// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor
Papp Attila Zsolt Papp Attila Zsolt

Mit kaptunk 2014-től?

// HIRDETÉS

Temetni jöttem, nem dicsérni. Mármint az óévet.

(Külön)Vélemény

Szerző: Papp Attila Zsolt
2014. december 30., 18:49

A helyzet ugyanis az, hogy akár örülünk neki, akár nem, úgyis eltelt, vagyis most múlik pontosan. Újszülöttnek persze minden vicc új, mi pedig újszülöttek vagyunk az erdélyi magyar sajtóprérin, amelynek – mint minden prérinek – megvannak a maga törvényei. A téma olykor szó szerint az utcán, pontosabban a téren, a Főtéren hevert, vicces fejlemények is akadtak, nevettünk rajtuk, de néha csak félszájjal, kínunkban vagy az illendőség kedvéért.

Most például, ahogy feltekintek a laptop képernyőjéről, elég viccesnek tűnik a Szent Mihály templom tetőzetére kivetített hatalmas, tiritarka La mulți ani! (Boldog újévet!) felirat, megelőlegezendő a főtéri szilveszteri pezsgőfürdőt. Amire készülünk mi is, mindenáron koccintani szeretnénk Emil Bockal, de nem most szándékszunk megkérdezni tőle, hogy áll a városháza peres ügye a kétnyelvű feliratok ügyében.

Mert ugye kaptunk egy első fokon megnyert pert, és azt a bizsergető érzést is, milyen jól mutatnak majd jövőre Európa ifjúsági fővárosában az ötnyelvű városkapuk. A nagy izgalomra megbonthatnánk egy igazi csíki sört, ha forgalomban lenne Kolozsváron is: kis lépés ez a sörgyártásnak, de nagy lépés az autonómia felé vezető úton, ami már csak azért sem elhanyagolandó, mert egyéb nagy lépés nemigen jut eszünkbe. Volt itt ugyan egy tervezet, amelynek az igaz történetét megírtuk, de mostanság, az összes választás lejártával, mintha kevesebb szó esne róla. Pedig mindenki ugyanazért harcolna, csak hát a Júdea Népe Front és a Júdeai Népfront nem szívesen áll szóba egymással, és akkor még nem beszéltünk a Júdeai Nemzeti Frontról, amely továbbra is

" target="_blank">békésen ücsörög.

A Mit kaptunk mi a rómaiaktól? kérdés is aktuálisnak látszik: kaptunk (sőt együtt választottunk) egy államelnököt, aki elvileg sorstárs, hiszen erdélyi, szász meg protestáns. Majd ő megoldja, ha lesz még amit megoldani. És ha két, pátriárkai áldással megejtett moldovai látogatás között lesz ideje ellátogatni a Székelyföldre is, ha már hívták. Nem hibáztathatjuk: tőlünk keletre a nemzetközi helyzet fokozódik. Tőlünk nyugatra még inkább. A nemzetközi helyzetnek általában az a tulajdonsága, hogy fokozódni szokott.

A mi házunk táján viszont az a lényeg, hogy itt járt Mátyás, és jövőre sem tesz majd másként. Itt leszünk, számíthatsz ránk, sallala.

Bort, búzát, békességet kívánunk az új esztendőben!

A búza nehezebb ügy, de sem a bor, sem a békesség nem rajtunk múlik majd.

Illusztráció: Erdély László

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro
Ezért szeretem Romániát
2026. november 03., kedd

Ezért szeretem Romániát

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.