// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor
Sebestyén Mihály Sebestyén Mihály

Kívánságlista

// HIRDETÉS

De azonos állam tagjai, polgárai vagyunk. Papíron egyenlőek. Éppen másságunk okán vagyunk említhetők. Na meg munkánknál és profitteremlő voltunknál fogva. Évezrednél hosszabb ittlétünk okán-fokán. Mert nélkülünk nincs Erdély. S ha lenne, már nem az az Erdély volna.

(Külön)Vélemény

Szerző: Sebestyén Mihály
2015. január 05., 08:44

„Nekem azért lenne egy olyan kívánságom is, amely többek óhaját fejezi ki. Mondhatnám úgyis – közóhaj. Nem nagy dolog, gondolom én innen, behavazottan, Marosvásárhely egyik jól fűtött lakásából (az első emeletről ráaadásul), de nem tudhatom – ugyanis soha azonos vagy megközelítően hasonló szédítő polcról nem vigyorogtam, szónokoltam, közügyekben cselekedni sem adatott nekem ily magasan, nem tettem tévézett esküt, és nem kaptam ahhoz hasonló hatalmi jelvényeket, elismerést, nem szavaztak reám ennyien ki ebből, ki abból a sérelemből, csuklóból, dacból eredően – szóval azt szeretném, ha néha Ő reánk is tekintene. Vagy tekintettel volna reánk. Ha egyszer-sokszor közömbös értelemben, nem dicsérőleg, de nem is elmarasztalólag említene, ajakára és nyelvére venne bennünket. Nem hagyna ki. Fontosnak érezné ott- vagy ittlétünk. Felsorolásunk. Kiemelésünk a mondaton belül.

Anyanyelvünk és nemzetiségünk nem azonos. Termetünk, korunk, életutunk elüt egymástól, eltérő. Másságok vagyunk egymás számára és az ország többségének szemében is. Kisebb vagy nagyobb mértékben. Akár a számarányunkat nézzük, akár a kivándorlási rátát, akár az itthon maradottak hányadosát, akár azt, ha pénzért adtak el vagy szöktünk, ha kivándoroltak, tán elűzték véreinket, szomszédainkat.

De azonos állam tagjai, polgárai vagyunk. Papíron egyenlőek. Éppen másságunk okán vagyunk említhetők. Na meg munkánknál és profitteremlő voltunknál fogva. Évezrednél hosszabb ittlétünk okán-fokán. Mert nélkülünk nincs Erdély. S ha lenne, már nem az az Erdély volna.Nem azt firtatom, ki volt itt előbb. Az legyen a hülye és féltékeny második/harmadik férjek előjoga.

Éppen állami polgárságunk és az alkotmányos berendezkedés nyomán, eredményeként vagyunk egyelőek. Nem mind románok, amit Ő annyira szeret hangsúlyozni ezekben a mandátum-hajnali órákban. Mi magyarok vagyunk, mi svábok vagyunk, mi szászok vagyunk, mi ukránok vagyunk, mi szlovákok vagyunk, én zsidó (is) vagyok egyesszámban, hogy senki meg ne sértődjön ebben a felfokozott szimbolikus mezőben és kivagyiságban.

Kívánságomhoz az szolgáltat szolíd alapot, hogy állítólag a történelem folyamán – lehet, hogy Ő nem ezt tanulta (a kulcsos szász városok múltbéli elzárkózása…) – mi erdélyi népek egymásra voltunk utalva, egymást segítettük, szubszidiáriusak voltunk, ahogy ma szeretik említeni az egymást kiegészítő-segítő, feltételező összetartást és összetartozást. Ez a múltban sokak szerint működött. Manapság sem vagyunk behelyettesíthetők. Lábjegyzet vagy említés nélküli parányok."

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro
Ezért szeretem Romániát
2026. november 03., kedd

Ezért szeretem Romániát

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.