// 2026. szeptember 5., szombat // Viktor, Lorinc
Ambrus Attila Ambrus Attila

Pumpás életünk

// HIRDETÉS

Romániában a szegénység nagyobb nemzetbiztonsági kockázatot jelent mint a magyarok viszonyulása a székelyföldi vagy a krimi autonómiához.

(Külön)Vélemény

Szerző: Ambrus Attila
2014. április 01., 16:15

„Az igazsághoz hozzátartozik, hogy van valaki, aki ugyancsak tiltakozik a benzin és gázolaj jövedéki adójának bevezetése ellen. S ő is a lakosság érdekeit hangoztatja. Nem győzött meg emberbaráti szándékairól. Mást gyanítok Traian Băsescu akciója mögött. Egyrészt azért mert ő volt az, aki annó bejelentette a bérek 25 százalékos csökkentését. Közel negyven százalék lett belőle. Más azonban semmi. Éppolyan negatív hatással volt a fogyasztásra, ha nem nagyobbal, mint az üzemanyag jövedéki adója. Ez is szükségtelen, az is az volt. A beruházások azóta is stagnálnak, és ezután is stagnálni fognak. Hiába ígéri Victor Ponta kormányfő, hogy a 7 centes adóból autópályákat fognak építeni. 7 centi sem épül meg, megjósolom. 

Nálunk felé nem hazudnak reggeltől estig a politikusaink, mint a szomszédban. Nálunk olyan mélyen hallgatnak a nincstelenségről és a kilátástalanságról, mint amilyen mély maga a szegénység. Romániában a szegénység nagyobb nemzetbiztonsági kockázatot jelent mint a magyarok viszonyulása a székelyföldi vagy a krimi autonómiához. Ezt azok is tudják, akik az ellenkezőjét terjesztik. De annál többet beszélnek a magyar veszélyről, mert jobbára ismeretlen idegenektől szívesebben retteg bárki, mint saját maga tehetetlenségétől. És ezt az idegenfóbiára való igényét a lakosságnak könnyen ki lehet egyenlíteni. Százszor könnyebben, mint a költségvetést.” 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mi a túróért beszél három napja egy lepényről az egész ország?

Sánta Miriám

Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...

Hogyan változtatja meg Kína a Föld forgástengelyét, a vízhiány pedig az életünket?

Varga László Edgár

A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma
Főtér

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma

A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?

Csoma Botond: a PSD kényszerhelyzetbe hozta az RMDSZ-t, ezért szavaztuk meg a házbizottság összetételének módosítását
Krónika

Csoma Botond: a PSD kényszerhelyzetbe hozta az RMDSZ-t, ezért szavaztuk meg a házbizottság összetételének módosítását

A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.

Sokánt! Az AUR-os győzhetetlen armada nekivágott a Dunának!
Főtér

Sokánt! Az AUR-os győzhetetlen armada nekivágott a Dunának!

Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi
Székelyhon

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi

Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert
Krónika

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert

Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.

Balszerencse és egy különös mulasztás a három halálos áldozatot követelő pénteki baleset hátterében
Székelyhon

Balszerencse és egy különös mulasztás a három halálos áldozatot követelő pénteki baleset hátterében

Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.

// még több főtér.ro
Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?
2026. augusztus 27., csütörtök

Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?

Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?

A feddhetetlenségi törvény esete a vérnackókkal
2026. augusztus 17., hétfő

A feddhetetlenségi törvény esete a vérnackókkal

A George Simion vezette AUR és a Sorin Grindeanu vezette PSD rúgni akart egyet a politikai ellenfeleken, közben kiengedte a bejegyzett élettársi kapcsolat szellemét a palackból.