-
A választásra jogosultak 53,64 százaléka, 4 224 112 ember járult az urnákhoz helyi idő szerint 15 óráig (romániai idő szerint 16 óráig) a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
A részvételi arány 15 órakor Pest megyében volt a legmagasabb, 55,81 százalék, ami 560 001 szavazót jelent. A legalacsonyabb részvételi arány Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt, 49,47 százalék, ebben a megyében 219 370-en voksoltak. Budapesten a szavazók 57,71 százaléka, 785 785 választópolgár adta le szavazatát 15 óráig.
Az 1998-as parlamenti választás első fordulójában 39,28 százalék, a 2002-es választáson 51,78 százalék szavazott 15 óráig. A 2006-os parlamenti választás első fordulójában a választásra jogosultak 48,89 százaléka, nyolc évvel ezelőtt 46,78 százalék, négy évvel ezelőtt pedig 45,02 százalék voksolt 15 óráig.
Az egyéni választókerületek 15 órai állását itt lehet megtekinteni.
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.