A Velencei Bizottsághoz fordult, mivel múlt heti döntése miatt az ellenzék a döntés elszabotálására buzdít.
A Velencei Bizottsághoz és más európai szervezetekhez fordult az alkotmánybíróság a a testületet ért éles támadások miatt – közölte kedden a testület.
A taláros testület szerint egyes köztisztségviselők és parlamenti pártok megpróbálták aláásni a testület fennhatóságát, megkérdőjelezték az alkotmánybíróság döntéseinek kötelező jellegét, és egyenesen arra biztatták az államfőt, valamint az ország lakosságát, hogy ne tartsa tiszteletben az igazságügyi miniszter és az államfő közötti intézményes konfliktust megállapító múlt heti alkotmánybírósági határozatot.
Az Európa Tanács (ET) főtitkárságához, a Velencei Bizottsághoz – az ET alkotmányjogászokból álló konzultatív testületéhez – és az Európai Alkotmánybíróságok Értekezletének elnökéhez intézett panaszában az alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy ezáltal veszélybe került a demokrácia, a jogállamiság és az alkotmányjog érvényesülése Romániában.
Mint ismeretes, az alkotmánybíróság múlt szerdán a szociálliberális kormánykoalíciónak adott igazat a jobboldali államfővel szemben a – kormány által visszaélésekkel vádolt – korrupcióellenes főügyész leváltásáról szóló vitában, és előírta az elnöknek, hogy mentse fel Laura Codruța Kövesit az ügyészség éléről.
Az ellenzéki pártok az alkotmánybíróságot hatásköre túllépésével, illetve politikai részrehajlással vádolták, és népszavazás kiírását javasolták az államfőnek. Klaus Johannis államfő is megállapította: kétségek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy maga az alkotmánybíróság tiszteletben tartja-e az alkotmányt és maga a testület hozta magát abba a „sajnálatos” helyzetbe, hogy alkotmánytiszteletét megkérdőjelezzék.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?
Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.
Az uniós országok közül a románok élnek a legnagyobb számban más uniós országokban – írja a Profit.ro gazdasági portál.
Nem mindennapi incidens szenvedő alanyává vált egyik olvasónk a Gelence és Hilib közötti határban nemrégiben. Ezek alapján joggal tevődik fel a kérdés, hogy éjszaka ki az úr a mezőn: a gazda vagy a vadász?
Újra felkerül a román focitérképre a Marosvásárhelyi ASA. Ugorhat a jogsi a közlekedési bírság kifizetésének elmulasztása esetén.

Megszorítások: nem lesz több protokollebéd a kormányülések után. Londonban pedig a román lett a legelterjedtebb idegen nyelv.

… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.

Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.

Aradon szándékosan mérgezték meg a köztéri fákat. Továbbá: itt az új közigazgatási reformcsomag néhány javaslata.

A romániai lakosság elsöprő többsége szerint csak a megfelelő kapcsolati háló révén lehet érvényesülni az igazságtalan rendszerben, a máramarosi hegyimentők pedig a halál torkából mentettek meg egy ukrán fiatalt.

A Carrefour megvizsgálta, melyek a leggyakrabban megvásárolt élelmiszereink és melyik hol népszerű. A turizmus hanyatlik, de azért továbbra sem derült ki, volt-e annál a bizonyos állami vállalatnál női pótlék vagy sem...

Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.

… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.

… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.