Vigyázat, Magyarországot megint a huszonhárommillió román munkavállaló inváziója fenyegeti, annyi szépséghibával, hogy egyrészt már nincsenek huszonhárommilliónyian (beh szép is lenne!), másrészt nem munkavállalók, hanem „csak” szavazópolgárok.
Választások közeledtével egyre több határon túli nyugdíjas kezd potyogni az égből, deszantosként, akiknek direkt azért adott állampolgárságot a regnáló rezsim, hogy ha már minden kötél szakad, és az ország népe egy emberként kergetné el a nyakára ültetett új földesurakat, rögvest le- és bedobhatók legyenek, és a munkaerőpiac lerohanása után a diktátort is jól visszasegítsék a hatalomba, majd a Duna jegén pajzsra is emeljék, de ezt csak végső esetben.
Nos, habár én úgy vagyok ezzel, hogy jobban szeretném, ha az erdélyi magyarok nem a budapesti, és még csak nem is a bukaresti törvényhozásba küldenének képviselőket, hanem mondjuk – a változatosság kedvéért – a kolozsváriba, mégiscsak kinyílik a bicska a zsebemben, ha azt látom, hogy ebben a színes, szélesvásznú alkotásban még mindig én lennék a rézfaszú bagoly szerepére kárhoztatva, Kisbács ésatöbbi ésatöbbi lakos, pusztán mert rendelkezem magyar állampolgársággal és választójoggal (miheztartás végett kijelentem, a bicskám cseppet sem etnonacionalista, Franciaország legdélibb tartományában, Languedoc-Roussillonban tettem szert rá, szerfelett hűséges jószág).
Tudom persze, hogy időközben történt itt egy nemzetpolitikai fordulat, Szanyi kapitány néhanapján megeresztett jóízű románozása
">kínos incidensnek számít csupán, és a kettős állampolgárság ellen kampányoló egykori kormányfő is mintegy véletlenül csúszott be az ellenzéki összefogásba, de azért az mégis csak feltűnő, hogy bizonyos körökben jóelőre ránk osztották a bűnbak szerepét, ha netán a választás nem úgy sülne el, ahogy kéne. Ámbár a fajelméleti ideológiai vonatkozás megjelen(ít)ése a kettős állampolgársággal rendelkezők választójogával szembeni érvelésben meglehetősen innovatív elem, legalábbis a „ne olyanok döntsenek helyettünk, akik nem itt adóznak” bölcsességéhez képest.
Bár én sem tartozom azok közé, akik egy percig is azt gondolják, hogy a valóságnak és a politikai kampánynak akár érintőleges köze kell legyen egymáshoz, ez utóbbi érveléstípus híveinek figyelmébe ajánlanám azokat az elemzéseket, amelyek szerint az ún. határon túli magyarok választási opciói egy, legfennebb két mandátum sorsát befolyásolják a következő országgyűlésben. Ha jól tudom, a magyar parlament létszáma ezután nem lehet több kétszáz főnél, tehát ez testvérek között is a mandátumok 0,5 százalékát, legfennebb pedig 1 százalékát jelenti. Tudják mit, én egyetértek azzal, hogy csak az szólhasson bele egy ország politikai életébe, aki viseli döntésének következményeit, de aki szerint a mindenkori magyar parlament és kormányzat intézkedései félszázaléknyira sem érintik a Kárpát-medence magyar közösségeit, az valószínűleg nem ugyanazon a bolygón él, mint e sorok írója, a boldog franciabicska-tulajdonos.
Néha persze egyáltalán nem lenne rossz egy másik bolygón élni, főként így választások tájékán. Csak hát olyan furán hangzana az, hogy hajrá, marslakók.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
A Vinted nem csak azért megy nagyon, mert olcsón kapjuk meg a kiszemelt termékeket, hanem mert izgalmasak azok a történetek is, amelyek egy-egy tárgyhoz tapadnak. Ez pedig sokat elárul az európai iparról is.

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.
Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...
Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...
A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.
A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.