A Föld úgy jó, ha lapos, a hűtő meg, ha orosz, még ha meg is olvasztja a stekkert.
Gyuri vagyok, 52 éves betegnyugdíjas kisegítőmunkás. A napjaim, most, hogy már nem kell melózni, kiegyensúlyozottan telnek.
Reggel fél 11-kor energikusan pattanok ki az ágyból, elfogyasztok egy könnyű reggelit (neszkávé, cigi), majd leülök a gép elé tanulmányozni a híreket. A gépet a fiamtól örököltem, valami modern dolog, laktok vagy micsoda, igaz, lecsukni már nem lehet, mert akkor kiveri a biztosítékot. Pedig azt nehéz, mert megpatkoltam már két éve, mert a hűtő is kiverte, ha kinyitottam az ajtaját.
A fiam mind cseszeget, hogy cseréljem már le, ad inkább rá pénzt, de nem bízok én ezekben a modern hűtőkben, azbeszt is van bennök azt mondják, az meg radioaktív. Jó ez az enyém, ez még orosz gyártmány – azok még tudtak hűtőt csinálni! – a nagyapám hozta volt a háborúból. Igaz, hogy a stekkert néha megolvasztja, de hát azt kicserélem könnyen, értek én mindenhez. Legalább nincsen benne azbeszt.
Elég ha csak a cím felét elolvassa az ember, már tudja, hogy az nem igaz. Oda is kommentelek pár cikk alá ezen a Fércgúkon, hogy mi az anyjokat hazudnak itten összevissza. Azt hiszik tiszta hülye az ember, vagy mi van? Vagy olyasmiket írnak, amiket én eleve nem hiszek el, vagy olyanokról, amik nem is érdekelnek. Össze kéne fogdosni ezeket az újságírókat mindet, oszt elverni a talpokat forró vascsővel. Meggondolnák akkor, hogy mit hazudoznak a szegény embereknek. A vagcinnal is mit leműveltek, oszt’ mennyien meghaltak belé. Józsi is bevette a felszegről, és egy hétre rá elütötte az autó. Nekem ne mondja senki, hogy az véletlen…
Mikor kidühöngtem magam a sok hazugságon, belépek inkább a kedvenc csoportomba a Fércgúkon. Az a neve, hogy Éberedő Magyarok Világ Szövetsége (Veszen Trianon!).
De meg ott nem a sok hazugságot osszák, hanem csakis igaz dolgokat tesznek oda be az emberek. Mert nem lehet ám mindenkit összehülyíteni, van aki látja ám a farbától az erdőt! Ott olvastam a múltkor egy érdekes cikket arról, hogy a Föld valójában lapos, csak éppen a globalisták terjesztették el, hogy kerek, mert ugye a globalizmus aztat jelenti, hogy gömb, és hát mit szólnának hozzá az emberek, ha kiderülne, hogy valójában lapos az a gömb, hogy már a nevük is hazugság.
Ma is találok a csoportban egy érdekes cikket, arról szól, hogy a céklás pálinka a rák legjobb ellenszere.
A világról való tájékozódás után hódolok egy kicsit a gasztronómiának. Mióta az asszony elhagyott, végre van terem a konyhában, kísérletezhetek kedvemre. Ma is pillanatok alatt kitalálom az ebédet: egy paszulykonzervet felmelegítek, dobok hozzá egy kis szalonnát, hogy legyen benne valami tápláló is, csípős paprika, kenyér, és meg is van a menü. Nem kell túlgondolni az evést, ez az alapelvem.
Ebéd után kibontok egy sört, mert ebéd után csak jólesik az embernek. Na nem mintha sokat innék, amióta az orvos eltiltott, hatnál többet nem iszok estig. Este aztán nem fogom már vissza magam annyira, de így is sokkal szelídebb vagyok, mint hajdanában, amikor még bírta a lábam.
ez is az orvosok hibája, de hát a kovid óta tudjuk, hogy azokat is ki pénzeli. Csak azért írják fel azt a sok vacak gyógyszert, hogy megbetegítsék az embert – megírták az Éberedők… csoportban is.
Délután felhív a fiam, hogy cseréljem már ki a hűtőt, mert egyszer leég miatta a ház. Hiába, tacskó még, nem ért semmit a világból, isten tudja mi lesz velünk, ha majd az ő generációjuk fog irányítani mindent. Áram se lesz akkor, nemhogy hűtő! Elkezdem neki magyarázni századjára, hátha végre okosodik egy kicsit, hogy az új hűtőkben azbeszt van, de erre ideges lesz, lerakja.
Délután átnézek a csehóba, itt van a sarkon, az ember csak társas lény, kell egy kicsit tereferélni a haverekkel. Az a neve, hogy Hilton alszeg, és egy kis terasza is van. Gazsi, meg Laji már ott vannak, politizálnak nagyba’, osztják épp, hogy hogy s mint van a világrenddel. Le se ülök, mondom, hogy a globalisták mind hülyék, erre röhögnek, hogy épp ez volt a téma, meg hogy a Bidon milyen zagyvaságokat beszél. Mutatok nekik vagy két cikket az Éberedők… csoportból, na erre a Laji bólogat is, hogy milyen igaz, kár, hogy ő nem tud fellépni a Fércgúkra, mert a lánya letiltotta. Na még jól néznék ki, ha a gyerekem mondaná meg mit csináljak…
Még egy kicsit eldiskurálunk, pár sör, max. két feles, este tízre otthon is vagyok. Bekapcsolom a tévét, igaz, kicsit szalad a kép, a hangot meg zavarja a rádiófrekvencia, de ez még jó kis orosz gyártmány, azok még tudtak tévét csinálni. Az újak mennek tönkre két év alatt, ez még most is tökéletesen működik, ha nagyon füstöl, max. kiteszem egy kicsit a teraszra, amíg lehűl. A tévébe is csak a sületlen hazugságokat osztják egyvégbe, most épp erről a mesterséges intelligenciákról, hogy az nem is olyan veszélyes. Pedig láttuk mi pontosan, mit csinált a Svárcenegger azzal a szerencsétlen Szárákonorral. Ki az a sok hülye, aki ezt megeszi, hogy az nem olyan veszélyes…
De na, nem mindenkinek van elég gógyija az Éberedők… csoporthoz, nem hiába tiltják le minden két hétbe’, fáj nekik az igazság.
Elszunyókálok egy kicsit a kanapén, és álmomban minden jó. Minden pont olyan, amilyet szeretnék. Aztán felébredek, és rájövök, hogy semmi nem olyan. Pedig milyen szép lehetne minden, gondolom, amíg kikapcsolom a tévét (mert már füstöl egy kicsit), aztán elbattyogok lefeküdni. Elalvás előtt is mind ez jár az eszembe’: milyen jó lehetne minden, ha az embereket nem lehetne ennyire elhülyíteni.
De na, énrajtam nem múlik…
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
A szegények eközben tovább polarizálódnak, radikalizálódnak, a nyugati civilizáció pedig weimarizálódik.
A szegények eközben tovább polarizálódnak, radikalizálódnak, a nyugati civilizáció pedig weimarizálódik.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
A Vinted nem csak azért megy nagyon, mert olcsón kapjuk meg a kiszemelt termékeket, hanem mert izgalmasak azok a történetek is, amelyek egy-egy tárgyhoz tapadnak. Ez pedig sokat elárul az európai iparról is.

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.
Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...
Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...
A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.
A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.