Ha igazak ezek az elemzések, akkor a nagyszájú szélsőjobb nem egyéb Putyin trójai falovánál.
Persze könnyebb csak az Unió bürokratáinak túlzásairól beszélni, arról, például, hogy a brüsszeli urak már megengedték, hogy az üzletekbe kerülő uborka bizonyos görbületet is elérjen, szó van a mititei engedélyezéséről is, már azt sem tiltják, hogy házi használatra karácsonykor egy disznót is levágjunk és megperzseljünk otthon, újabban a magyar kisüsti otthoni főzésének engedélyezésével akadt csak némi gond, de ez remélhetőleg megoldódik.
Ám mellékproblémák csak ezek, akár e bonyolult nemzetközi szervezet kinövéseinek, vagy gyermekbetegségeinek is tekinthetők, alig van közük egy jövőbeli föderatív Európához, vagy éppen Európai Egyesült Államokhoz.
Mint ahogy azoknak a szélsőjobboldali pártoknak sincs közük hozzá, amelyek ezekben a napokban és hetekben azért küzdenek és kampányolnak, hogy minél nagyobb létszámmal kerüljenek be az Európai Parlamentbe.
Ami fából vaskarika, hisz egy olyan „világkormányban” akarnak részt venni, melynek szükségességét tagadják, egy olyan világparlamentben akarnak szónokolni, amelynek elveivel és szemléletével nem értenek egyet. (…)
Közöttük van a legutóbbi választásokon megerősödött magyar Jobbik is, mely már a legerősebb európai szélsőjobboldali pártok közé került.
Újabb elemzések szerint a szél, bármennyire is meglepő, Keletről fúj, a szélsőjobb átpártolt régi halálos ellenségéhez, a Kremlhez, ami Putyinnak igencsak jól jön Eurázsiai Uniós doktrínájának megvalósításában.
Ha igazak ezek az elemzések, akkor a nagyszájú szélsőjobb nem egyéb Putyin trójai falovánál.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
A nyugdíjak inflációhoz igazítása, az új közalkalmazotti bértörvény kidolgozása és a minimálbér 12 havonta történő felülvizsgálata is szerepel a Luca Niculescu-kormány 2026-2028-as programjában.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Az irodalmi és könyves szakma kiakadt, amiért a kulturális minisztérium a Filmes és Kulturális Befektetések Ügynökségére bízná Románia díszmeghívotti szereplésének koordinálását a rangos könyvvásár 2028-as kiadásán. Pedig… (PAMFLET)

Románia társadalma elveszítette a türelmét már a kormányalakítási képtelenség miatt. Az államtól függés azonban mélyen gyökerezik.

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.
A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
De ha csak pletyka is az egész, akkor is súlyos dolgokat mond el a demokráciának nevezett színjátékról.

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.