Puskázásra ítélve

„90 után, amikor a változás nagyságában és gyökerességében reménykedve tanítani kezdtem, döbbenten tapasztaltam, milyen jól bejáratva működik az a gyakorlat, hogy – tantárgytól és egyes tanároktól függetlenül – az órának ezzel-azzal történő eltöltése után a gyerekek feladatul kapják, hogy otthon másolják át a tankönyvből a füzetbe a soron következő leckét. Nem tulajdonítottam különösebb fontosságot az információnak, »átkos örökség« – gondoltam.

A szokás viszont makacsul tartotta magát, mígnem hirtelen vége lett az érettségi közeli nagydiákok szorgalmi másoltatásának: futótűzként terjedt az internethasználat, vagyis nem kellett már füzet fölé görnyedve körmölgetni, elég volt egy-két gombot megnyomni, és máris megvolt a feladat. És divatba jött az esszéíratás, annyira, hogy divatszó lett az esszé, fittyet hányva nemcsak az eredeti jelentésére, de a néhány százados esszétermésre is.

Már az egyetemi oktatást is elöntötte a világhálóról futószalagon készített »művek« tömkelege, »alkotóiknak« pedig nem igazán fér a fejébe, hogy holmi vaskalapos, fejlődni immár képtelenül idős oktatónak mi baja lehet az általánosan ismert és elismert »copyntó« módszerrel. Hát ezért nem hír manapság már a vizsgákra bevitt arzenál.

A puskázásra ítélt nemzedék legföljebb azt nem érti, hogy most akkor miért is tilos az, amire őket éveken át nevelték?! ”