Az Európai Külügyi Szolgálat közös állásfoglalásban akarta elítélni Washington döntését, miszerint Tel-Avivból Jeruzsálembe költözteti az amerikai nagykövetséget. Nem sikerült.

Az elnöki posztra szintén pályázó Toroczkai László szerint nem voltak egyenlőek a feltételek a tisztújításon.

A pünkösdi búcsú idén is tömegeket vonz Magyarországról és a nagyvilágból.

A csaknem ötven utas sértetlenül elhagyta a járművet, de a busz teljesen kiégett.

Bekopogtak a lakásába, és amikor ajtót nyitott, szembe öntötték savval.

Az egészségügyi minisztérium szakemberei júniustól ajtóról ajtóra járnak azokon a településeken, ahol a legsúlyosabb a járványhelyzet.

Az új elnök Daniela Maier, akinek a mandátuma négy évre szól.

A sofőr észre sem vette, hogy ég a rakomány és a vezetői kabin.

A székelyföldi autonómiatörekvések ürügyén sokakat kockázati tényezőnek tekintenek. Ezt szorítaná vissza az RMDSZ törvénytervezete.

Viorica Dăncilă elhamarkodottan jelentette be, hogy a pápa Romániába látogat.

Közzétette az RMDSZ a vásárolt és bérelt ingatlanjainak listáját.

Kolozsvár nagy szülöttének emlékévében jelentették meg Lászlóffy Aladár eddig kiadatlan, rendhagyó történelmi művét a Hunyadiakról.

Autópályára nagyobb volna a civil igény, de azon ugye nem a tankok tudnak csapatni.

Aradon egy vallási kegytárgyakat árusító boltból vitték el a legnépszerűbb román ortodox szerzetest ábrázoló árut.

Pavel Filip szerint a két ország legfeljebb az európai uniós tagság révén kerülhet közelebb egymáshoz.

Nem hagyja magát a három szervező, nyolcadszorra olvastatják hangosan a közönséget.

A The Humans énekesnője szerint az egyik legnagyobb román közösségnek otthont adó ország szolgáltatóin keresztül nem lehetett szavazni.

... nem lennének ilyen pocsék közutak és lennének autópályák a mioritikus hazában?

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.