// 2026. február 28., szombat // Elemér

A román politikusok azt szeretik az RMDSZ-ben,

// HIRDETÉS

-

amit a Szövetségtől elfordult választók nem, vagy amit már sehol se látnak. 

Emil Boc megköszönte, hogy az RMDSZ anno támogatta a válság kirobbanása után hozott, drasztikus megszorító intézkedéseket. És ezzel segített berúgni a gazdaság motorját. Roppant módon értékeli, hogy az RMDSZ szavahihető: amit megígér politikai partnereinek, azt betartja.

Victor Ponta kormányfő Jonapot kivánt, majd az RMDSZ elvhűségét emelte ki, hogy politikusai tudnak támogatni nem túl népszerű döntéseket is, és felkészülten érvelnek, ha valamit bírálnak. Úgyhogy ő nem is tanácsol semmit az RMDSZ-nek, mert tudja, hogy úgy is a saját feje után megy. Viszont szívesen látná Biró Rozáliát miniszterként - engesztelte a szinte tárcavezetővé kinevezett ülésvezetőt.

Még mindig jó emlékeket őriz a Nyerges-tetőn tett látogatásáról, megdicsérte Kelemen Hunort, hogy talált egy történelmi eseményt, amelyen nem arra kell emlékezni, hogy a románok és magyarok egymás ellen harcoltak. Ponta nem félti az RMDSZ-t, amíg polgármesterei annyi mindent ki akarnak gyomrozni a kormányból, mint Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.

Azt is nagyon szereti Victor Ponta, hogy az RMDSZ mindig nyitott a párbeszédre.

Alina Gorghiu és Vasile Blaga, az új PNL társelnökei megköszönték a magyaroknak, hogy elsöprő többségben Klaus Johannisra szavaztak a novemberi államelnökválasztáson. Finoman mindketten meghívták az RMDSZ-t a parlamenti többségbe és kormányba, amit most akarnak összekalapálni.

Gorghiu is akart mondani magyarul valamit, elnézést kért, hogy ő csak egy szót ismer, és azt be is mondta: SZERETLEK

Általános derültség a teremben. :)

// HIRDETÉS
Különvélemény

Káosz a fejekben: amikor gyerekek ölnek, késelnek, vernek és bántalmaznak

Sánta Miriám

Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.

„Ne legyen adóemelés!” De aztán mégis lett adóemelés. Amikor az RMDSZ közvetlenül farkasszemet néz a dühös választóival

Fall Sándor

A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy MI-„énekesnő” berúgta az ajtót és azóta megy a kultúrhiszti a mioritikus hazában

Szántai János

A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Sólyom István

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Valós riport a nagyváradi premontrei apát elhalasztott kilakoltatásáról
Főtér

Valós riport a nagyváradi premontrei apát elhalasztott kilakoltatásáról

Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.

Európa legveszélyeztetettebb örökségi helyszínei közé került egy erdélyi református templom
Krónika

Európa legveszélyeztetettebb örökségi helyszínei közé került egy erdélyi református templom

Európa legveszélyeztetettebb örökségi helyszínei közé került a Hunyad megyei Őraljaboldogfalván található református templom. A felbecsülhetetlen értékű freskókkal díszített műemlék megmentése most nemzetközi összefogással indulhat meg.

Hogy kerül a dilettáns festőcsizma a múzeumi asztalra?
Főtér

Hogy kerül a dilettáns festőcsizma a múzeumi asztalra?

A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.

Kifejlett nőstény medve támadt egy férfira Patakfalván – frissítve
Székelyhon

Kifejlett nőstény medve támadt egy férfira Patakfalván – frissítve

Középkorú férfira támadt rá egy medve pénteken délután a patakfalvi házának kertjében – az áldozatot kórházba szállították, a nagyvadat pedig kisvártatva kilőtték.

„Vagy a régi bánya indul újra, vagy újat nyitunk”. Parajd polgármestere a katasztrófa sújtotta település jövőjéről
Krónika

„Vagy a régi bánya indul újra, vagy újat nyitunk”. Parajd polgármestere a katasztrófa sújtotta település jövőjéről

Új árvízvédelmi rendszert építtet a román kormány 332 millió lejes beruházással a Korond-patakon, amely alapvetően befolyásolhatja Parajd jövőjét. Nyágrus Lászlót, Parajd polgármesterét kérdeztük a beruházás részleteiről és az új bánya lehetőségéről.

Elővette az etnikai kártyát egy AUR-os tanácsos Marosvásárhelyen
Székelyhon

Elővette az etnikai kártyát egy AUR-os tanácsos Marosvásárhelyen

Bocsánatkérésre szólította fel Frunda Csenge marosvásárhelyi tanácsos Bungardean Emilian AUR-os önkormányzati képviselőt, aki azt állította, hogy ő nem tud románul. A felszólított tagadta ezt és azzal hárított: „mind testvérek vagyunk”.

// még több főtér.ro