Ma már vitathatatlan történelmi tény a Domokos Géza által világra hívott RMDSZ meghatározó szerepe a romániai magyarság intézményeinek kiépítésében, jogvédő harcában, többséggel folytatott párbeszédében, a romániai magyar közösség parlamenti és parlamenten kívüli politikájának kialakításában.
„Domokos Géza pedig a Kriterion és az RMDSZ létrehozásával (természetesen egyiket sem egymaga tette, de mindkettőnek az élén ő állt vajúdó időkben) a legnagyobb intézményalapítónk a modern korban.
A Kriterion évfordulóján nem lehettem ott a Balassi Intézet bukaresti központjában. Olvasom a konferenciáról szóló híradásban, amit mi persze tudtunk, hogy »a Securitate keményen figyelemmel követte Domokos Géza tevékenységét«, s hogy a biztonsági erőszervezetet »kezdetben szinte kizárólag a kisebbségpolitikához való viszonya érdekelte, a kommunizmusra vonatkozó kritikái egyáltalán. Mindaddig, amíg a titkosszolgálat tudomására jutott, hogy olyan rendszerellenes románokkal szolidarizál, mint Mircea Dinescu román költő...« Igen, Domokos ellenálló tevékenységére és erre a barátságra is emlékszünk, tudtunk róla. A román költő azokra a pillanatokra így emlékszik vissza egy hosszabb – és más vonatkozásban is fontos – vallomásában: »December 22-én jött egy szomszédasszony, és mondta, hogy a szekusok elfutottak. [Mármint akik Dinescu háza előtt éjjel-nappal őrt álltak.] Kiléptem, és az autó, amelyik tíz hónapig ott állt, eltűnt. Az utcán felismert Domokos Géza, és megállította a tankoszlopot: ’Urak, ez Mircea Dinescu, a költő a Szabad Európától!’ Feldobtak háromszor, kifogtak egyszer, s felültettek egy tankra, mint egy rossz filmben a kubai forradalomról, mentünk a vörös zászlóval a Televízió felé.« Ezek után jelentette be tehát Mircea Dinescu a forradalom győzelmét.
Elkalandoztam, hiszen ez az évforduló, a negyvenötödik elsősorban a Kriterionról szól. És akkor gondolkozzunk is el, mi lett volna e nélkül az intézmény nélkül a kultúránkkal. (A kiadónál 1987 könyv jelent meg magyarul, 623 németül, 206 szerbül, 154 ukránul, 151 románul, 53 jiddisül, 27 szlovákul.)
Nekem a Kriterion elsősorban mégis az ottani barátaimat, kiváltképp Domokos Gézát jelenti. »Főemberünket”, az intézményalapítót, a közösségszervezőt, a sok bajba jutott magyar értelmiségi segítőjét-megmentőjét. És persze a tollforgatót, aki – Markó Béla gyászbeszédének szavaival – „az erdélyi emlékírók folytatója volt, az Apor Péterek, Mikes Kelemenek közül való. Míg mások szép színes metaforái rövid idő alatt romlandónak bizonyultak, az ő munkáinak súlya mintha növekedne, s mintha érvényesebb lenne az is, amit a napi politika dilemmáiról papírra vetett.« Domokos Géza utódain a sor, hogy papírra vessék tapasztalataikat és gondolataikat közösségünk örökös és aktuális politikai dilemmáiról."
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.

A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Látszólag naiv eszmefuttatás arról, hogy miként lehet hivatali kommunikációs balfaszkodással tartósan mérgezni a közvéleményt.

Romániában nem ritkák a vendéglátóiparban tapasztalható hiányosságok, ám nem mindegy, hogy ezeket milyen szemszögből közelítjük meg. A turizmus személyes tapasztalatokon alapul, a vendég pedig az alapján dönt, hogy mit kap a pénzéért.

De ha mégsem, akkor talán megfontoltabban kellene nyilatkozgatni.

Platformok jönnek és mennek. De egy generáció számára közösségi- és identitásformáló erő volt az internetnek az a korszaka, amikor még nem volt olyan gyors, mint most, de épp elég gyors volt ahhoz, hogy maradandó élmény legyen.
Platformok jönnek és mennek. De egy generáció számára közösségi- és identitásformáló erő volt az internetnek az a korszaka, amikor még nem volt olyan gyors, mint most, de épp elég gyors volt ahhoz, hogy maradandó élmény legyen.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
A manele jött, szólt és győzött, pontosabban letarolt mindent, amit a tömegszórakozás szintjén letarolhatott. Ehhez valahogy viszonyulni kell. De nem mindegy, miképpen.