Papp Attila ZsoltJön az egymandátumos letámadás
Vigyázat, Magyarországot megint a huszonhárommillió román munkavállaló inváziója fenyegeti, annyi szépséghibával, hogy egyrészt már nincsenek huszonhárommilliónyian (beh szép is lenne!), másrészt nem munkavállalók, hanem „csak” szavazópolgárok.
Választások közeledtével egyre több határon túli nyugdíjas kezd potyogni az égből, deszantosként, akiknek direkt azért adott állampolgárságot a regnáló rezsim, hogy ha már minden kötél szakad, és az ország népe egy emberként kergetné el a nyakára ültetett új földesurakat, rögvest le- és bedobhatók legyenek, és a munkaerőpiac lerohanása után a diktátort is jól visszasegítsék a hatalomba, majd a Duna jegén pajzsra is emeljék, de ezt csak végső esetben.
Nos, habár én úgy vagyok ezzel, hogy jobban szeretném, ha az erdélyi magyarok nem a budapesti, és még csak nem is a bukaresti törvényhozásba küldenének képviselőket, hanem mondjuk – a változatosság kedvéért – a kolozsváriba, mégiscsak kinyílik a bicska a zsebemben, ha azt látom, hogy ebben a színes, szélesvásznú alkotásban még mindig én lennék a rézfaszú bagoly szerepére kárhoztatva, Kisbács ésatöbbi ésatöbbi lakos, pusztán mert rendelkezem magyar állampolgársággal és választójoggal (miheztartás végett kijelentem, a bicskám cseppet sem etnonacionalista, Franciaország legdélibb tartományában, Languedoc-Roussillonban tettem szert rá, szerfelett hűséges jószág).
Tudom persze, hogy időközben történt itt egy nemzetpolitikai fordulat, Szanyi kapitány néhanapján megeresztett jóízű románozása
">kínos incidensnek számít csupán, és a kettős állampolgárság ellen kampányoló egykori kormányfő is mintegy véletlenül csúszott be az ellenzéki összefogásba, de azért az mégis csak feltűnő, hogy bizonyos körökben jóelőre ránk osztották a bűnbak szerepét, ha netán a választás nem úgy sülne el, ahogy kéne. Ámbár a fajelméleti ideológiai vonatkozás megjelen(ít)ése a kettős állampolgársággal rendelkezők választójogával szembeni érvelésben meglehetősen innovatív elem, legalábbis a „ne olyanok döntsenek helyettünk, akik nem itt adóznak” bölcsességéhez képest.
Bár én sem tartozom azok közé, akik egy percig is azt gondolják, hogy a valóságnak és a politikai kampánynak akár érintőleges köze kell legyen egymáshoz, ez utóbbi érveléstípus híveinek figyelmébe ajánlanám azokat az elemzéseket, amelyek szerint az ún. határon túli magyarok választási opciói egy, legfennebb két mandátum sorsát befolyásolják a következő országgyűlésben. Ha jól tudom, a magyar parlament létszáma ezután nem lehet több kétszáz főnél, tehát ez testvérek között is a mandátumok 0,5 százalékát, legfennebb pedig 1 százalékát jelenti. Tudják mit, én egyetértek azzal, hogy csak az szólhasson bele egy ország politikai életébe, aki viseli döntésének következményeit, de aki szerint a mindenkori magyar parlament és kormányzat intézkedései félszázaléknyira sem érintik a Kárpát-medence magyar közösségeit, az valószínűleg nem ugyanazon a bolygón él, mint e sorok írója, a boldog franciabicska-tulajdonos.
Néha persze egyáltalán nem lenne rossz egy másik bolygón élni, főként így választások tájékán. Csak hát olyan furán hangzana az, hogy hajrá, marslakók.
Sorin Grindeanu mosolya – egy szimbólum és ami mögötte van
Fall Sándor
Nem a magánember, hanem a politikus mosolyáról lesz itt szó, abban pedig benne van az egész romániai mélyvalóság.
A jogállamiság elvénél csak egyvalami fontosabb: az önérdek
Varga László Edgár
Gondolatok az alkotmánybíróság és a különleges nyugdíjak 15 éves problémája körül.
Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség
Sólyom István
A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.
Így vonatozunk Erdélyben
Sánta Miriám
Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?
