Egy parkban. A szülőknek is felkínálták a szolgáltatásaikat.

Az államfő megint nem mondott semmit, de most legalább röviden.

A Fogarasi-havasokban több mint 200 éve nem történt hasonló szenzáció.

Csupán harminc évet kellett várni arra, hogy felmerüljön a kihasználatlanul álló távhőközpontok lebontása.

Miközben verset is mondott neki a kormányalakítási konzultáción. Arról, hogy két halott találkozik.

Leosztották a mandátumokat, kész a parlamenti legyező.

Ahogy már megszokhattuk, vasárnapi tempóban dolgoztak a tesztlaborokban.

Egy részeg összetűzésben késelték meg.
Általános hanyagság, improvizált és túlterhelt berendezések, nem létező tűzcsapok, illetve tűzoltó készülékek – mérleget vont a katasztrófavédelem.

Hiába, ilyen bőkezű a román állam.
Hiába, ilyen bőkezű a román állam.
Közel 150 helyszínen tartottak házkutatást.

Az ág is húzza a szociáldemokraták volt elnökét.

Amilyen rendhagyó volt ez az év, olyan rendhagyó lesz a vége is.

Okulva az egy nappal korábbi, maratoni tárgyalások kudarcából, ma már nem is erőltették túlságosan az egyezséget.

Tizenkét megyében már egyáltalán nincs hely, országosan pedig már csak 208 ágy szabad az intenzív osztályon.

Nem könnyű manapság magyarnak lenni Ukrajnában.

A 71 éves orvos is megfertőződött, de mindvégig kitartott betegei mellett, míg mentőt nem kellett hívni hozzá.

Egy harmadikat sürgősen kórházba kellett szállítani, szúrt sebbel.

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.