Ahhoz kevés kétség férhet: a magyar választópolgárok – ami a magyar ügyek képviseletét, a magyar célok megvalósítását illeti – sem Victor Pontára, sem Klaus Johannisra nem üthetik jó szívvel a pecsétet.
„Ponta kapcsán valóban hajmeresztő, hogy sikerült elővakarni a süllyesztőből a szélsőségesen magyarellenes Corneliu Vadim Tudort. Persze Ponta és a PSD gyáva volt ahhoz, hogy közvetlenül kössön vele megállapodást, hiszen mit szólna hozzá a Nyugat, ezért odatették strómannak koalíciós partnerüket, az UNPR-t. Ez azonban nem változtat a tényen, hogy Vadim, a sovinizmus nagyromán apostola arra buzdítja majd szavazóit: Pontára voksoljanak a kisebbségi jelölt ellenében.
Nem mintha Ponta amúgy sokkal szalonképesebb lenne. Szinte már fárasztó felsorolni, mennyi mindent tett pártja és kormánya annak érdekében, hogy a magyarok ne érezzék jól magukat Romániában – kezdve a MOGYE magyar karainak megtorpedózásától a magyar konzulátusok létesítésének elutasításáig.
Az, hogy az RMDSZ-t felkérte koalíciós partnernek, csupán porhintés, hogy a külföld felé a toleranciáját bizonygassa. Az RMDSZ pedig mindehhez asszisztál, bár a koalíciókötés feltételéül szabott magyar igényeknek még töredéke sem teljesült. Viszont legalább rájött, hogy Ponta támogatása óriási felháborodást keltene a magyarok körében, ezért aztán Vadimot ürügyként felhozva hátrált ki mögüle.
Johannis kapcsán pedig csupán illúzió a transzszilván összeborulás: ő egy román párt románul gondolkodó, románul politizáló jelöltje, akinek úgy hiányoznak a magyar autonómiaigények, mint púp a hátára. Megválasztása viszont azt a hamis képzetet keltené, hogy Romániában kisebbségi szempontból minden a legnagyobb rendben van, hiszen egy kisebbségi is lehet államfő.
Ettől függetlenül borítékolható, hogy a magyarok többsége erdélyi szolidaritásból rá szavaz majd.”
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
A szegények eközben tovább polarizálódnak, radikalizálódnak, a nyugati civilizáció pedig weimarizálódik.

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

A Vinted nem csak azért megy nagyon, mert olcsón kapjuk meg a kiszemelt termékeket, hanem mert izgalmasak azok a történetek is, amelyek egy-egy tárgyhoz tapadnak. Ez pedig sokat elárul az európai iparról is.

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.
Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...

A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.