// 2026. november 7., szombat // Rezso
Zákonyi Botond Zákonyi Botond

Új gyalog a diplomáciai sakktáblán

// HIRDETÉS

Magyarország és Románia kapcsolatainak milyenségéről fontos látni, hogy köztünk jellemzően nem államközi viták szoktak felszínre törni. Az elmúlt évtizedekben a szóváltások szinte minden esetben a romániai magyar közösséggel kapcsolatos ügyekből fakadtak. Interjú.

(Külön)Vélemény

Szerző: Zákonyi Botond
2014. február 04., 08:58

„Titus Corlăţean román külügyminiszter egy évvel ezelőtt kiutasítással fenyegette meg elődjét, aki Magyarország támogatásáról biztosította a székelyföldi autonómiatörekvéseket. Semmiképpen sem szeretnénk ártani frissen megkezdett nagyköveti mandátumának, mégis tudni szeretnénk, milyen álláspontot képvisel a témában?

Tekintve, hogy én ugyanannak a kormánynak a képviseletében tartózkodom Romániában, mint hivatali elődöm, természetesen az álláspontom is ugyanaz. Látni kell, hogy az autonómiák különböző formái elfogadott intézmények Európában, a romániai magyar közösség nem kér többet, mint sok más európai őshonos kisebbség.

Arra még inkább kíváncsiak vagyunk, Kovászna megyei látogatása során mit válaszolt a székely zászló és a magyar feliratok ellen fellépő prefektus kijelentésére, miszerint a kormányhivatal »kitűnő kapcsolatot ápol a térségben élő nemzeti kisebbségekkel, de még ezt is hajlandó bővíteni«. Miközben vélhetően nemzet- és kisebbségpolitikával foglalkozó kutatóként erről Önnek is más a véleménye.

Köszönöm, hogy nagyköveti tisztem mellett kutatónak is nevez, igaz, a két mesterségben közös, hogy érdemes empátiával közelíteni a munka tárgyához, ez esetben a kisebbségi közösség és a többségi nemzet tagjaihoz egyaránt. Kovászna és Hargita megyében a kormányhivatalokban járva a bemutatkozó látogatásomat nem minősíteném tárgyalásnak, ezek a találkozók inkább benyomások és információk gyűjtésére szolgálnak, persze a saját véleményem megismertetése mellett.

Érintettük természetesen a nemzeti szimbólumokkal kapcsolatos vitás kérdéseket, ahol volt alkalmam kifejteni, hogy a mostaninál megengedőbb hozzáállás és törvényi szabályozás nagyban elősegíthetné a Romániában élő magyarok biztonság- és otthonosságérzetét. Tekintve, hogy román állampolgárokról van szó, a román kormányt képviselő prefektusnak valóban érdemes lenne megfontolnia, hogy milyen helyi eszközökkel is lehetne hozzájárulni az állampolgárok identitásával kapcsolatos kérdések jogbővítő és megnyugtató, hosszú távú rendezéséhez.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro
Ezért szeretem Romániát
2026. november 03., kedd

Ezért szeretem Romániát

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.