Románia urai egészen alacsony szinten szopatják egymást.

Az RMDSZ elnöke felháborítónak tartja, hogy bizonyíték híján is szigorított a bíróság.

A két szervezet közös fellépést szorgalmaz a koncepciós ítéletnek tartott verdikt ellen.

A jogerős bírósági ítélet egy, a koncepciós perek „fénykorában”, az 50-es években született ítéletre hivatkozik, amely emberiesség elleni bűnök miatt marasztalta el az eredeti tulajdonost.

Nem, ez nem vicc.
Iohannis kiborult, az ügyészség több ezer ügyet és több milliárdos kárt emleget, a vállalkozók a befektetések visszaesésétől tartanak. A korrupt politikusok viszont könnyebben megússzák.

A magyar vizsgázók alulteljesítettek az országos átlaghoz képest.

Bukarestben, Kolozsváron és Brassóban is így tiltakoznak a korrupció büntethetőségének fellazítása ellen. Bukarestben a csendőrség könnygázt is bevetett.

Ismételten aggodalmukat fejezték ki a perrendtartás módosítása miatt. Ezúttal figyelmeztetnek is.

Csíkszentmihályi Mihály most jár először Székelyföldön, de máris díszpolgárként térhet haza Kanadába.

Gyulafehérvártól Chișinăuig menetel pár tucat fiatal az egyesülésért. Szerdán Kolozsváron állomásoznak.

A táblabíróság első fokon elutasította az érsekség keresetét.

Mert a szerelem mindent legyőz. Még az etnikai nézeteltéréseket is.

A Transilvania Train augusztus végén pöfög Brassótól gyulafehérvári kerülővel Nagyszebenbe, majd Fogarasra. Nem olcsó beszállni, de buli.

Az RMDSZ ezúttal is tartózkodott.
Az RMDSZ ezúttal is tartózkodott.
Mindenki Romániát akarja szétszedni. A magyarok, az amerikaiak, most meg a ruszkik is.

FRISSÍTÉS: A rendőrség a feketehalmi börtönbe szállította Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt.

A 25 éves Lang Ádám, aki eddig huszonkétszer ölthette magára a magyar címeres mezt, a francia másodosztályból érkezik a Gépész utcai bajnokcsapathoz.

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.