-
35 percet csúszott a szavazatszámlálás megkezdése, közölte Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke, mert csak akkor lehet kinyitni az urnákat, ha már minden választókör bezárt.
Budapest 13. kerületében három szavazókorben is bombariadó volt fél 7-kor, és felfüggesztették a szavazást. A tűzszerészek és a rendőrök körbenéztek, és semmit sem találtak. Akik hétig a szavazókörökhöz értek, azok leszavazhattak 7 után is.
A legnagyobb csúszás azonban Óbudán volt, ahol egy részeg embert fél nyolcig sem bírtak kizavarni a szavazókörből – írja a 444.hu. Az egész országban csak akkor indult a szavazatszámlálás, amikor őt ki tudták tessékelni. Majdnem végleges eredmény helyi idő szerint este 10 és 11 között várható, és akkorra derül ki az is, hogy összesen hányan szavaztak.
Pálffy Ilona NVI elnök | MTI Fotó: Balogh Zoltán
Határon túli magyarok 90 ezer levélszavazatot adtak le, ezt mintegy hat óra alatt számolják meg, vagyis hajnalra végeznek velük. Még érkezhetnek be újabb levelek, bár nem sokra számítanak, mindenesetre levélszavazatokat még hétfőn is számolnak majd.
A külképviseletekre 11 ezren jelentkeztek (a külföldön élő magyarországi lakcímmel bírók). Az ő szavazataikat hazahozzák, és itt számolják majd csak össze, várhatóan szerdán.
Mennyiben romlott ténylegesen a romániai iskolások mentális állapota? És mi az, amire tényleg fokozottan érdemes odafigyelni, mert korunk egyik legnagyobb általános kihívása?
Az ember olvassa a híreket, aztán hirtelen úgy érzi, most azonnal mindent abba kéne hagyni… vagy fizetni havi 15 000 lejt egy politikusnak csak azért, hogy többet a büdös életben ne politizáljon.
Pamfletünk előző részében a facebookos tartalomtrollok öt kategóriáját vettük sorra, a második, befejező részben öt másik jellegzetes típust nézünk meg közelebbről.
Sok millió kelet-európai dolgozik nyugat-európai országokban, ahol kizsákmányolják őket. Ugyanezek az emberek más lelki csomagokat is cipelnek magukkal. Lina Vdovîi moldovai, jelenleg Kolozsváron élő filmrendező dokumentumfilmje pontos látlelet erről.
Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?
Életveszélyes állapotban fekszik a Bihar Megyei Kórház intenzív osztályán Flavia Groșan orvos, aki a koronavírus-világjárvány (Covid-19) idején több vitatott kezelési módszert népszerűsített.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Mínusz 9,2 Celsius-fokot mértek hétfőre virradóan Csíkszeredában; ez volt a leghidegebb október 20-i reggel a meteorológiai mérések kezdete óta.
Péntek este egy medve jelent meg a Fehér megyei Magyarbénye (Biia) település iskolájának udvarán – közölte a Fehér Megyei Csendőrség.
Több mint 5000 szövetséges katona és 1200 harci jármű részvételével megkezdődik hétfőn Romániában és Bulgáriában a NATO Dacian Fall 2025 (DAFA 25) fedőnevű hadgyakorlata – közölte a román hadsereg vezérkara.