// 2026. november 6., péntek // Lénárd
Sánta Miriám Sánta Miriám

Daniel David és a 7,5 millió romániai tiktokozó találkozása a CNA asztalán

// HIRDETÉS

A tudománynépszerűsítést sem lehet az érzelmekre alapuló kommunikáció korszakában a teljes ráció fegyelmének alávetni.

(Külön)Vélemény

Szerző: Sánta Miriám
2025. március 19., 17:21

Daniel David oktatásügyi miniszter újból a porondra lépett, (ahogy azt a múlt héten is olvashattuk), és elmondta, hogy az általa vezetett minisztérium mostantól bizony együttműködést kezdeményez… na, kivel? Milyen rég nem írtuk le: a TikTokkal. Szép ez is, mint a varrógép és az esernyő találkozása a boncasztalon, de nézzük csak meg közelebbről.

David a TikTok Románia képviselőivel együtt abban egyezett meg, hogy partnerségre lépnek, és egy sor tudománynépszerűsítő anyagot fognak létrehozni, valamint oktatási tevékenységet is folytatnak majd. Ezek az oktatási tevékenységek pedig az áltudományok ellenőrzésére is fognak irányulni, a TikTok pedig olyan platform, amelyen „biztonságos, ellenőrizhető és ösztönző oktatási tereket lehet létrehozni gyermekek és felnőttek számára”.

// HIRDETÉS

Itt jött képbe a CNA – az Országos Audiovizuális Tanács –, amellyel az oktatásügyi minisztérium szintén együttműködik,

mégpedig az illegális tartalmak elleni küzdelem terén.

Ez abban valósult meg, hogy a CNA és a minisztérium egy olyan 5 oldalas útmutatót, illetve rövid videót állított össze, amelyeket tanintézetekben, egyetemeken fognak népszerűsíteni, az anyag pedig a „Gyűlöletkeltés, súlyos dezinformáció, erőszakra való felbujtás vagy kiskorúakra veszélyes tartalom. A CNA azt mondja: STOP. Most gyorsan felléphet az interneten található illegális tartalmak ellen” mondattal fémjelezve kéri a felelős állampolgárokat, hogy honlapjukon jelentsenek mindent, ami ebbe a kategóriába tartozik. Sőt: a kampány minél szélesebb körű elterjesztése érdekében a szervezet a tévécsatornákat is fel fogja kérni, hogy vegyék át a hirdetést.

Szép és jó, mi több, dicséretes – ezt az anyagot itt meg is lehet nézni, lapozgatni, románul és világosan ott áll benne minden, ami kell. Milyen típusú audiovizuális tartalmakról van szó? Például: veszélyes kihívások, evészavarokhoz köthető viselkedésminták promoválása, öncsonkítás, túlzott erőszak, explicit szexuális tartalom stb. A teljesség igénye nélkül, az utóbbi fél év igencsak meglódult román politikai életére gondolva kiemelünk még egy ernyőkategóriát:

  • gyűlöletre vagy erőszakra való uszítás nem, kor, faj, etnikum, nemzetiség, állampolgárság, vallási meggyőződés, szexuális irányultság, iskolai végzettség, társadalmi osztály, egészségi állapot vagy fizikai jellemzők alapján.
  • fizikai vagy pszichikai erőszakra való buzdítás, illetve személy vagy személyek csoportja elleni közvetlen fenyegetés.
  • szélsőséges (politikai, vallási vagy ideológiai) vagy terrorista propaganda.

A közösségi médiaplatformokon, mint láthattuk, (Facebook, Instagram, TikTok, X, de a nagyobb videómegosztókon is, mint a YouTube és a Vimeo) a posztok, képek és videók gyorsan terjedhetnek és nagy hatást gyakorolhatnak, például fasiszta, neolegionárius vagy kommunista típusú szélsőséges propaganda, vagy olyan anyagok, amelyek totalitárius rezsimeket dicsőítenek vagy tagadják bűneiket. Ezek eltávolítása egyébként könnyebb feladatnak bizonyul, mint gondolnánk, mert egyértelmű jelekből állnak, a gond azonban nem itt kezdődik.

Hanem a szürke zónában.

A CNA kampánya ebben a kérdésben egy három hónapos programot ölel fel, ami Valentin Jucan, a CNA alelnökének javaslatára történik. Jucan úr szerint az útmutatót Románia összes iskolájába és egyetemére is eljuttatják, ahol minden igazgatónak vagy tanárnak be kell mutatnia az útmutatót, és meg kell próbálnia vitát, megbeszélést folytatni a diákokkal, a hallgatókkal, ahogyan az adott esetben szükséges. Egy országban, ahol a funkcionális analfabetizmus aránya az egyik legnagyobb a EU-ban, és – egy 2024-es felmérés alapján –, 1994 óta ez majdnem ötszörösére nőtt a nagy mindenféle fejlődés közepette. Egy országban, amely kétségbeesetten kapálózott az elmúlt harmincöt évben a bizánci, balkáni, keleti és nyugati erővonalak között, menekülni próbálván saját maga elől.

Ismétlem: három hónapos program.

