Az ilyen gesztusok garantáltan nem fogják megkedveltetni a román nemzeti jelképeket és a hatóságokat a magyarokkal – viszont arra kiválóan alkalmasak, hogy azt a meggyőződést erősítsék a magyarokban, miszerint a román állam idegen, leigázásukra és felszámolásukra törő hatalomként viselkedik.
„A magyar közösség akkor érezné jól magát Romániában, ha azokban a megyékben, illetve azokon a településeken, ahol a magyarság őshonos közösségként él, hivatalossá tennék a magyar nyelvet, és engedélyeznék a magyar nemzeti és a regionális jelképek nyilvános használatát.
Amíg azonban a román hatalom üldözi a magyar jelképeket addig nehezen várható el, hogy a magyarok tiszteljék a román jelképeket. Mindemellett példás, hogy a szeredaiak nem ültek fel a provokációnak, nem volt ellendemonstráció, legalább ezzel is jelezték, hogy az Erdélyben élő magyar és román közösség közötti konfliktus szítói elsősorban nem a magyar oldalon keresendők, hanem a legmagasabb bukaresti kormányszinteken.
Az ilyen gesztusok garantáltan nem fogják megkedveltetni a román nemzeti jelképeket és a hatóságokat a magyarokkal – viszont arra kiválóan alkalmasak, hogy azt a meggyőződést erősítsék a magyarokban, miszerint a román állam idegen, leigázásukra és felszámolásukra törő hatalomként viselkedik. Felháborító, ha ezt a kormányilletékesek nem mérik fel. Ennél már csak az vérlázítóbb, ha nagyon is felmérik, és szándékosan provokálnak."
Fura, amikor egy nyugati ember „kommunista”, de nincs annál groteszkebb, mint amikor valaki egy posztkommunista országban dicsőíti az eszmét. Az oktatásnak is feladata, hogy felkészítse a fiatalokat: tudják megvédeni magukat minden ideológiával szemben.
Avagy miért fagyoskodik Otilo odakint az ajtó előtt?
Lövétei Lázár László legújabb kötetének kolozsvári bemutatóján jártunk, és bár nem terveztük, hogy megírjuk, végül mégis megírtuk, mert érdemes volt. A többi csak elmélet.
A hajdan országos hírű báznai fürdő jelen pillanatban vajúdik: az új belülről feszíti kifele a szétlopott, tönkretett régit. Jó lenne, ha nem szörnyszülött bújna elő a nehéz szülés végén.
Antagonisztikus ellentét feszült a két ország között Erdély kérdésében, ami alapjaiban határozta meg a diplomáciai kapcsolatokat a múlt század húszas éveiben – mondja Marchut Réka történész.
A bolgár hatóságok január 8-ától újraindítják a teljes felújítási munkálatokat a Giurgiu és Rusze közötti Duna-híd bulgáriai oldalán – tájékoztatott közleményében a román külügyminisztérium.
A Szatmár megyei Pete–Csengersima román-magyar határátkelőnél nem számítottak erre a „gyalogosra”. Călin Georgescu az Emberi Jogok Európai Bíroságához fordult. Az élelmiszeripari szakszervezetek tiltakoznak a második Ciolacu-kormány salátarendelete ellen.
Aki nem indult útnak időben – a kora délelőtti órákban – Hargitafürdőre, az sízés, hódeszkázás, szánkózás vagy kikapcsolódás, séta helyett tumultusra, forgalmi fennakadásra, várakozásra számíthat. Így volt ez a napokban, és ez várható egészen keddig.
A mindig hétvégére eső húsvéti és pünkösdi szabadnapokat is beleértve a romániai munkavállalóknak hét hosszú hétvégéjük lesz idén, az első négynapos minivakáció szombaton kezdődik.
Súlyos baleset történt Beresztelke és Mezőszentandrás között pénteken délelőtt. Egy személy a roncsok közé szorult.
„Minden csatornán csak erősen szabályozott tartalom volt elérhető, a csetcsatornákat pedig gondosan cenzúrázó mesterséges intelligencia felügyelte. De két év után most már kezdett elege lenni ebből.”
„Minden csatornán csak erősen szabályozott tartalom volt elérhető, a csetcsatornákat pedig gondosan cenzúrázó mesterséges intelligencia felügyelte. De két év után most már kezdett elege lenni ebből.”
Avagy miért fagyoskodik Otilo odakint az ajtó előtt?
Avagy miért fagyoskodik Otilo odakint az ajtó előtt?
Románia kapott néhány kegyelmi hónapot az elnökválasztásig – ha nem történnek gyors változások, márciusban Călin Georgescu lesz az ország elnöke.

Călin Georgescu a testét és az egészségét edzi egy jeges alpesi tó vizében. Erő, egyensúly, nyugalom – Isten hozott a szélsőséges politikai egészségmegőrzés világában.

Két dolog van, amin nem érdemes bosszankodni. Az egyik, amin tudunk változtatni, a másik, amin nem.

És már egy jó kis vallásháború is körvonalazódni látszik.

Kulcsszavakban a káoszról, a rettegésről, a reményekről és fogalmaink kiüresedéséről.

Ezen nincs miért csodálkozni. Amin esetleg lehet (bár nem érdemes): az országot vezető politikai, illetve a hazai szellemiséget egyre kevésbé befolyásoló értelmiségi elit kártékony ostobaságán.

Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.

A történelem már számtalanszor bebizonyította, hogy az emberek egyszerűen alkalmatlanok a fontos politikai szerepek betöltésére. Ám itt van Totó kutya…