-
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) várakozásainak megfelelő a párt által az országgyűlési választáson elért 1,6 százalékot meghaladó listás eredmény, ezért sikeresnek tartják a kampányukat – közölte az eredményeket értékelve a párt elnöke az MTI-vel hétfőn hajnalban.
Kovács Gergely hangsúlyozta, hogy a legfőbb céljuk az 1 százalékot meghaladó eredmény elérése volt, mert így lehetőségük nyílik a továbblépésre.
A jövőre vonatkozó legfontosabb céljuk egy médiabirodalom kialakítása, a megyei napilapok felvásárlásával és tartalmuk egységesítésével, ugyanis jelenleg nagyon eltérnek egymástól ezek az újságok, ami összezavarja az embereket – mondta ironikusan.
Hozzátette, ijesztőnek tartják, hogy a Fidesz-KDNP program nélkül, csupán a migránsokat emlegetve ilyen jó eredményt ért el. Ebből azt vonják le tanulságként, hogy a jövőben az MKKP-nak is „migránsoznia” kell, sőt hasznosnak tartanák több kisebbségi társadalmi csoport, például a „drogosok és a melegek szidását” is – fogalmazott Kovács Gergely.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Példamutató becsületességéért részesült elismerésben egy kézdivásárhelyi diák, aki több mint ezer lejt talált az utcán, és saját elhatározásából átadta a pénzt a rendőrségnek.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.