Hogy az oktatás milyen szinten van, ahhoz már hozzászoktunk: a jó oktatás szigeteket képez csupán az ország térképén (főleg városi környezetben), de összefüggő „szárazföldet” már nem képes létrehozni. Az oktatási minisztérium élén álló Daniel Davidot nyilván a jószándék vezérli (ahogy Klaus Iohannist is vezérelte annak idején programjával, a România Educată nevezetű csődtömeggel), hogy változásokat idézzen elő a romániai társadalomban.

Csakhogy ahhoz előbb egy picit körül kellene nézni a társadalom háza táján. Merthogy Daniel David a tiktokos megállapodás és a CNA-s együttműködés nyélbe ütése során a következőket mondta:

„Nagy szomorúsággal látom, hogy a közéletben túl sok intelligens romániai fiatal és idősebb ember van jelen, akiket eláraszt az áltudomány/az álvallás manipulációja, ami agresszivitásban és (gyakran) emberhez méltatlan viselkedésben nyilvánul meg (a kiáltott „Bă!” formula gyakran védjegye ennek ebben az értelemben). Örülnék, ha az oktatás visszaadná nekik az esélyt, hogy a bennük rejlő jó potenciált proszociális szerepekben kamatoztassák. Egyes közösségi oldalakon más országok fiataljait is látom, akik a szórakozás mellett oktatási-tudományos szempontokat is példáznak (pl. érdekes matematikai feladatok), míg nálunk az ugyanilyen potenciállal rendelkező fiatalok túl gyakran vicces és/vagy emberhez méltatlan dolgokat fejeznek ki.”

Amióta a romániai társadalom fennáll, azóta van „Bă!". Továbbmegyünk: tágabb értelemben az egész Balkánon, sőt, az egész délen megvannak ennek a fordulatnak a különböző helyi nyelvi megfelelői, és sosem csak egyet jelentenek.

Tegyük félre az álszentséget és a fegyelmezgetést: a bă-t nem lehet kiirtani, ahogy az évszázados balkáni kommunikációs stílust sem, mert az eggyé vált az emberrel. És valljuk be magunknak, hogy mi is 10 másodperces Instagram Reels-videókat és TikTok-klipeket nézünk naponta, de legalább YouTube Shorts-okat, ahol önfeledten szórakozunk cseppet sem elitista módon a pongyolizmusba átcsapó polgártársainkon.

És amikor beszippant a klipdelej, ott nem a homloklebenyünk vezérelte gondolataink fognak dominálni, és az érdekes matekfeladatok nem fogják kiváltani a „túl gyakran vicces” és „emberhez méltatlan” dolgokat. Eleve: mit jelent az, hogy túl gyakran vicces? Mintha a humor nem épp a túlélésünkhöz segítene hozzá. S hogy mi az emberhez méltatlan, azt lásd fennebb: jól körülhatárolható, de képes átcsúszni a szürke zónába.

Az a helyzet, hogy a fenti kategóriákhoz viszonyítva a legtöbb tartalom inkább szürke zóna,

mint jól körülhatárolható, az internet pedig a végtelen lehetőségek tárháza, ahol olyan (időnként burkoltan veszélyes) folyamatok indulnak el, amire csak útközben tudunk válaszokat adni vagy megoldásokat keresni.

Az oktatási-tudományos szempontok közösségi médiába átvezetése viszont nem spanyolviasz, amit ma találtunk fel Romániában – oldalak százezrei épülnek a tudománykommunikációra, kezdve a pszichológiai és pszichiátriai áttörésektől a nukleáris energián át a zeneelméletig és archeológiáig, mindez ráadásul Reels- és TikTok-formátumban. A tudományos és oktatási anyagok terjesztésének is ugyanaz a mechanizmusa, mint a többi más tartalomnak: hogy eljusson hozzánk és elérje az ingerküszöbünket, az érzelmeinkre is kell apellálnia. Neurális szinten. A lelkesedés az, ami ragályos, nem az erőltetett menet.

Ezek mindig is az orrunk előtt voltak, de hogy rákattintunk-e, az megint más kérdés, hiszen az algoritmus azt tolja mindenki elé, amit leginkább néz.

De hogy mit néz, az nem feltétlenül és mindig racionális döntések halmaza: apró beidegződés, pihenés, szórakozás, időtöltés, autopilot-mode. A tudatos médiafogyasztás teljes racionalizálása mindenhol ábránd, nem csak Romániában, és ősrégi téma még a televíziózás korszakából.

A szürke zónákon keresztül pedig becsúszik minden egyéb, amit nem szeretünk (és ettől még emberi marad),

mert addig próbáltuk fegyelmezni és jó európaiként szabályozni, hogy homokszemekként fog minden kicsúszni a kezeink közül. Ember legyen a talpán, aki kibogozza, mi lesz itt a 7,5 millió román tiktokozóval. Sok szerencsét Daniel David úrnak, mert fontos, ami tesz, de mi meg már csak egy sört kérünk.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro
Ezért szeretem Romániát
2026. november 03., kedd

Ezért szeretem Romániát

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

Ezért szeretem Romániát
2026. november 03., kedd

Ezért szeretem Romániát

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.

Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS