// 2026. szeptember 4., péntek // Rozália
Ambrus Attila Ambrus Attila

Pálfordulás

// HIRDETÉS

Ma a volt elnök azt próbálja meg elhitetni, amit korábban határozottan cáfolt: hogy büntetlenül visszaélhet hatalmával az igazságszolgáltatás.

(Külön)Vélemény

Szerző: Ambrus Attila
2015. április 09., 08:04

„Felháborodással vegyes aggodalmas hangon szólalt meg házitévéjében, a B1-en Traian Băsescu. Vehemensen bírálta a Korrupcióellenes Ügyészséget (KÜ), mert szerinte az visszaélést követ el az előzetes letartóztatás túl gyakori alkalmazásával. Szinte könyörögve szorgalmazta, hogy az ügyészek és a bírák felelősségre vonhatóak legyenek, ha téves ítéletek születnek.

A KÜ létrehozásában jelentős szerepet vállaló Traian Băsescu úgy látja, mandátumának lejárta után rossz irányt vett az ügyészség munkája. (Magyarán: amíg neki dolgoztak, addig jó fiúk voltak, amióta ellene, csúnya bácsik, akik még a gyönge és védtelen Elenáját is bilincsbe verve hordozzák meg a pislogó kamerák és a tapsikoló néptömeg előtt.) Puszta feljelentés alapján – amely egyre inkább perdöntő bizonyítékká válik – egyre több embert vesz őrizetbe a KÜ, és ezzel megfosztja őket a védekezés lehetőségétől – imígyen panaszkodott Băsescu.

A volt államfő drámai alakítása akár hiteles is lehetett volna, ha nem azokat az érveket hozta volna fel, amelyeket korábban határozottan cáfolt, s ha korábban nem kardoskodott volna a puszta feljelentés alapján történő őrizetbe vétel mellett. Az is sokat rontott Băsescu szavahihetőségén, hogy az év eleje óta több hozzá közel álló személyt tartóztattak le, köztük bizalmasát, Elena Udrea volt regionális fejlesztési minisztert és a volt államfő ügyvéd vejét, Radu Pricopot. Traian Băsescu igyekezett elhitetni, hogy nem a személyes érintettség miatt bírálja az ügyészeket, hanem azért, mert elnöki mandátuma után megváltozott a munkamódszerük. Meggyőző képessége azonban szinte mandátumával foszlott szét.

A volt államfő úgy véli, ma már – ellentétben az országlása alatti időkkel – semmi esélye nincs a védekezésre egy olyan gyanúsítottnak, akinek a nyakán van a KÜ, a titkosszolgálat, a számvevőszék, a média. A volt államfő nem zárta ki annak a veszélyét, hogy így igazságtalanul is elítélnek embereket. »Én nem ilyen típusú igazságszolgáltatásért küzdöttem, és nincs magyarázatom arra, hogy miért csúsztak el a dolgok ebbe az irányba« – mondta Băsescu.

Talán mert a volt államfő nem figyelt azokra a gyenge hangokra, amelyek a visszaélések lehetőségére megpróbálták őt figyelmeztetni, arra, hogy a demokrácia hívei nem ilyen igazságszolgáltatási lovat akarnak, mert nem leszámolásra, hanem elszámoltatásra van szükség.

A KÜ és a szolgálatok által lóvá tett volt elnök már nem teheti jóvá, hogy igazságszolgáltatás címén szinte megzabolázatlan monstrumot alkotott."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mi a túróért beszél három napja egy lepényről az egész ország?

Sánta Miriám

Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...

Hogyan változtatja meg Kína a Föld forgástengelyét, a vízhiány pedig az életünket?

Varga László Edgár

A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma
Főtér

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma

A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?

Iskolakezdés 500 lejből. Kik kaphatják meg a támogatást, és mire elég?
Krónika

Iskolakezdés 500 lejből. Kik kaphatják meg a támogatást, és mire elég?

Ötszáz lej első látásra komoly segítségnek tűnik az iskolakezdéshez, ám a hazai árak alapján legfeljebb az alapvető tanszerekre és egy olcsóbb iskolatáskára lehet elég.

Sokánt! Az AUR-os győzhetetlen armada nekivágott a Dunának!
Főtér

Sokánt! Az AUR-os győzhetetlen armada nekivágott a Dunának!

Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi
Székelyhon

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi

Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert
Krónika

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert

Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.

Kiszállt az elütött medvéhez, az állat azonnal rátámadt
Székelyhon

Kiszállt az elütött medvéhez, az állat azonnal rátámadt

Medve sebesített meg egy 74 éves Hargita megyei férfit szerda éjszaka Erdőszentgyörgyön. Az állatot nem sokkal korábban elütötte az az autó, amelyben a férfi utazott.

// még több főtér.ro
Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?
2026. augusztus 27., csütörtök

Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?

Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?

A feddhetetlenségi törvény esete a vérnackókkal
2026. augusztus 17., hétfő

A feddhetetlenségi törvény esete a vérnackókkal

A George Simion vezette AUR és a Sorin Grindeanu vezette PSD rúgni akart egyet a politikai ellenfeleken, közben kiengedte a bejegyzett élettársi kapcsolat szellemét a palackból.