, a kivándorló románok, a bevándorló idegenek és az őshonos gyűlölet

A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye
Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást
Krónika

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást

Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.

Az autópálya miatt új utat nyitottak, a régit pedig lezárták
Székelyhon

Az autópálya miatt új utat nyitottak, a régit pedig lezárták

Jó tempóban halad az autópálya építése Maros megyében és a Lőrincfalva-Ákosfalva-Nyárádszereda szakaszon egyre több, a gépkocsiforgalmat érintő változásra lehet számítani.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Game over vagy új játék betöltése – van-e még biztonsági mentés a romániai klasszikus politikában?

Fall Sándor

A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Sánta Miriám

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

// HIRDETÉS