A 25. Tusványos nemzetpolitikai jelentőségéről és legfőbb üzeneteiről tartottak ma sajtótájékoztatót Budapesten. A program egyelőre nem nyilvános, de a szervezők azt ígérik, hogy „szivárogtatnak”.

Megvan a kompromisszumos megoldás. Kelemen távozik a kormányból, a kormány pedig egyelőre nem tartja fenn keresetét a kisebbségi kezdeményezéssel szemben. És persze folytatódik a párbeszéd.

Idén már több mint 60 százalékuk ment át a vizsgán. Az óvásokkal sikerült 4 százalékponttal meghaladni a tavalyi eredményt.

Magyar kormányhivatalnokot tartóztattak le, mert csúszópénzért segített magyar állampolgársághoz olyanokat, akiknek az nem járt volna.

Még kábé egy órát kell rágnunk körmeinket. Vagy ne is rágjuk. Nagyon valószínű, hogy kormányon marad az RMDSZ.

Csak nagy vonalakban kielégítő a játszóterek állapota az erdélyi városokban. A fogyatékkal élő gyerekeknek nem igen van, hol játszaniuk.

A Ziarul Financiar értesülései szerint az OTP bank előrehaladott tárgyalásokat folytat a portugál Millenium bank megvásárlásáról.

Elégedett lehet Biró Zsolt, az MPP elnöke: közeledtek az álláspontok az RMDSZ-szel folytatott mai tárgyaláson Székelyföld autonómia-statútumáról. Két héten belül közvitára bocsájtják a dokumentumot.

Megnyúzással és kasztrálással fenyegeti beosztottjait a CNA elnöke, a Szenátus Kulturális Bizottságának elnökét pedig nemes egyszerűséggel „hitvány kutyának” nevezi.

Tragédiával végződött az ártalmatlan fotózkodás Sepsiszentgyörgyön: a 16 éves lányt elgázolta a vonat.

Nem ám a hivatalos külügyi bürokrácia lépett be a kisebbségek ellen az európai perbe Băsescu államfő szerint. Nem. A nagy, szent szörny, a Román Állam. Méghozzá reflexből. Hiszen erre idomították.

DSR – első hallásra mobiltelefon-hálózatra is gondolhatna az ember, de szó sincs róla. Vagyis de, pont, hogy róla van szó: Dolák-Saly Róbertről. Meg, hogy – bár nem szeretem ezt a kifejezést - interjút akarok készíteni vele.

A liberális párt jövőbeni sorsán múlhat, mi lesz a jobbközép összefogás jövője.

Történelmi mélyponton az infláció. Magyarán: egyre olcsóbb kellene hogy legyen az élet.

Hova jutottunk? Már nem csak a Székelyföldön támad a medve.

Sárga viharjelzés, záporok, zivatarok. Ínyenceknek jégeső.

Rághattuk szerdán a körmünket, végül maradtunk a semmivel. Az azonban változatlanul biztos, hogy nem biztos itt semmi.

Legalábbis így gondolja Erdőszentgyörgy polgármestere, akinek elege lett Dan Tănasából és társaiból, ezért valamennyi zászlót levette az RMDSZ helyi székházáról.

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.