Mintegy hétmillió ember álomgyárává kezd hasonlítani a jövő évi román költségvetés.

Nyílnak a román szemek, kezd öntudatra ébredni az erdélyi román, ami nem tetszik azoknak, akiknek eddig az volt a dolguk, hogy a gyeplőt tartsák.

A kormány legalábbis így gondolhatja, mert mindjárt két szabadnapot is adott az egyetemistáknak. Ügyes, nagyon ügyes!

A történelem átfestése, valamint a trák, dák, római és román vezérek hőstetteinek kiszínezése nemzeti sporttá lényegült át, ahol az a festő a legeredményesebb, aki a legszebben keveri ki a rózsaszínt.

Reménykedjünk, hogy a választók többségének memóriája nem bizonyul túl rövidnek vasárnap, és a második fordulós pecsételés során nem feledik, miként merítették ki a szociáldemokraták a csúsztatások, hazugságok teljes tárházát, és folyamodtak a legalantasabb módszerekhez Victor Ponta Cotroceni-be vezető útjának egyengetéséért.

A közéleti részvételre a romániai magyarokat nem csupán a választások előtti kampányokban kell mozgósítani, hanem a választások közötti időszakban is lehetővé kell tenni számukra, hogy részt vegyenek a közügyek intézésében.

A polgáriak elnöke a jelek szerint sikeresen folytatja elődje, Szász Jenő romboló munkáját, az MPP pedig a legjobb úton jár az önfelszámolás felé.

Nem az a kérdés, hogy a magyar adóhatóság vezetői keveredtek-e korrupciós botrányba, hanem az – ha így volna is! –, hogy mi köze van ehhez az amerikai nagykövetségnek, Amerikának!?

Eltekintve attól, hogy civilizált országban civilizált emberek nem használnak hasonló stílust, érthető is a harc, hiszen nagy a tét mindkét jelölt számára.

Nálunk miért minden szavazókörzetben összevissza, tákolmány szavazóurnák vannak, amelyek nem átlátszóak, így eleve a választási csalás egyik eszközei lehetnek?

Ismét kísért mindenfelé a nacionalizmus, Romániában is, de ezzel egyelőre nem akart előállni egyik jelölt sem. Más mondandójuk pedig nem nagyon volt.

Milyen jó lenne eltörölni a kisebbség szót, huss: volt kisebbség, nincs kisebbség, ha valakit bővebben érdekel a kifejezés, tanulja meg nyelvészetből.

A mindenkori román kormányoktól pedig már megszokhattuk, ha nincs kampány, nincs szabadságharc. Most pedig két évig nem lesznek választások.

Még ha mozgósító erejükkel plusz szavazatokat szereznek is, sőt ha megfordítják az eredményt – attól a jelöltjük nem lesz alkalmasabb.

A román szellemi elit levele is jelzi, a távolmaradás Pontának kedvez, tehát a szövetség áttételesen ugyan, célozgatások szintjén, de ismét a baloldal mellé sodródott.

Victor Ponta – eddigi fennforgása során azt bizonyította – alamizsnákkal ugyan szívesen lekenyerezné a magyarokat, de a lényeges dolgokról hallani sem akar.

A megegyezés, valamint a Bolyai esetében az elmaradt bérek törlesztése helyett Florea a fenyegetést választja, azzal riogatván az egyházakat, hogy törvénytervezetet terjeszt elő a restitúciós törvény újratárgyalására.

A székelyek sajnos azt nem értik, hogy minden romániai választás egyben a székely autonómiáról szóló szavazás is,akkor is, ha a szavazólapokon nem szerepel sem az autonómia, sem a Székelyföld kifejezés.

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.