Kisebbségek és biztonság

„A kommunizmus 1989-es európai bukása és az azóta tartó bővítési sorozat óta először fordul elő, hogy a NATO tagállamai olyan csúcstalálkozóra ültek össze, amelyen nemcsak a további bővítés, hanem a tagállamokat fenyegető külső fenyegetés a legfőbb téma.

Ennek több oka is van. A katonai szövetség a Szovjetunió összeomlása óta nemigen találta meg új szerepét, de azért új tagokat vett fel – az orosz érdekszférából szabadulni akaró közép- és kelet-európai országok csatlakozási igyekezete persze érthető –, és fő erői elsősorban az Egyesült Államok, illetve a befolyásosabb nyugat-európai országok – folyamatosan Kelet felé tolták gazdasági-politikai érdekeltségeiket.

Eközben Oroszország mostanra talált magára, és a nyugati érdekszféra kitolása mostanra ért olyan területre, amit Moszkva már közvetlen érdeksérelemként értékel, és mivel már képes rá, tesz is ellene.
A Moszkva által cáfolt, de nyilvánvaló orosz beavatkozásra az okot az ukrajnai közállapotok, a korrupció és az új hatalom kisebbségellenessége, konkrétan a kisebbségi nyelvhasználatot szorgalmazó törvény eltörlése szolgáltatta, ami a legnagyobb mértékben az országban jelentős számban élő orosz közösséget sújtotta. (…)

Jó lenne, ha a csúcstalálkozó résztvevőiben tudatosulna: ha csak annyit tesznek, hogy kikiáltják Oroszországot főgonosznak, amely egyedüliként felelős a konfliktusokért, azzal csak rontanak a helyzeten. A térség biztonságának egyik alapvető feltétele, hogy a kisebbségek helyzetét megnyugtatóan, a két szövetség minden tagjára kötelező módon, uniós illetve NATO-szinten rendezzék.

Ez a kisebbségek emancipálását, a beolvasztásukra, ellehetetlenítésükre tett kísérletekkel való felhagyást, a valós jogegyenlőségüket szavatoló önrendelkezés biztosítását feltételezi, minden tagállamra nézve kötelező és számon kérhető módon.

Ebben az esetben ugyanis a kisebbségek is jobban érzik magukat abban az országban, ahol élnek, és külső erők sem használhatják fel a helyzetüket konfliktusgerjesztésre. Így például az EU- és immár NATO-tagságot is akaró Ukrajnában a rendezés alapfeltétele a lehető legszélesebb körű önrendelkezés és regionális anyanyelvhasználat biztosítása a kisebbségek számára.

Persze könnyen megtörténhet, hogy ebben az esetben Moszkva más ürügyet találna. Egy próbálkozást azonban megérne a belső béke és a konfliktusok megelőzése érdekében. Ami nemcsak a kisebbség, hanem a többség érdeke is.”