Legalább mások kudarcából tanulnának az MPP vezetői, mert ha az RMDSZ fütyülésére táncolnak, nemcsak a Néppártot, de saját alakulatukat is halálra ítélik.
„Nem tudni, milyen ígéretekkel csábította saját oldalukra Bíró Zsoltot Kelemen Hunor, de tény: paktumot kötöttek, a kétes eredmények ellenére is fenntartják azt, míg a Néppárt-vezetővel még tárgyalni sem hajlandóak.
Csakhogy egy a pártvezetők akarata, és egészen másképpen látszanak a dolgok helyi szinten, ahol kevesebb az érdek, és több a józan ész. Beindult a folyamat, kedden Székelyudvarhelyen, szerdán Sepsiszentgyörgyön született együttműködési megállapodás az MPP és EMNP között, és borítékolható, a sor folytatódik. Az RMDSZ bizonyára mindent megtesz majd, hogy akadályozza – ennek jelei már tetten érhetőek –, sikere attól függ, Bíró Zsolték számára a tagság akarata, választóik elvárása lesz fontos, vagy engednek az újra és újra felcsendülő szirénének csábításának. Pedig jó lenne megfontolniuk, hogyan jártak 2009-ben Tőkésék, mikor besétáltak a szövetség csapdájába: az EP-mandátumot megkapták ugyan, de semmilyen más fontos kitétel nem teljesült. A néppártosok ma azt mondják: nem érte meg.
Legalább mások kudarcából tanulnának az MPP vezetői, mert ha az RMDSZ fütyülésére táncolnak, nemcsak a Néppártot, de saját alakulatukat is halálra ítélik. Oda lesz a választás szabadsága, a pluralizmus reménye, az erdélyi magyarság pedig itt marad az egyetlen és örök RMDSZ-szel."
Fura, amikor egy nyugati ember „kommunista”, de nincs annál groteszkebb, mint amikor valaki egy posztkommunista országban dicsőíti az eszmét. Az oktatásnak is feladata, hogy felkészítse a fiatalokat: tudják megvédeni magukat minden ideológiával szemben.
Avagy miért fagyoskodik Otilo odakint az ajtó előtt?
Lövétei Lázár László legújabb kötetének kolozsvári bemutatóján jártunk, és bár nem terveztük, hogy megírjuk, végül mégis megírtuk, mert érdemes volt. A többi csak elmélet.
A hajdan országos hírű báznai fürdő jelen pillanatban vajúdik: az új belülről feszíti kifele a szétlopott, tönkretett régit. Jó lenne, ha nem szörnyszülött bújna elő a nehéz szülés végén.
Antagonisztikus ellentét feszült a két ország között Erdély kérdésében, ami alapjaiban határozta meg a diplomáciai kapcsolatokat a múlt század húszas éveiben – mondja Marchut Réka történész.
Három személy sérült meg a Kóródszentmártonnál történt vasúti balesetben; a mozdonyvezető ittas volt – számolt be kedd délelőtt a Maros megyei rendőrség.
A Szatmár megyei Pete–Csengersima román-magyar határátkelőnél nem számítottak erre a „gyalogosra”. Călin Georgescu az Emberi Jogok Európai Bíroságához fordult. Az élelmiszeripari szakszervezetek tiltakoznak a második Ciolacu-kormány salátarendelete ellen.
Vonat sodort el egy autót a Maros megyei Kóródszentmártonnál. Öt személy megsérült, egyikük a roncsok köré szorult – adja hírül közleményében a Maros megyei tűzoltóság.
A bolgár hatóságok január 8-ától újraindítják a teljes felújítási munkálatokat a Giurgiu és Rusze közötti Duna-híd bulgáriai oldalán – tájékoztatott közleményében a román külügyminisztérium.
Holtan találták otthonában a Constanța Megyei Sürgősségi Elsősegélynyújtó Kórház (UPU) 28 éves ápolónőjét, aki állítólag öngyilkosságot követett el.
Rókák, jég, cégérek. A kolozsvári polgárok nap mint nap fenyegetettségben és rettegésben élnek. Jöhet a tél, a hó, a karácsony, a polgártársak nem győzik a sok aggodalommal. Amerre néznek, mindenhol veszélyforrás, némi elégedetlenkedéssel fűszerezve.

Aki valamiféle mélyenszántó elemzésre, magasröptű elmélkedésre, esetleg jövőlátó észosztásra számít, az itt hagyja abba az olvasást. Bárki más kerüljön beljebb.

Az egységes és oszthatatlan román nemzeti mítoszgenerátor rajongói számára a nagy egyesülésről mesél, akkor is, ha hallgat. Ám a polgárok többségének valószínűleg nem mond semmit.
Az egységes és oszthatatlan román nemzeti mítoszgenerátor rajongói számára a nagy egyesülésről mesél, akkor is, ha hallgat. Ám a polgárok többségének valószínűleg nem mond semmit.
Fura, amikor egy nyugati ember „kommunista”, de nincs annál groteszkebb, mint amikor valaki egy posztkommunista országban dicsőíti az eszmét. Az oktatásnak is feladata, hogy felkészítse a fiatalokat: tudják megvédeni magukat minden ideológiával szemben.
Fura, amikor egy nyugati ember „kommunista”, de nincs annál groteszkebb, mint amikor valaki egy posztkommunista országban dicsőíti az eszmét. Az oktatásnak is feladata, hogy felkészítse a fiatalokat: tudják megvédeni magukat minden ideológiával szemben.
„Minden csatornán csak erősen szabályozott tartalom volt elérhető, a csetcsatornákat pedig gondosan cenzúrázó mesterséges intelligencia felügyelte. De két év után most már kezdett elege lenni ebből.”
„Minden csatornán csak erősen szabályozott tartalom volt elérhető, a csetcsatornákat pedig gondosan cenzúrázó mesterséges intelligencia felügyelte. De két év után most már kezdett elege lenni ebből.”
Avagy miért fagyoskodik Otilo odakint az ajtó előtt?
Avagy miért fagyoskodik Otilo odakint az ajtó előtt?
Románia kapott néhány kegyelmi hónapot az elnökválasztásig – ha nem történnek gyors változások, márciusban Călin Georgescu lesz az ország elnöke.

Călin Georgescu a testét és az egészségét edzi egy jeges alpesi tó vizében. Erő, egyensúly, nyugalom – Isten hozott a szélsőséges politikai egészségmegőrzés világában.

Két dolog van, amin nem érdemes bosszankodni. Az egyik, amin tudunk változtatni, a másik, amin nem.

És már egy jó kis vallásháború is körvonalazódni látszik.