Ha igen, akkor azonos véleményen van Liviu Dragneával, aki így nyilatkozott egy külföldi hírügynökségnek.

Annyit elárulunk: Erdélyben található.
Annyit elárulunk: Erdélyben található.
A német juhászkutya több helyen is megharapta a gyereket, akit meg is kellett műteni. Állapota azóta stabil.

Az EMNT, az SZNT és az EMNP összefogást szorgalmaz a MOGYE-ért.

Beiktatták tisztségébe a régi-új miniszterelnököt.

Abban az ügyben, amelyben az ügyészek szerint Şova ügyvédi irodája jogtalanul, el nem végzett munka után fizetett Pontának.

Az anyamedve Csíkdelne közelében vesztette el bocsait.

Ezért fekete festékszóróval lemázolta a 113A jelzésű út irányjelző tábláján a magyar a feliratot.

Csak nem gyónni készül a miniszterelnök?
Állítja az ügyvédje.
A miniszterelnök csütörtökön választ adott a kérdésre.

Két kisgólya is kikelt.
Aki ezt a videót megnézi, egy ideig biztos mosolyogva mos kezet.

Nem az, amelyet már egyszer alkotmányellenessé nyilvánítottak, hanem az, amely lehetővé teszi, hogy parlamenti döntéssel is létrehozható legyen iskola.

Elképesztő, milyen gyakran vetik be ezt az egyszerű trükköt.

Az utazási utalványok márpedig azért vannak, hogy utazzon a közalkalmazott, és nem azért, hogy eladja az OLX-en.

A Santitas megegyezett a kormánnyal, a Bihar megyei sürgősségi eseteket ellátó szolgálat pedig a megyei kórház vezetésével.

A keresési akció egyelőre lezárult, de a kutatók bíznak abban, hogy a bűnvádi eljárás új támpontokat ad az elhantolás helyszínét illetően.

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.