// 2026. április 27., hétfő // Zita
Szüszer-Nagy Róbert Szüszer-Nagy Róbert

Paranormális

// HIRDETÉS

Ez az egész ország belpolitikai (és gazdasági) értelemben olyan, mint a Hargita megyében pórul járt vonatok. Hol itt siklik ki, hol ott ugrik le a sínekről. S közben valakik büntetlenül lopják a mozdonyból a motorinát.

(Külön)Vélemény

Szerző: Szüszer-Nagy Róbert
2014. augusztus 30., 09:57

„Most éppen azt oldotta meg a kormány, hogy néhány napra lehetővé tette, hogy a választottak mandátumvesztés nélkül, vagyis büntetlenül pártot váltsanak. Pedig a szavazó azért voksolt erre vagy arra a jelöltre, mert az éppen az volt, ami. A választó abban a formában akarta tisztséghez juttatni, amit a jelölt a választási kampányban megtestesített. Nyilván az is az igazsághoz tartozik, hogy pártot, ideológiát bármikor lehet váltani korrekt módon. Érik az ember, történik vele ez-az, aztán másképp látja a dolgokat. Ez természetes. Csakhogy itt most nem erről van szó, hanem arról, hogy ipari mennyiségben és mindenféle ideológiai meggyőződéstől függetlenül lehessen átülni a kormány oldalára. Azaz váltani, mint ahogy alsóneműt szokás.

Ennyi erővel azon is törhetné a fejét a kormány, hogy X napig büntetlenül lehessen csalni-lopni-fosztogatni. De hát azt is most lehet! – vethetné közbe a kedves olvasó. És valóban, részben igaza is van. Csak azért részben, mert a büntetlen csalás-lopás-fosztogatás kombinációjához mindenekelőtt befolyásra és hatalomra van szükség. Ezek hiányában könnyen lehet, hogy előbb-utóbb börtönbe kerül valaki. Hogy onnan aztán a jó magaviselete miatt idő előtt szabaduljon, de ez már egy másik történet. Amúgy az önmagában egy kicsit nonszensz: börtönbe jut valaki a rossz magaviselete miatt, aztán kikerül a rácsok mögül a jó magaviseletének köszönhetően. Akkor egyes személyek jó magaviselete csak morcos börtönőrök között garantált? Ez a választottak morális Bermuda-háromszöge?” 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán
Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Lövöldözni kezdett egy férfi a fehér házi tudósítók díszvacsoráján, Trumpot kimenekítették
Krónika

Lövöldözni kezdett egy férfi a fehér házi tudósítók díszvacsoráján, Trumpot kimenekítették

Fegyveres támadó nyitott tüzet helyi idő szerint szombat este Washingtonban a fehér házi tudósítók díszvacsoráján, amelyen Donald Trump elnök is jelen volt.

Felrobbant a háromrózsás patkánybomba és most lángokban áll a mioritikus politikai háztáj
Főtér

Felrobbant a háromrózsás patkánybomba és most lángokban áll a mioritikus politikai háztáj

Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.

Hamar jelentkezett a lottós rekordnyereményért a szerencsés játékos, de mi maradt utána?
Székelyhon

Hamar jelentkezett a lottós rekordnyereményért a szerencsés játékos, de mi maradt utána?

Nem várt sokáig, már másnap jelentkezett a hatalmas pénzösszegért a múlt vasárnapi Joker-sorsolás szerencsés nyertese – közölte a Román Lottótársaság, amely azóta ismertette a most vasárnapi sorsolás előtti nyeremények összegeit.

Orbán Viktor nem ül be a parlamentbe: „rám most a nemzeti oldal újjászervezésében van szükségünk”
Krónika

Orbán Viktor nem ül be a parlamentbe: „rám most a nemzeti oldal újjászervezésében van szükségünk”

Nem ül be a parlamentbe Orbán Viktor – ezt a leköszönő miniszterelnök szombaton jelentette be a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetben.

Gyerek is utazott a feje tetejére állt autóban
Székelyhon

Gyerek is utazott a feje tetejére állt autóban

Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.

// még több főtér.ro
Patkányság országa
2026. április 20., hétfő

Patkányság országa

Patkányozik a kormányfő, patkányozik a legutóbbi parlamenti választásokon győztes párt fője, patkányozik egy helyi főnököcske. És persze, patkányozós kommentektől nyüzsög a közösségi média kommentmocsara.

Patkányság országa
2026. április 20., hétfő

Patkányság országa

Patkányozik a kormányfő, patkányozik a legutóbbi parlamenti választásokon győztes párt fője, patkányozik egy helyi főnököcske. És persze, patkányozós kommentektől nyüzsög a közösségi média kommentmocsara.

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?
2026. április 02., csütörtök