// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor
Antalfi Imola Antalfi Imola

Meccs. Nem foci

// HIRDETÉS

Az egészségügyi alkalmazottak ismét átejtve érzik magukat, mint öt év óta folyamatosan. És nemcsak ők, hanem a szociális dolgozók valamint az állat-egészségügyi szakemberek is.

(Külön)Vélemény

Szerző: Antalfi Imola
2014. június 18., 07:55

„A szakszervezet és a tárca egyetlen dologban jutott közös nevezőre, mégpedig abban, hogy az egészségügyi középkáderek 65 évesen nyugdíjba mehetnek, de ez nem kötelező. Nem feltétlenül arról van szó, hogy a 65 éves egészségügyi asszisztens szíve vágya a betegágy mellett maradni továbbra is, inkább gazdasági vonatkozású intézkedésről. A korábbi törvénykezés értelmében a nyugdíjazási eljárással mintegy 4000 egészségügyi középkáder lépne ki a rendszerből, ami a krónikus személyzethiányt tetézné, és beláthatatlan következményekkel járna.
Az említett döntés ugyan nem oldja meg a nővérhiányt, és ha figyelembe vesszük az európai prognózisokat, melyek szerint öt éven belül a nyugati országok egészségügyi intézményeiben jelentős – közel 50 százalékos – arányban üresednek meg az állások, újabb kivándorlási hullámra kell számítani. Proaktív döntések, intézkedések nélkül pár éven belül a hazai egészségügyi rendszer szinte kiürül, a korrupció hangsúlyozottabbá válik.
A fizetésemelés önmagában nem oldja meg a hazai kultúra részévé vált hálapénz felszámolását, ehhez kiegészítő intézkedések szükségesek, a közbeszerzéseknél tetten érhető korrupció csökkentése szintén prioritás kellene hogy legyen. Bár nemzetközi szakelemzők szerint az egészségügyi személyzet elvándorlását elsősorban megfelelő bérezéssel, a munkakörülmények javításával lehet visszafogni, a 10 százalékos bérfelduzzasztás önmagában nem garanciája a dolgok javulásának. A teljesítmény szerinti bérezés gondolata nem jelenik meg a retorikákban, pedig az egészségügyi ellátásban minőséget nyújtó dolgozót eszerint (is) kellene fizetni, motiválni.
A Sanitas azonban egyelőre csak pusztán »túlélni« akar.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro
Ezért szeretem Romániát
2026. november 03., kedd

Ezért szeretem Romániát

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.