// 2025. július 8., kedd // Ellák
Farcádi Botond Farcádi Botond

Lennének szövetségeseink

// HIRDETÉS

Lennének tehát szövetségeseink egy számunkra is kedvező közigazgatási berendezkedésért folyó harcban, csak meg kellene keresnünk, meg kellene szólítanunk őket. Legfőbb érdekképviseleti szervezetünk talán erre is fordíthatna időt, energiát – minden bizonnyal célravezetőbb volna, mint sértődötten kioktatni a népet, mert hálás taps helyett kifütyülte vezetőjüket.

(Külön)Vélemény

Szerző: Farcádi Botond
2015. március 19., 08:08

„Figyelemre méltó, hogy az IRES közvélemény-kutatási cég által végzett felmérés szerint mind többen vannak azok, akik belátják: a korrupció, a szegénység egyik oka a túlzott központosítás. A megkérdezettek 55 százaléka szerint a régiósítás nyomán hatékonyabbá válna a közügyek kezelése, 40 százalékot meghaladja azok aránya, akik szerint javulna a közszolgálatatások minősége, az életszínvonal, az infrastruktúra, közel ugyanennyien pedig úgy gondolják, így lehetne csökkenteni a bürokráciát és hatékonyabban felhasználni a közpénzeket. Beszédes adat, hogy a lakosság mintegy fele úgy gondolja: a jelenlegi politikai elit nem képes végigvinni a regionalizációt, és elsöprő többségben vannak azok, akik szerint a kérdésben a polgárok hivatottak dönteni, nem elsősorban a parlament, az elnöki hivatal vagy a helyi hatóságok. Nem túl népszerű a lakosság körében a prefektúra intézménye sem: a megkérdezettek kétharmada szerint a régiósítás után csökkenteni kellene a kormányhivatal hatáskörét, húszszázaléknyian pedig egyenesen azt javasolják: szüntessék meg ezt az intézményt. (...)

S bár Klaus Johannis államfő most még megtehette, hogy egyik tanácsadója semmitmondó válaszával próbálta lesöpörni az asztalról az Erdély autonómiáját célzó petíciót, a regionalista mozgalmak napról napra izmosodnak, és immár nem csupán értelmiségiek, de a lakosság egyre szélesebb rétegei kezdenek ráeszmélni, mekkora terhet jelent a központosított állam.

Lennének tehát szövetségeseink egy számunkra is kedvező közigazgatási berendezkedésért folyó harcban, csak meg kellene keresnünk, meg kellene szólítanunk őket.Legfőbb érdekképviseleti szervezetünk talán erre is fordíthatna időt, energiát – minden bizonnyal célravezetőbb volna, mint sértődötten kioktatni a népet, mert hálás taps helyett kifütyülte vezetőjüket."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön
Főtér

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz
Krónika

Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
Székelyhon

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint

Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.

Négy új papot szentelnek fel, Böjte Csaba csíksomlyói lelkész lesz
Székelyhon

Négy új papot szentelnek fel, Böjte Csaba csíksomlyói lelkész lesz

Darvas-Kozma Józsefet, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia plébánosát megerősítette hivatalában a gyulafehérvári főegyházmegye, Böjte Csaba atyát pedig csíksomlyói lelkésszé nevezte ki. Idén négy új papot fognak felszentelni.

// még több főtér.ro
Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből
2025. július 03., csütörtök

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

Miért nincs íze a paradicsomnak?
2025. július 01., kedd

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Miért nincs íze a paradicsomnak?
2025. július 01., kedd

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből
2025. június 16., hétfő